A szeretet koldusa.
Keresel, valamit mindig keresel, nem lelsz békét magadban. Elvesztetted. Elvesztetted már mindenedet az életben…lassan, fokozatosan, időről-időre, helyzetről, helyzetre. Elvették tőled, majd magad osztottad meg. Megosztottad, hogy ne vegyék el. Inkább odaadtad, mielőtt elvehette volna. Így volt könnyebb, én látom és értem.
A gyermekkor fájdalmai azt gondoljuk, felnőtt korunkra eltörpülnek…aztán rájövünk, hogy mégsem. Mindaz, amit ott elvesztettünk, ott nem kaptunk meg, az örökre kimaradt, örökre elveszett. Fájdalmas felismerés ez. Nem is az a fájdalmas, ami ott történt, hanem az, hogy nem tudunk változtatni rajta, magunkba a hiányzó dolgokat nem varázsolhatjuk bele. Megérthetünk mindent, ami ott történt bennünk, velünk, de ez nem elég a fájdalom nélküli felnőtt élethez.
Amikor felnőttél és magad döntöttél végre, kipróbáltál mindent, amit csak szerettél volna, mindent, ami izgalmas volt neked, és főleg minden olyat, amit korábban tiltottak neked. Az ellenállásod és a lázadás lett a fájdalmas gyermekkor elleni fegyvered. Azt gondoltad, sőt még mai azt gondolod, hogy így legyőzheted őket, legyőzhetsz mindent. Bármit ami, aki fájdalmat tud okozni neked. Annyira fájt, hogy belül, magadban tüzet raktál és mára felégettél magadban és magad körül mindent. Elégetted az emlékeket, érzéseket, csak azt nem veszed észre, hogy te magad is elégsz ezekkel. Tombol, ég a tűz, mert csak így bírod el! Így talán egyszer vége lehet, megszűnhet és elmúlhat a szomorúság és a fájdalom, ami Éned része lett.
Ezer, százezer fokon égsz, egyre jobban, egyre erősebb lánggal és még mindig nem látod, hogy ezzel önmagadat bántod egyre mélyebben.
Azt mondod, segítesz másoknak, azt mondod, szeretsz sokakat, azt mondod, megtanítod, megmutatod…azt mondod, megoldottad, elfogadtad, elengedted. S mindeközben lángolsz ezerrel.
Királynak születtél, és mint sokan mások te is koldussá lettél.
A gyermekkori fájdalmak és szomorúság miatt, a kiábrándult és megcsömörlött felnőtt éveid miatt, egyszer csak…úgy, hogy te magad sem vetted észre, lemondtál mindenről és mindenkiről. Azóta nem érték számodra ez a világ, nem érték mindaz, ami előtte az volt. Minden és mindenki értéktelenné lett neked…ott, akkor megváltozott az életed! Koldussá lettél, és azóta is koldusként létezel.
Nem kérsz élelmet, nem kérsz szállást, nem kérsz ruhát…megteremted ezeket, mert ahhoz, hogy ezeket megteremtsd, nem kell feltétlenül Királynak lenned. Ehhez elég napszámosnak lenni, munkát vállalni, azt elvégezni, érte fizetséget kapni.
De a szeretet az nem ilyen! Ahhoz, hogy szeretetet tudj adni vagy befogadni, ahhoz újra Királlyá kell válni és fel kell adni a koldus létet. Bármilyen fájdalmas is, újra bele kell állnod, lépned a saját életedbe, fel kell építened újra a saját értékrendedet, meg kell nyitnod mások felé önmagadat, a szívedet, bizalmat kell adnod, és el kell érjed, hogy mások is bízzanak benned!
Amíg koldus vagy, addig csak annyit kapsz, hogy te ne tudj belőle adni, és hogy éppen csak életben maradj! Megtart, benne tart, felemészt, felperzsel. Éget, lángol, pusztít mindent, téged és azokat is, akik körülvesznek téged.
A koldus is tud adni, segíteni, ott lenni, készen állni, bármit tud, amit tud a napszámos, vagy a király. Csak jóval kevesebbet, mert csak azt oszthatja meg, amit előtte megkapott éppen. Mindig kap, hiszen az emberek jók és segítenek a koldusoknak, megszánják őket. Ez számukra nem más, mint egy napi jótett. S mint ilyen, nem vesznek részt benne. Odaadja, kezéből adja, de nincs ott a szíve, a Lelke nincs benne. Pedig milyen jó lenne…Jó lenne olyat és annyit kapni, elfogadni, hogy meg tudd osztani, hogy te is adhass másoknak, hogy téged is, mint egy jó Királyt lássanak újra.
Mindazzal az óriási szeretettel, ami benned élt, mára a szeretet koldusa lettél…mert elhitted, hogy valaki, bárki, elveheti ezt a minőséget tőled, belőled…odaadtad nekik, hogy vigyék, csak ne bántsanak, hagyjanak békén…s, hogy tejesen megközelíthetetlen lehess, tüzet gyújtottál szívedben. Így őrzöd a Királyságod emlékét, és azóta égsz, egyre jobban égsz…
A szeretet koldusai jó emberek, talán a legjobbak mind közül, de elkövették azt a hibát, hogy elhagyták a Királyságot a Koldus létért…lemondtak róla önként, a nyugalomért. Mert azt hitték, így nyugodtak lehetnek, így már senki nem bánthatja őket…így maradtak magukra, így emészti fel őket a maguk által gerjesztett tűz ereje.
S miközben lassan porrá leszel, te és egész életed, a Királyi trón üresen hever…mert ezt a helyet rajtad kívül senki nem töltheti be. Nincs király, ki megosztana, adna, gondoskodna, ki örömmel veszi, ha szolgája van…van helyette koldus, aki szolgálhat, kuncsoroghat, kéregethet, könyöröghet.
Te döntöttél így, te cserélted le!
Lásd meg, és ha szeretnéd, változtasd most meg! Légy újra a Szeretet Királya, onnan a királyi trónról szeress és segíts másokat, mert ez a te dolgod, ez a te valódi helyed!
Azt kívánom neked tiszta szívemből, hogy ismerd fel ezt a történetet és lépj végre, mielőtt a saját tüzed teljesen felemésztene!
Váradi Andrea
