Gyökértelenül a párkapcsolatban.

Párkapcsolat… Te és ő, a párod. Ketten lesztek egyek, illetve ketten együtt lesztek egy pár. Ez egy új minőség és ahhoz, hogy ez az új minőség kialakulhasson, önmagán mindenkinek egy kicsit túl kell látnia, lépnie. Meg kell látnia a másikat, meg kell osztani vele mindent. Nem csak a fizikai világban, ott belül is, benned. A saját teredet, jó esetben Lelkedet. Mert csak így, a megosztáson keresztül lehettek egyek, így alakulhat ki a ti közös teretek.

Párkapcsolat… Te és Ő.  De ki vagy te, és ki az az ő???

Hol tartasz? Ki vagy? Kivel, mivel azonosítod magadat? Mivel azonosíthatja magát az a fiatal, aki jelenleg azon a tudatossági szinten tart, hogy szerepeket lát, szerepekben él? Szerepeivel. Tudja, hogy ő egy felnőtt lett és ez egy szerep. Van munkája, ott is szerepet vállalt, a te társad, az is egy szerepe. De a sok szerepe között hol van ő, és mi a főszerepe?

A szerepek és a család fogalma egy tudatossági szinthez tartozik. Aki szerepekben gondolkozik, aki szerepekben él, annak kötelező a családot is látni! Kötelező a családban elfoglalt helyet is látni, a gyerekséget és a szülők felnőttségét. Látni, tudni, és elismerni kell ahhoz a szülőket, hogy megkaphassuk felnőtt szerepeinket az életünkben. Elismerni nem azt jelenti, hogy egyet értek a viselkedésével, azzal amit és ahogyan tett vagy éppen nem tett meg. Elismerni azt jelenti, hogy elfogadom tőle az életet, az életemet. Elfogadni tőle az életet azt jelenti, hogy elismerem őt az életem teremtőjének, szülőmnek és megadom neki azt a helyet, ami őt megilleti az életemben. 

Gyökerek és szárnyak… mindkettőt megkaptuk. És tovább adtuk…

… valami mégis elcsúszott.

A mai fiatal generáció, a mostani huszonévesek azok, akiknél már egyértelműen látszik, hogy valaki, valamit elrontott…

Talán mi, a szülők… a liberális, mindent megengedő nevelésünkkel, sőt inkább a teljes szabadságra neveléssel. Mert mi megmutattuk! Megmutattuk, hogy kell szabad gyerekeket nevelni, segítettünk, hogy nekik már ne kelljen semmiért sem megküzdeni, harcolni. Mindent készen adtunk. Azt gondoltuk, hogy jót teszünk. Tévedtünk. Pontosan úgy, ahogy a szüleink is tévedtek amikor azt gondolták, hogy azzal segítenek nekünk, ha ők “jók” maradnak és nem harcolnak meg a saját szabadságukért.

Azzal, hogy ők nem harcoltak meg, nekünk kellett velük harcolni… azzal, hogy mi mindent készen odaadtunk és semmiért sem kell a fiataloknak megdolgozni, nem kell senkit és semmit tisztelni, minden alapból jár nekik, azzal, hogy ezt tettük, gyermekeinket elveszítettük. Az történt, hogy ők észrevették, hogy a családban sem kell semmit tenniük, senkit elismerniük, ott is minden jár nekik. S ha a szülő bármit nem ad meg, akkor elmegy és ott hagy. Hátat fordít és az is lehet, hogy sosem néz vissza. Mert ő ezt s megteheti! És igen, ezt te és én engedted meg neki!

A gyermekeink szárnyakat kaptak tőlünk, nekik a gyökerekért lehetne harcolni. Érte és nem ellene… most ellene harcolnak. Ellened és ellenem. Megtagadják, megkérdőjelezik a gyökereiket és ezzel a legrosszabbat teszik maguknak, amit csak tehetnek: Gyökértelenné váltak teljesen, szenvednek attól, hogy nem találják magukat,  helyüket. Bárhova mehetnek, bármit megtehetnek, mégis boldogtalanul bolyonganak világszerte. Túlléptek a családon, kiléptek a világba… sokan eltűntek…

Nézd meg a párkapcsolataikat… hogy tud  kapcsolódni a gyökértelen ember? Hogy ismerhetné el a társát, amikor megtagadja anyját, apját és ezzel együtt önmagát? Hogy szerethetné a társát, amikor mindenki mást utál? Hogy lehetne férfi vagy női szerepben, amikor a gyermeki szerepét sosem fogadta még el? Hogyan élhetne boldog életet, ha szüleitől saját életét még nem fogadta el, nem mondott rá igent?

Látod, amit én látok? Fiatalok, akik boldogtalanok. Együtt is azok. Már nem arról szólnak a kapcsolataik, hogy együtt valami szebbért, jobbért… összefogtak, szövetséget kötöttek a szülőkkel folytatott harcért. Valami ellen, és nem valamiért. Mi lesz, mi lett a vége? Rövid kapcsolatok, hosszú szenvedés. Majd újabb kapcsolatba menekülés. Keresik a megfelelő társat, de már nem ahhoz, hogy együtt családot alapítsanak, hanem ahhoz, hogy együtt harcoljanak.

Széthullott családok, széthullott életek. Egyre több, egyre hamarabb. Már nem kellenek évtizedek a váláshoz. Ma már gyorsan megy. Nincs tisztelve és becsülve a kapcsolat, a társ, a másik ember. Mert harc van, dühöngés, és gyűlölet… oda bent, a szívekben és a Lelkekben. A fiaink és lányaink szívében és Lelkében. Milyen lesz így az unokáink sorsa, családja? Hol lesz az életében az anyja és az apja? Mit tanítanak majd ezek a fiatalok a gyermekeiknek, hogy kit és miért tiszteljenek?! Hiszen a tiszteletet már ezek a fiatalok sem ismerik, hírből sem.

Gyökértelenül csak így lehet… harccal, gyűlölettel, fájdalommal. Élettelenül bolyongva, mindig keresve… először azt hiszik, hogy valakit… társat, aztán ráébrednek egyszer, hogy valamit: a gyökereket, ahova leszállhatnak megpihenni végre, hogy aztán majd tényleg repülhessenek.

A párkapcsolat szólhatna arról is, hogy segítik, támogatják egymást abban, hogy a helyüket, a gyökereiket megtalálják. Az igazi, valódi társ engem lát… nem a szerepeimet. Látja és érzi a belsőmet, a Lelkemet. Látja, tudja érzi a fájdalmat, a harcot, a gyűlöletet. Érzi, hogy nem vagyok rendben. Odaáll, és segít nekem. Támogat, hogy érzéseimmel nézzek szembe, hogy megtalálhassam a helyemet. 

S ha egyszer oda jutok, hogy ő is meglátja, hogy magamban megtagadtam a szüleimet, ezzel önmagamat, és a gyerekségemet, akkor megfogja a kezemet és hazakísér engem. Haza, a szüleimhez. Azért, hogy magamra találhassak végre. Azért, hogy a bennem dúló harcnak vége legyen. Azért, hogy Én, én lehessek, azért, hogy kettőnk kapcsolatába megérkezhessek, hogy valódi társa lehessek. 

Azok, akik ma még gyökértelenül bolyongtok a világunkban és szenvedtek, gyertek és engedjétek meg, hogy megfogjuk a kezeteket és hazavezessünk benneteket, hogy életetekben Rend lehessen végre.

Nem kell mást tenni, mint  elmondani:

” Kedves Anya és Apa!

Bár felnőttem, most itt vagyok, visszatértem. Visszatértem, hogy megértselek benneteket, a gyermekkoromat, mindazt amit megéltem. Úgy érzem, meg kellett értenem ahhoz, hogy tovább lépjek, és felnőtt életet kezdjek végre.

Itt térdelek a helyemen, és így már látom az összefüggéseket, látlak benneteket. Látom, hogy ti vagytok a nagyok és én kicsi vagyok hozzátok képest. Elfogadom ezt, és elfogadlak benneteket szüleimnek. Elfogadom azt, amit és ahogy adtatok nekem, és magammal viszem ezeket az életembe. Kicsiként csak annyit kérek, hogy vegyétek vissza tőlem a terheket és a régi családi mintákat, hogy én szabadon élhessek.

Köszönöm nektek az életemet, hogy élhetek. Anyámnak köszönöm a szeretet energiáját, apámnak a biztonságot, stabilitást, hitet, itt és most befogadom ezeket a minőségeket, hogy teljes lehessek az életemben.

Felállok és elindulok, elindulok, hogy a saját életemet élhessem. Kérlek benneteket, hogy mondjatok most áldást az életemre.

Az értékeket, amiket kaptam tőletek magammal viszem és tovább adom az embereknek, gyermekeimnek, így viszem tovább az emléketeket. “

Amikor eljutsz odáig, hogy a köszönet mondást személyesen is el tudod mondani a szüleidnek, akkor érkeztél meg. Akkor vagy a helyeden, akkor töltheted be jól a szerepeidet, és lehetsz igazán boldog az életedben.

Amíg ez nem megy, addig gyere és gyakorolj kérlek! Keress magadban megértéseket és válaszokat, indulj el, hogy egyszer majd megérkezhess! Ha magadért nem tennéd meg, akkor tedd meg a társadért, a leendő gyermekeidért, mert nélküled ők szenvednek.

A társad téged akar, nem a harcaidat, a haragodat és a gyűlöletedet!

Gyere elő önmagad rejtekéből és viselkedj úgy, mint a felnőttek! Probléma van az életedben… nem találod a helyedet, nem működik a kapcsolatod… keress megoldásokat, oldd meg!

Állj oda a tükör elé, és nézz mélyen a saját szemedbe… csak egyetlen kérdést tegyél fel  magadnak: Ki vagyok én, és kinek köszönhetem az életemet?

Gyökerek és szárnyak… ha mindkettő meg van, repülhetsz, és amikor elfáradsz, visszatérhetsz!

Soha ne felejtsd el… HAZAVÁRNAK TÉGED! Otthonról kell elindulni ahhoz, hogy önmagad lehess, hogy igazán boldog lehess, hogy működjön az életed.

Ha szeretnél dolgozni magadon, várunk szeretettel Családállításokon!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea