Világok találkozása az élet.
Találkozunk a világban. Különböző szerepekben. Barátként, társként, szülőként, gyermekként. Ezek szerepek, melyek különböző viselkedéseket követlenek tőlünk meg. Beállunk az adott szerepbe, és felvesszük a szükséges álarcokat, viselkedési mintákat. Így tanultuk és így tesszük meg, így felelünk meg az aktuális elvárásnak, szerepnek.
Eltelnek az évek és azt vesszük észre, hogy álarcaink, szerepeink hozzánk nőttek, már nem tudjuk levetni ezeket. Azonosultunk velük, így elveszítettük saját magunkat, lényünket, belső világunkat, önmagunkat, Lelkünket, fényünket. Odaadtuk ezeket a minőségeket. Odaadtuk, és nem kaptunk semmit cserébe. Kaptunk, de nem azt és nem olyat, amiért megérte volna odaadni ezeket.
Mindenkinek van saját belső világa, olyan, amit csak ő ismer. Ami az övé, ami neki fontos, ahol úgy élhet, ahogy szeretne, ahol otthonra és biztonságra lelhet. Ez a világ az egyetlen, ami igazán a tiéd lehet. Minden másban osztoznunk kell. Oda kell adnunk, meg kell osztanunk mindazt amik vagyunk, amit birtoklunk. Egyedül a saját legbelsőbb világunk az, ami örökre a miénk maradhat. Ez az, amit magunknak őrzünk meg és azoknak a keveseknek, akik akkora bizalmat élvezhetnek, hogy velük megosztjuk ezt.
Van egy, talán több ember, akit annyira szeretsz, annyira bízol benne, hogy neki megmutatod ezt. Megmutatod és ezzel önmagadat teljes, leplezetlen egészében odaadod. Megmutatod önmagadat lecsupaszítva, védelmi rendszereidet, felszámolva, tisztán, őszintén, minden fájdalmaddal, igazságoddal, kérdéseddel és válaszoddal.
Adhat-e valaki annál többet, mint hogy megmutatja ezt a világot neked?
Van-e valaki az életedben, akinek te már megmutattad ezt?
S ha megmutattad mit tett vele? Megbecsülte, vagy összetörte?
Te mit teszel, amikor valaki neked megmutatja ezt? Megbecsülöd vagy összetöröd?
Vannak találkozásaink az életünkben. Vannak értékes találkozások és értéktelenek. Amikor világok találkoznak az igazán értékes. A te világod találkozhat az enyémmel. Ez mindkettőnk számára egy igazi, valódi kincs lehet. Egymásból, egymástól olyan valamit láthatunk, tanulhatunk meg, amitől mindkettőnk világa szebb, jobb, több lehet. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, le kell vetnünk az álarcokat, azokat az álarcokat, melyek szerepeinkben szinte már az arcunkra égtek.
Látom a világot amiben élünk és benne látlak, érezlek téged! Látom a benned lévő, lényed mélyén élő saját világodat, és amikor te ezt odaadod, megosztod velem akkor érzem, hogy mennyire nagyon szeretsz engem és bízol bennem. Óriási dolog ez! Világok találkoznak egyetlen pillanatban, egyszerre, egy időben.
Megmutatom a világomat neked, s te megmutatod a tiédet cserébe…lehet ennél több? Nem lehet! Ez a legeslegtöbb, amit két ember egymásnak adhat, ez maga a végtelen szeretet…
Világaink találkozása a hatalmas Univerzumban…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
