Hiábavaló küzdelem…

 Kategória: Lélekgyógyászat, Életgyógyászat

Az emberek többsége egy teljesen megváltozott világban, a régi megszokott módon szeretné még mindig működtetni az életét. Nem veszik figyelembe, hogy az az értékrend ami volt, mára teljesen értéktelen lett.

Eltűntek a jól működő, bizalmi viszonyon és szereteten alapuló családi kötelékek. Feszültséggel telítettek a családdal való találkozások, ünnepségek. Kritika, ítélkezés, intolerancia van az elfogadás helyett. Hűvös, kimért érdeklődés, a mély beszélgetések helyett. Titkolózás, elfordulás, megtagadás.

Tulajdonképpen ha mindenki őszinte lenne, akkor egyértelműen ki lehetne mondani, hogy ennek az egésznek így semmi értelme…Szerepeket játszanak egymásnak, de még azon belül is mindenki a legrosszabb formáját adja. Meg sem próbálják jól csinálni. Már nem kell megfelelni egymásnak, mert teljesen elfogadott lett, hogy a családi kapcsolatok egyáltalán nem, vagy nagyon rosszul működnek. Nagyon sok helyen megjelenik a kitagadás, kirekesztés, teljes elhagyás. És azok, akik benne maradnak a rendszerben, akik tulajdonképpen elüldözték viselkedésükkel a másikat, egyetlen szó nélkül nézik végig, ahogy az aki már nem bírja, elballag.

Egyedül maradt emberek, akik családba születtek…csendesen ballagnak az élet sűrűjében, teszik a mindennapi dolgukat. Nem vesszük észre őket, pedig köztünk járnak. Kapcsolódásra reményük sincs egy önmagából teljesen kifordult világban…

Elveszett a lényeg, és ezzel elveszett minden…egyre többen fájnak, szenvednek, és még mindig nem látja őket a hozzájuk legközelebb álló sem. Családi kötelékek, vérségre építve, erre hivatkozva kierőszakolják a kötelező köröket. Sorolják a kötelességeiket egymásnak, mert enélkül már semmi kapcsolat nem lehetne. Beszélnek az összetartozás értékéről, és erejéről, elmondják, hogy lesz egy pont az életedben amikor majd nem számíthatsz senki másra, csak a családra…

A család, ami a melegséget, szeretetet, megtartó erőt adta az élethez, mára szétesett, elveszett. A fogalom üresen kong a kollektív térben. Segítők és terapeuták próbálják a fogalmat megtölteni megértéssel, új minőségekkel. Támogatják azokat, akik elhitték a szeretetet, bizalmat, és ennek köszönhetően túl sokáig maradtak a bántalmazó, sokszor méltatlan és megalázó családi kötelékben. Emberek, akik vágytak a szeretetre, az igaz szóra, a kapcsolódásra, az együtt eltölthető időre. Igen, ők azok akik ma a legjobban szenvednek, mert a család mint pozitív fogalom teljesen elveszett…

Egymásra nézve nem érzünk már közös alapot, amire egy kapcsolatot építeni lehet, nincsenek közös pontok az életünkben. Az értékrendi különbözőségek lehetetlenné teszik, hogy együttműködések legyenek.

A generációs mintákra és sérülésekre hivatkozva bántják egymást olyan emberek, akik egykor a legközelebb voltak egymáshoz. Belőle születtél, vagy belőled született. Szülőd vagy gyereked…mára már csak egy idegen…elveszett, meghalt kapcsolatok, melyek nincsenek méltóképpen eltemetve…elhazudják emberek az összetartozást, és ha kell kimondja: muszáj…muszáj kapcsolódni, találkozni, eljátszani. Újra és újra becsapva ezzel magukat és a másikat, és ezzel egyre mélyebbre süllyedve az érzelmi posványban.

Egymástól elidegenedett embereket már nem köt össze semmi…megszűnt a kapcsolat, akár kimondjuk, akár nem…

Meghalt, vége van…már nagyon régen…de még az is lehet, hogy sosem volt, mert mindig idegennek láttál, és egy idő után, már én is téged…

Kérdezheted, hogy akkor vajon miért találkoztunk, miért rendezett össze minket a sors az élet egy családba?

Nem tudom a választ a kérdéseidre…és engem már nem is érdekel…mert minden válasz egy újabb kérdést vet fel…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Korábbi cikkek
0
fájdalom, trauma