Hamis áldozat…

Ha elég messzire tekintünk vissza az időben, minden családban megtalálható a tettes-áldozat játszma, méghozzá olyan mélységében, aminek valaki a valódi áldozata lesz, belehal a történetbe. Meghalni sokféle módon lehet: lehet valaki beteg, elszenvedhet balesetet, megölhetik, és a saját életének is véget vethet. A felsoroltak közül a legtöbb kérdés talán az öngyilkossághoz kötődik. Olyan kérdések, amit talán soha-senki nem tesz fel. Nem merik feltenni az itt maradt hozzátartozónak, a meghalt embernek pedig már nem lehet. De mi van azokkal az emberekkel, akik megpróbálnak véget vetni az életüknek, de nem sikerül meghalniuk, valaki, valakik megmentik őket, így itt maradnak az életben. Ők mit élnek meg? Mi vezette őket oda, hogy a saját életük ellen forduljanak, mégpedig kegyetlen eszközökkel? Vajon mihez kell több erő, az élethez, vagy ahhoz, hogy úgy döntsünk véget vetünk saját életünknek?

Aki volt már saját tapasztalata által a halál közelében, az tudja jól, hogy bár hívogató, de átlépni az élet-halál határán mégis nagyon nehezen megy. Az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban történik belül valami, ami visszahív, visszalök, húz, vagy taszít vissza az életbe. Talán egy érzés, egy gondolat, a valakihez való kötődés, vagy valaminek a reménye. Nem tudom, én magam nem éltem meg, de beszélgettem sok-sok emberrel, aki megélte. Elmesélték a saját történeteiket, és az utat, ami a végső döntéshez vezetett. Elmondták a számukra is érthetetlent, hogy valamiért mégis itt maradtak, ők sem tudják, hogy történhetett.

A legtöbbször családokon belüli játszmák, a kilátástalanság, reménytelenség érzése vezeti el őket a döntéshez, hogy nem akarják tovább az életet. Feladják, kilépnek belőle. Kilépnek, de miután ez magától nem történik meg, önkezűleg szakítják el a fonalat, ami az élethez köti őket. Ha őket kérdezed, azt mondják áldozatok ők, akik nem akarnak továbbra is rabjai lenni a tettesnek.

Ha a többieket kérdezed, társakat, barátokat, gyerekeket, ők azt mondják, ők az áldozatok, és a másik a tettes, aki ezzel szeretné felhívni magára a figyelmet, még az is lehet, hogy ezzel büntet.

Az élet-halál határán önmaguktól átlépő emberek nincsenek felkészülve arra, ami odaát várja őket. Nem is tudják, hogy milyen sok eltévedt, kósza Lélek várja őket, hogy jöjjön, segítsen, és ha az átlépő ember, valami, valaki segítségével visszaléphet, ezek a Lelkek velük tartanak az életbe. Ezek a Lelkek nem álltak készen, nem tudják mi a dolguk, merre menjenek, segítségre van szükségük, megrekedtek. Azzal, hogy ilyen módon belépnek az életbe, kárt okoznak, energiát követelnek, az élőkből élnek. Érezheted jelenlétüket. Vajon mit akarnak? Miért térnek vissza? Mit üzennek?

…segítenünk kell, mert egyre többen vannak, egyre több energiát vesztünk el. Meg kell értenünk az üzenetet ahhoz, hogy tudjuk mi a dolgunk, mit kell tennünk ahhoz, hogy tovább léphessenek…sokan tettesnek látják őket, aki tettével bántja, tönkreteszi a többieket. …de a tettes önmagát bántja, életéről önmaga mond le?! A hozzátartozó fájdalma, az a tett következménye, ami a kötődés miatt elkerülhetetlen.

Méltánytalanság, megalázottság, bizalmatlanság, szeretetlenség, kihasználtásg, és sorolhatnám tovább azokat a fájdalmas minőségeket, melyek odáig vezetnek, hogy nem látjuk értlemét az életnek. 

Ezekből az érzésekből hogy lehet tovább lépni, hogy lehet újra méltósággal, bizalommal, szeretetben élni?! 

Talán egyszer a színfalak mögé kellene tekinteni, és a valódi áldozatokat felismerni. Azokat a Lelkeket, akik itt vannak, visszatértek, lehetőséget adva ezzel mindannyiunknak a felismerésre: a tettes, tettesek szabadon kószálnak, nem lettek megbüntetve. Itt vannak, köztünk járnak, prédákat keresnek. Nem kell hangosan kimondanod, nem kell feldobnod, csak ismerd fel, és magadban nevezd meg, hogy ő az. Azzal ha ezt megteszed, segíted a két világ között rekedt Lelkeket, hogy tovább léphessenek.

Ismerd el az áldozatokat, és készíts nekik méltó emléket, hogy áldozat vállalásuk ne legyen hiába való, értelmet nyerjen. Minden családban vannak feláldozott személyek, és a többiek az ő kárukra élhetnek. Álljunk meg egy pillanatra, és hajtsunk Sorsuk előtt fejet, adjuk vissza a helyüket, ami megilleti őket. Az áldozatok így megbékélhetnek, elmehetnek, és mi ezzel vissza nyerhetjük saját erőnket, és életünket. Amíg ezt nem tesszük meg, addig itt vannak, és nem engednek szabadon minket. Egyre hangosabban követelnek, mert ők is élni akarnak, vissza szeretnének térni, egy következő életre. Mi vagyunk azok, akik ebben segíthetnek, nélkülünk nem történhet meg.

Hamis áldozat – a tettes… és ezt jól jegyezd meg, ne felejtsd el!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea