A szabadság leckéjét tanulja a Lélek…
Életeken át találkozunk, ugyanabba a családba születünk. Aki generációkkal ezelőtt ősöd volt, most gyermeked, testvéred, valamelyik családtagod lehet. Új szerepekben ismerhetjük meg egymást, és tehetjük jóvá, azokat a bűnöket, amelyeket elkövettünk egymás ellen. Lehetőséget kaptunk az élet által felkínált leckék megértésére, az elfogadásra, és az elengedésre.
Felismerni valakit a másik emberben, megérteni, hogy találkozásunk nem csupán véletlen. Felfedezni a feladatot, amit egymás által kapunk, elfogadni azt, és elvégezni a dolgunk. Kapcsolódni, kötődni, amíg a feladat azt kívánja, majd engedni őt, hogy mehessen útjára…Te engeded őt, és ő is enged téged…így érhetnek véget a karmikus kötések.
Én abban hiszek, hogy indulásunk és érkezésünk is pontosan el van tervezve, és családunkat talán magunk választottuk, leckéinkhez mérten. Szülők és testvérek vannak mellénk rendelve, segíteni vagy nehezíteni tudnak…de ebben nem ők döntenek. Saját lehetőségükért is jöttek, és miközben tanulnak, fejlődnek, megkapnak minket is segítségnek, vagy nehezítésnek. Körkörös, és vége láthatatlan kötődések sokasága az előző életek igazsága…és sosem láthatjuk tisztán a teljességet.
A Lélek valódi útján járni az élet második felében lehet, mert előtte fordítva értelmezzük az életet. Kötődünk azokhoz, akik ártalmasak lehetnek, és észre sem vesszük azokat, akik segíthetnének. Valamiért azokat engedjük közel, akik már számtalanszor cserben hagytak, és bántottak minket. Ismerős az érzés, és vonz, mint a mágnes. Tudod, hogy mi a szereped, és ő is tudja, hogy neki mit kell tennie. A játszma életekkel ezelőtt elkészült, már csak újra kell játszani… Akik kívülről látnak benneteket nem értik, mit kerestek egymás mellett…mert nincs közös pont, mások vagytok, nem illetek össze. Ha magadba nézel, te sem érted…nincsenek indokaid, megmagyarázni sem tudod, csak azt érzed, hogy vele kell maradni. Nem ereszt, és te sem tudod elvágni ezt az érthetetlen, és erős köteléket. Lehet ő szülőd, gyermeked, társad, vagy csupán barátod, a szerepek leosztása ilyen szempontból lényegtelen. A lényeg a játszma, és a kérdés, hogy ebben az életben vége lesz-e?!
Amikor túl régóta tart, és nem ereszt, sokan nem látnak más kiutat, mint egy betegséget. Betegség, majd halál…és akkor vége lehet…ezt hiszik, ebben bíznak, mert azt gondolják, hogy a halállal megszűnik minden, és ha létezik is következő élet, abban majd tiszta lappal indulhat, de legalábbis ezzel az emberrel, helyzettel biztosan nem kell találkoznia…téved!
Nincs tiszta lap, korábbi életeink szövedékéből jön létre az új élet…és tetszik vagy sem, magunkkal visszük tovább a megoldásra váró helyzeteket, és embereket. A halál csak pihenő időt ad…és aztán egyszer csak újra felsírsz, megszületsz…
Talán az egyik legfontosabb kérdés az lehet, hogy mielőtt meghalsz, megértetted, és megcsináltad-e a leckédet? Szabaddá váltál, szabaddá vált a Lelked?
Akik életük folyamán valóban kinyitják szemüket, felébrednek…és bár nehezen, és sokszor az utolsó vagy az utáni erejükből, de elvágnak minden olyan köteléket, ami nem a szabadság felé vezet. Szabadságharcosok ők, akik önmagukért harcolnak-magukkal, és nem másokkal. Fegyverük csupán Fény és Szeretet…s mire erejük teljesen elfogyna, mire előfordulhatna, hogy kiszolgáltatottságuk okán, egy helyzet újra gúzsba kötné őket…nem, ez már nem történhet meg…
…mert mire ez megtörténne, addigra a Fényed és a benned lévő Szeretet már megszólította azokat az embereket, Lelkeket, akik helyetted harcolnak érted. Kiszabadítanak, feloldoznak, és utadon az utolsó lélegzetig elkísérnek. Lélek testvéreid ők, akik már tudják, hogy a szabadság leckéjét tanulja a Földön minden Lélek. Látnak téged, látják harcaidat, erődet, és erőtlenségedet. Megfogják a kezedet, és soha többé nem engedik el…
Együtt voltunk amikor Felszülettél a Fénybe, és tudom, hogy egy következő életben is felismersz majd minket…s hogy honnan tudom? Megtapasztalhattam ebben az életünkben…
Köszönöm neked az együtt töltött pillanatokat, a tanítást, Fényt, Szeretetet!
Emlékedet megőrzöm a szívemben, amíg csak élek…
Végtelen szeretettel Lele Orsolya emlékére,
Váradi Andrea
www.talentumok.com
