Megőrzöm tenéked…
Úgy hiszem, egy ígérettel kezdődik minden. Hangosan kimondjuk, vagy halkan suttogjuk, még az is lehet, hogy csupán gondoljuk. Vágyunk…egy Lélekre, egy gyermekre, aki hozzánk érkezhetne, aki a miénk lehetne. Talán érezzük, hogy ott van körülöttünk, hogy jönne, minket választana, velünk akarja. Érezzük jelenlétét, kimondatlan kérését, hogy vállaljuk.
Vannak mágikus pillanatok az életben, és amikor az anya kimondja az igent, az az a pillanat. Annyira mély, olyan megszentelt, hogy mindössze hárman hallhatják meg: az anya, a gyermek, és Isten. Ebben a pillanatban ígéret születik, amiből aztán szövetség lesz. Az anya megígéri, hogy életet ad neki, gondoskodik róla, kíséri lépteit, és cserébe azért, hogy őt választotta, feltétel nélkül szereti.
És ahogy telnek az évek, a gyermek felnőtté válik, saját élete lesz, családot alapít. Elhagyja a szülői házat, elbúcsúzik. Mit mondhatunk nekik? Mit adhatunk útravalónak, mi lehet az ami segíti, támogatja?
Én azt mondom tenéked gyermekem, hogy hálásan köszönöm neked, hogy ott, akkor kimondtad az igent. Mert a te igened megváltoztatta az életemet, és azzal, hogy vagy, olyan ajándékot kaptam, aminek értéke felbecsülhetetlen. Úgy érzem, megtettem mindent amit a te igenedért cserébe ott, akkor megígértem, most mégis szeretnék még valamit adni neked, hogy az életed könnyebb lehessen.
Amikor átlépsz a felnőttkor küszöbén, ott leszek mögötted. Megőrzöm tenéked egykori önmagam, hogy odaadhassam azt az álmot, és hitet, melyből megfogant életed. Mert nem csak bíztam, reméltem megérkezésed, hanem tudtam, éreztem. Meggyőződésem volt, hogy te és én találkozni fogunk az életben.
Megőrzöm tenéked azt a gyermeket, aki nekem, nekünk született meg, és mellettünk cseperedett, tőlünk tanult, velünk sírt, nevetett. Az őszinte mosolyodat, a bátorságodat, a kíváncsiságodat. A gyermekkori pillanatokat, hogy majd ha szükséges, emlékezhess. Amíg te teszed a dolgodat a világban, én megőrzöm neked a gyermeket, azt aki te vagy. Hagyd itt nyugodtan, jó helyen van velem. Szeretem, gondoskodom róla, ahogy eddig is tettem. Ez az én dolgom, te csak menj, és élj, éld az életedet!
S ha szükséged van rá, ha szeretnél kapcsolódni vele, nálam keresd. Ha szükséged van a gyermeki nyitottságra, őszinteségre, bátorságra, ha álmodni szeretnél, és hitet meríteni, hogy erősebb lehess, gyere, és légy egy kicsit újra gyermek. Térj vissza időnként hozzám, pihenj meg, töltődj fel… aztán újra indulni kell.
Most amikor elindulsz, mit is mondhatnék neked? Keresem a szavakat, mondatokat, de egyikben sem találom meg azt, amit igazán keresek. Érzéseket szeretnék adni…mert érzések nélkül lehet, de nem szabad élni. Talán ez az, amit én akartam neked megtanítani, hogy merj, akarj, tudj mindig érezni, és az érzéseidre hallgatva, bátran élni. Most, amikor akár le is vethetném az anyai szerepemet, én ígéretet teszek, és ezt az ígéretet neked teszem:
Bármikor, bármit is hozzon az élet, egyben biztos lehetsz, hogy én mindig a te anyukád leszek. Megőrzöm magamban ezt a szerepet neked, hogy te bármikor érezhesd, hogy létezik a világban feltétlen szeretet!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
