„1981.06.19.-én,reggel 06.30.-kor érkeztem le a földre emberi testbe,de a megszületésem csak 2015.03.07.-én , az esti órákban történt meg. 33 évig kerestem-kutattam,éltem magányban,és csak adtam többnyire,másokat mindig előbbre,jobbra és többre tartottam,mint saját magamat.
Ezen a varázslatos szombati estén a készülődés perceiben feszültség és izgalom járt át a kör közepén állva,szokatlan volt a főszerep az emberek figyelme és szeretete,mi körbe ölelt,majd megszólalt a kedvenc első számom és kezdetét vette az átlényegülés. Pillanat alatt ráhangolódtam az egység energiájára,és eggyé váltam vele. Szeretet,béke,harmónia.
Megszűnt az idő létezése a térben,totális átszellemült állapotban az ego mivolta parányi porszem a gépezetben,esélye sincs a lélek ereje mellett,így sehol sincs egy halovány gondolat sem…..csak a lélek és a szellem irányít már. A belső körből először a földi szülők távoztak,én még maradtam a szellemi szülők oltalma és védelme alatt,élvezve a gyertyák fényét és az egység csodálatos erejét.
Aztán eljött a pillanat,mikor kiléptünk a körből és testem beleremegett a fájdalomba,mintha kiszakadt volna a lelkemből egy darab. Szüleim ölelése támogatott és töltött energiával,hogy lassan utamat megkezdjem. Elvezettek a földi szüleimhez,átadva nekik,akiknek örültem,és éreztem ,hogy nagyon várnak már rám. De még utoljára elköszönve az egységtől ,remegő kezekkel és lábbakkal lépkedtem lassan végig a kör mellett,és a szívem szakadt meg közben a fájdalomtól míg nem a szellemi szülőkhöz nem értem,akik nem ölelhettek,érinthettek már. Csak álltam előttük,és szívtam magamban a hatalmas energiát.
Szeretetük,oltalmuk,hitük és bizalmuk adta meg azt a teljességet,mitől a mellkasom majd szétszakadt ,alig bírtam állni a lábamon már. Aztán a szándék hatalma indított meg és le akartam születni. Elköszönve tőlük,megindultam a teljességgel,lelkem erejével,remegve totyogtam előre,mikor megláttam a tesóimat útközben akkora fájdalom sújtott le rám,azt hittem ott esek össze.
Leírhatatlan az a kín és egyszerre az az óriási szeretet,amit éreztem ott előttük,hogy majd térdre rogytam,de tartva magam ,átölelve őket zokogtam. Annyira erős mágnes kötött az egyikhez,hogy hihetetlen…..
Alig tudtam elengedni,míg végre elindultunk együtt a földre 3-an ,de végül csak én érkeztem meg egyedül,ők visszafordultak. Mikor megláttam a szüleimet, nagyon örültek nekem. Én is öleltem mindkettőjüket egyszerre, de már annyira ki voltam merülve,hogy rájuk támaszkodva,kavarodott bennem minden. Az öröm a fájdalom az elengedés az erő, mi hajtott ,hogy megérkezzek a földre.
Aztán megnyugodva kicsit elengedtem a szüleim, és Aletta szeretettel ,mosolyogva üdvözölt a földi síkon,és átadta nekem a szülinapi gyertyát. Újra egy körben állva a gyertyafénye mögött Aletta, Andi és Csilla mosolygott rám,és akkor tudatosodott bennem a szellemi törvények összessége,megláttam az egyensúlyt a 2 dimenzióban,egységből az egységbe érkeztem ,és már nem hiányzott semmi és senki.
Egyre élesebb lett a hallásom,sistergett a levegő. Magammal hozva teljességet,a gigantikus erőt,mi a leszületéshez és az élethez kell. Álltam a kör közepén,félig éber állapotban, remegő kezemben a gyertyámmal aztán felcsendült lágyan egy hang Veca, Kék Angyal dala telibe talált. Ez volt az az állapot,mikor átíródott bennem minden. Másképpen néztem Magamra és a világra.
Az volt bennem,hogyha ezt végig csináltam,akkor már semmi sem lehetetlen .Szárnyakat kaptam,hogy repülhessek……….Talentumok köszönöm nektek ,hogy vagytok nekem!!:)”
Adrienn
„Köszönöm mindkettőtöknek amit tesztek, tudtok, és hogy részese lehettem ennek a csodának.
Szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat. Nagyon nagy hatással volt rám az állítás. Valóban másképp csináljátok, mint ahol eddig én voltam. Ezt a másképpen-t, ez hatalmas pozitív jellel tudom jellemezni.
Volt, hogy nem hallottam a halk beszédet, az elhangzott mondatokat, volt olyan pillanat, amikor azt sem tudtam,
hogy kit melyik szerepre kértem fel és mi történik…egy-két percre teljesen összezavarodtam. Ez a furcsa érzés eltartott még másnapig és utána átvette a helyét egy mély belső béke, ami pedig hatalmas adag, minden irányba áramló szeretettel párosult. Nem tudtam nem észrevenni a változást.
Anyukám – nem hogy nem volt ellenséges velem, egyenesen készséges – azóta is. Figyelmes, segítőkész, úgy szól és úgy közelít hozzám, mint egy szerető anya a gyerekéhez.
Új lakhelyünkön, 2 éven keresztül nem volt hajlandó elmenni a kb. 800 méterre lévő boltba, hogy bármit vegyen, nem érdekelte, hogy nem tudtam ellátni magam a balesetem után. Mindig azt mondta, azért nem megy el, mert nem találna vissza. Most névnapomkor elment abba a boltba, és vett nekem egy olyan ajándékot, amiről tudja, hogy nagyon szeretem. Annyira meglepődtem rajta, hogy elkezdtem sírni a meghatottságtól.
Amióta az eszemet tudom erre vágytam, hogy legalább név- és születésnapomon köszöntsön meg és adjon valamit – szeretettel, szívből. Eddig soha nem kaptam meg tőle!
A változása egy óriási csoda számomra.
A másik csoda pedig az, mintha eltűnt volna az „ostor” a hátam mögül, nincs a sok tevékenységem mögött meghúzódó „csinálni kell” érzetem.
Köszönöm, hogy segítettél feloldani a fogadalmaimat is. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok az állítás óta.”
2015.01.30.
*Néhány gondolat elszalasztott Pillanatokról és Családállításról
Átlagos meleg nyári délelőtt volt az időjárást tekintve. Nekem nem volt átlagos nap, én egy belgyógyászati kórteremben ültem, fogtam a feleségem kezét, aki mellettem feküdt az ágyon és haldoklott. Hallottam, ahogy lelassul a légzése, vegyes érzelmek törtek rám, egyrészt megriadtam, másfelől meg tudtam, hogy Judit szenvedésének vége. Hirtelen Csend lett. Még odahajoltam az arcához, gyors búcsú, aztán kimentem, hogy szóljak az orvosnak.
Rengeteg spirituális témákkal foglalkozó könyvben lehet olvasni a következő gondolatokat, hogy „Legyél a Jelenben”, meg hogy „Éld meg a Pillanatot”. Én is olvastam ezeket számtalanszor. „Jó, majd megélem”-gondoltam. Csak amikor már kézzelfogható közelségbe került Judit halála, mikor már tudtuk, hogy ő hamarosan nem lesz köztünk, akkor rá kellett jönnöm, hogy nincs majd. Nem lesz több közös program, séták, vacsorák, kirándulás, együttlétek, semmi.
Persze voltak korábban, de a lényeg, hogy Én hol voltam közben? Valamikor egy nappal korábban vagy egy héttel, esetleg egy hónappal később. Mert akkor éppen jobbnak tűnt azon agyalni, hogy mi volt napközben a munkahelyen vagy azon, hogy mi lesz holnap. Nem mindegy? Főleg, ha a Párom ott van mellettem, akivel megélhetném az együtt töltött idő minden Pillanatát. A hibákat, tévedéseket, rossz döntéseket visszacsinálni nem lehet, de szerencsére sokat lehet belőlük tanulni. A családállítás soha nem érdekelt régebben. Judit volt több alkalommal is, mondott róla pár mondatot, de se kipróbálni, se utánaolvasni nem akartam.
Mikor a tragédia bekövetkezett, egy ismerősöm felajánlotta a segítségét, hogy egy általa gyakorolt módszer segítségével enyhítené a gyász folyamatát. Nem írom le, mi volt az, nehogy félreértés legyen, hogy azt esetleg kevesebbnek vagy rosszabbnak tartom, mint a családállítást. Mert igen, Judit halála után éreztem, később már tudtam, hogy el fogok menni a családállításra. Hogy honnan és miért jött az érzés, a vágy, a vonzódás, talán mindegy is. Én se tudom.
A szándék az volt, hogy el szerettem volna őt engedni és megfelelőképp elbúcsúzni tőle. Itt, az életben ez sajnos nem sikerült, a kommunikáció, mint olyan megszűnt. Már nem volt abban az állapotban utolsó napjaiban. Arra emlékszem, hogy mikor a kórházban nem volt körülöttünk senki, akartam mondani neki néhány dolgot, hogy „ne haragudjon, ha valamikor megbántottam” vagy csak meg akartam köszönni, hogy volt nekem. Igazából csak elkezdtem, nem volt erőm hozzá, hogy kimondjam a szavakat, pont azért, mert lezártak volna valamit.
Vissza kell utalnom pár mondattal korábbra, nem csak azt döntöttem el akkor, hogy elmegyek családállításra, azt is tudtam, hogy azt csak Andi vezetésével akarom. Mivel mi Judit révén korábbról ismertük egymást, akkor csak benne tudtam megbízni, hogy tud nekem segíteni.
A lényeg, hogy az állításon elköszöntünk egymástól, elengedtük egymást, lezártuk a mostani Földi kapcsolatunkat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt, kifejezetten fájdalmas volt és megviselt. A elengedés tényleg nem azt jelenti, hogy soha többé nem gondolok rá. Sőt, nagyon is sokszor, csak már éppen máshogy, más minőségben. Mint írtam fájdalmas, szenvedős volt az elengedése, de meg kellett tennem, lezárnom életem eddigi legjelentősebb szakaszát, hogy kilépve az ismeretlenbe, a Semmibe, kezdődhessen valami Új.
Józsi
* Leszületés állításom volt…
Szeretném megosztani veletek az élményt, az érzéseket, amiket a Leszületés Misztériuma állításon átéltem. Most én voltam a főszereplő… már maga ez furcsa érzés volt, szokatlan. Az, hogy ezt leírtam, döbbent rá, hogy ha ez szokatlan érzéssel tölt el, akkor eddig mennyire voltam én a saját életem főszereplője…? de ez inkább költői kérdés, mert tudom, hogy szinte semennyire, mindig is másokkal voltam elfoglalva, ha az életet egy körnek képzeljük el, és el kell helyeznem magamat rajta, akkor körülbelül a kör peremén álltam eddig, és a közepén volt, mindenki más, akik fontosak számomra. Itt az állításon benne voltam a kör közepén… J és úgy érzem, az életemben is ott tudok már állni.
Szellemi és biológiai szüleimmel álltam a körben, hangolódtam, a zenére, magamra, néztem magam előtt a gyertyát, elmerültem a gyertyalángjába, vártam, hogy milyen érzések törnek fel belőlem. De semmi, már kezdtem aggódni, segítőként voltam már Leszületésen, és akkor rendkívül intenzív érzéseket éltem át. Na, de aztán a szellemi szülők kivezettek a körből, és mintha egy csapást mértek volna rám, a térdem is megrogyott, a szellemei szülőkbe kapaszkodtam, emlékszem. Mentünk még egy-két lépést kifelé, megálltunk. Ott voltak velem, és fogtak, tartott az én drága szellemi apám, míg össze nem szedtem magam… és jött a búcsú ideje, fájt az is. De az mégsem volt olyan mértékű, mint az az első törés. Aztán elindulhattam feléjük, nagyon szerettem volna újra megölelni őket, odaértem és úgy éreztem én vagyok a világ legszerencsésebbje, hogy ők a szellemi szüleim, hogy ők vigyáznak rám, csodáltam őket. Hárman átöleltük egymást, és bizonyosságot adott az az érzés arról, hogy ők vannak, hogy ők vannak nekem, értem, az ő figyelmüket le nem veheti semmi rólam. Az ölelésből azért ki-kinéztem, hogy lássam arcukat, hogy szemükben elmerülhessek, hogy beigya emlékezetem azokat a pillanatokat. Minden ott volt a tekintetükben, amire csak szükségem volt, ami megnyugtatott, ami erőt adott, amitől örömömben csak sírni tudtam, ölelni őket és hálát adni az égnek, nekik, hogy ők vannak.
Aztán eljött az ideje a következő találkozásnak. A következő kezek, amik megfogták kezem azok a biológiai szüleim voltak. Vártak nagyon és én jöttem. Most először éreztem életemben, hogy mi egy család vagyunk, hogy mi összetartozunk, hogy a földi valóságban bármi is történt, minket akkor is összeköt egy szál, amit válási papír, költözés, földi érzések, semmi meg nem szüntethet. Nagyon jó volt őket együtt látni, és hogy értem vannak együtt. Aztán innen is tovább mentem, de ezt az elválást sokkal könnyebb volt elfogadni, ez már olyan elválás volt, hogy tudtam, hogy nekem máshol van dolgom, és mennem kell, és jó volt továbbmenni.
Azért körbenéztem, hogy mindegyik szülőm meg van, és elindultam, rá – rápillantottam szellemi szüleimre, amitől könnyebben ment, mert tudtam, hogy ott vannak. Aztán már ott álltam újra előttük, és töltekeztem a tekintetükből. Azt hittem megint meg lehet ölelni őket, de annak nem volt itt az ideje, de jó érzés volt látni őket, és úgy tovább menni.
Majd újra a kör közepén álltam, meghallottam egy dalt, ami olyan volt, mint én… Megérkeztem. Néztem lassan körbe a tekinteteken, akik figyelnek, és mérhetetlen hálával töltött el, de nem is ez a jó kifejezés az átéltekre, úgy éreztem magam vagyok a hála és az árad ki belőlem a körülöttem lévőkre. Ott állt szellemi apám, és… leírhatatlan mit éreztem mikor
szemébe néztem, ez hiányzott egészen eddig, felszabadultam!!! mert már tudom, hogy ő megtart, bármi is történjen, ők velem vannak…
Azóta ki tudom húzni magam, és nem fáj a hátam, akkor sem, ha nekem kell megtartani ezt az egyenes tartást, még ha nincs mögöttem semmi földi, tárgyi dolog, ami megtartana. Mert valami sokkal erősebb tart, amit látni nem láthatok, de már tudom érezni, hogy ott van.
Köszönöm ezt az életre szóló érzést!!!
* A Leszületés Misztériuma
Hiszek benne, hogy van új élet egy életen belül. Amikor azt érzed, hogy megváltozott minden. Minden pillanat és érzés más lesz, más minőségű dolgok és tapasztalások érnek el. Véget ér az addigi és egy teljesen új kezdődik el. Hirtelen megváltozik benned és körülötted minden. Ami eddig nehéz volt az eltűnik és minden könnyű lesz, és könnyen megy.
Azok élhetik meg ezt, akik tesznek érte. Olyanok, akik felismerik az a nehéz sorsot amit élnek és eldöntik, hogy változtatni akarnak ezen és lépéseket tesznek érte. Elkezdik megtanulni, értelmezni az eseményeket, egész eddigi életüket és felismerik az összefüggéseket. Elkezdenek belevonódni a saját életükbe és felelősséget vállalnak érte. Már nem másokat hibáztatnak, hanem azzal ami és ahogy történt, szembenéznek.
Nem könnyű, de minden másodpercében igaz út ez! Egy olyan út, ami a megváltáshoz, önmagunk feloldozáshoz vezet. A kegyelem útja ez. Ez az az út, amit ha bejársz, ha végigcsinálod, valóban kegyelmet érdemelsz és még ebben az életedben „újra” kezdheted. Tiszta lappal, új minőségű életet élhetsz.
Az új élet mindig a születéssel kezdődik… ez az élet rendje. Amikor megálmodtam, majd megcsináltam az első Leszületés Misztériuma állítást akkor az járt a fejemben, hogy ez lehet az új élet kezdetének, a legeslegelső lépése. Ez egy tudatos leszületés, amikor mindent érzékelsz és értesz. Egy új dimenzióba, új világba való belépés legelső lépése.
Amikor szombaton ezt az állítást csináltuk, megint azt éreztem, hogy ez a valódi Misztérium földi életünkben. Kegyelmet kapni, illetve valójában kegyelmet adni önmagunknak és továbblépni, új életet kezdeni az eddigi tapasztalásokkal. Látom az arcokat és érzem az energiákat a térben. Az arcok ellágyulnak, a szívek kinyílnak, a tér kitágul és minden szív azért az egy emberért dobog, aki éppen megszületik, aki megéli mindezt. Neki tartjátok a teret, hogy a csoda, a Misztérium beteljesedhessen. Nincsenek kérdések, nincsenek kételyek, szertefoszlik minden ami gátolhatja, akadályozhatja, hogy megtörténjen a csoda.
Csak a JÓ van jelen és mindazok, akik hisznek ebben a jóban, a csodákban és tudják, hogy itt és most megtörténhet mindez.
Hálás vagyok a Mindenségnek és nektek, akik segítitek és támogatjátok, hogy újra és újra megélhetjük EGYÜTT ezeket a felemelő és nagyszerű pillanatokat, hogy segíthetjük egymást ebben a folyamatban.
Amikor a Leszületés Misztériuma állítást vezetem, akkor azt érzem, hogy a világban a jó teret nyert, és a gonosz bármit is tesz, a CSODA már megszületett! Számomra az igazi Misztérium, az én misztériumom az, hogy ezekben a pillanatokban a szívemet, Lelkemet, szeretetemet megoszthatom veletek és ti maradéktalanul befogadjátok ezt! Köszönöm nektek!
Váradi Andrea
*”Miért érdemes élni? Mi az élet értelme?
Sokunkban felmerül ez a kérdés időszakosan. Én is sokáig szenvedtem ettől a kérdéstől. Jöttek – mentek a válaszok bennem, hogy a fejlődésért, tanulásért, családért …stb. Ideig – óráig nyugalmat adtak.
Azután jöttek a családállításban a meg nem született lélek szerepek. Mert a lélek jönni akar, van benne vágy, akarás, cél. Minden egyes szerepet egyre mélyebben éltem meg. Rengeteg őszinte érzelem tud lenni egy ilyen szerepben, nyugalom, csalódottság, fájdalom, düh, harag, irigység, irigykedés, bánat, szomorúság …, hogy nem jutott lehetőséghez itt a Földön. Mert ez egy nagy ajándék, ez a lehetőség. És a meg nem született lelkeknek fáj látni, ha az „élő” elpocsékolja ezt a lehetőséget egy látszat élettel. Ha nem teszi azt amiért idejött.
És az egyiknél megértettem, miért is akart az én lelkem idejönni, le – megszületni.
Az én válaszom: érezni ( minden érzelmet ) – érzékelni ( minden érzékszervemmel ) – megélni (testileg, lelkileg, szellemileg ) – megtapasztalni mindazt amit a földi élet adhat. És akkor rájöttem, hogy pont ez a vágy van Nicolas Cage-ben az Angyalok városa című filmben, ami az egyik kedvenc filmem.
Az én lelkem is pont ezt akarja, megtapasztalni milyen a víz érintése a bőrön, milyen beleharapni valamibe, milyen ízek vannak, mik a határai a testemnek ….
És az, hogy egy – egy tapasztalást milyen mélyen vagyunk képesek megélni, az csak rajtunk múlik, mennyire vagyunk bátrak, hogy belemenjünk, és mennyire van igényünk. Mert simán csak ehetünk és érezhetjük az ízeket, vagy mint a Lecsóban, megjelenhetnek közben színek, hangok, formák. S persze az is kérdés, hogy saját magunkat mennyire mélyen vagyunk képesek megélni, megismerni, megtapasztalni. Minél mélyebben él meg az ember egy dolgot, annál inkább megtudja tapasztalni a csodát.
S hogy hol a legmélyebb és egyben legmagasabb pont? Talán mindig van egy következő szint.” P. Veronika gondolatai
*” Átok. Ki ne ismerné ezt a fogalmat.
Amikor először találkoztam ezzel családállításon, döbbenetes élmény volt. Nem voltam beválasztva szerepre, csak ültem a fal mellett. Az egész nagyon furcsa volt. Egy nőnek állítottunk. A tér feszült volt, nyomott mindenkit és olyan volt mint egy zárt búra. A szereplőkben semmilyen érzés nem volt, senki nem mozdult, hideg volt. Kíváncsi voltam, vajon most mit fog csinálni az Andi, hogyan mozdítja meg ezt az egészet?
És akkor megkérte a nőt aki állíttatott, hogy álljon fel és mondja ki: „Átok van a családon!”. A nő zokogva térdre rogyott, a búra szétesett, és megtörtént a csoda ismét, mert a hideg eltűnt, az életenergia elkezdett áramolni, és a „szereplőkben” megjelentek az érzelmek. Én borzongtam a fal mellett. Nem voltam szerepben, de éreztem – érzékeltem az egészet. Hihetetlen volt! Utána a nő nagyon boldog volt és megkönnyebbült. Még a mosolya is megváltozott.
Azóta már találkoztam szerepben is az átokkal. Nagyon fáztam kívül és belül is, képtelen voltam bármilyen érzést találni magamban, nem volt sem akaratom sem célom, teljesen üres voltam belül. Hideg, bizalmatlan, biztonságmentes, akaratmentes, életmentes, zombis állapot. De amikor visszaadja az ember az átkot, az fantasztikus érzés! Megszűnik a teher, megérkezik az életenergia, a tudat, olyan mint amikor kinyílik előttünk a világ és elkezdünk végre látni és érzékelni. Mintha abban a pillanatban születnél meg. Tele vagy energiával, érzelmekkel, vágyakkal, képes vagy végre kapcsolódni másokhoz, látni és érzékelni másokat. Megszűnik az üresség egy szempillantás alatt.
Sosem lehet tudni, hogy mi az ami megakadályoz minket abban, hogy éljük az életünket, hogy egyáltalán éljünk. Szerencsére a családállításon sok olyan dologra fény tud derülni, amiről nincs tudomásunk, és meg is lehet ezeket oldani ott a térben.”
„Nem tudom, hol kezdjem, úgy érzem a szavak nem elegek, azoknak az érzéseknek leírására, amiket a szombati családállításokon tapasztaltam. Ültem a teremben, izgatott voltam a sajátom miatt is, de most valahogy mégis arra vágytam, hogy minél több szerepbe kerülhessek, minél többet tapasztalhassak, vágytam az új érzésekre, amik utol is értek. Imádom, hogy egy szerepbe sem kerülhetsz „véletlenül”, mindegyiknek meg van az oka, tanulhatsz belőlük, levonhatod a tanulságot belőle saját magadnak.Megtapasztaltam milyen a Sors szerepében lenni…érezni azt, hogy minden úgy jó, ahogy van, minden REND-ben zajlik, felesleges fejben kepeszteni a dolgok ellen, hogy „mi lett volna, ha”, „de ha másképp történnek a dolgok, akkor most mi lenne”. Ez az érzés segít nekem az elfogadásban. Nyugalmat, békességet éltem át a saját állításomon. Azonban a legfelemelőbb érzést a nap végén éltem át, a ’Leszületés Misztériuma’ állításon, ahol segítő voltam. Azt képtelenség szavakba önteni. Annyit tudok róla írni, hogy végtelenül jó érzés volt. Megtapasztaltam Lelkem szabadságát, az Egység érzését, és egy mély, mindent átható szeretetet. Mérhetetlenül hálás vagyok Alettának, és Andinak is a tapasztalatokért, az érzésekért, a tanácsokért. Köszönöm azt a csodálatos napot! Szandi”
„Szombaton nagyon különleges napom volt: életemben először (de egészen biztos, hogy nem utoljára!) családállításon voltam…
Sok-sok évvel ezelőtt hallottam először a Hellinger-féle családállításról; még abban az időben, amikor olyan szinten két lábbal álltam a Földön, hogy amit nem láttam, nem volt kézzelfogható vagy nem volt rá racionális magyarázat, az nem is létezett számomra; csak a „való világ” elől menekülő emberek hülyeségeinek egyikeként tartottam számon és kissé lenézően is tudtam róla nyilatkozni (persze mindent tudtam róla, nulla személyes tapasztalattal …), pedig igazából első perctől vonzott! De annyira féltem attól, hogy mivel kellene farkasszemet néznem, hogy inkább visszadugtam a fejem a már megszokott, bár baromi kényelmetlen homokba, még pár évre.
Aztán szépen lassan kezdett megrepedezni a sziklaszilárdnak hitt világrendem… egyre több megmagyarázhatatlan dolog talált be az életembe én meg először bepánikoltam, hogy na de mi lesz az addigi harmincegynéhány évem „hitével” , aztán elkezdtem őket beengedni az életembe. Az első igazi ilyen élményem kb. 4 évvel ezelőtt volt, amikor is sok éves belső harc után elmentem egy látóhoz, akit a barátnőm – ismerve a szívem és az agyam közti vívódást – úgy ajánlott, hogy figyu, ha még mindig érdekel, akkor csakis ehhez a nőhöz menj, most! Mentem… persze igen szkeptikusan, de még annál is nagyobb kíváncsisággal! És amikor a látó, miután a születési dátumom és a nevem alapján komplett jellemrajzot adott rólam, belenézett a tenyerembe és felmondta a múltamat, megadtam magam. Pár tucat ezoterikus (itt most sokakat kiráz a hideg, sajnos a köztudatban eléggé félreértett, sokszor pejoratív tartalmú ez a kifejezés, köszönhetően többek között a tévés jóslásnak és a bulvárlapok horoszkópjainak…) könyvet olvastam, filmet néztem az elmúlt években és Angi, a kineziológus több, családállítással kapcsolatos írást adott a kezembe az utóbbi hónapokban, sőt ő ajánlotta Váradi Andit, mint a legkiválóbb magyar … (percek óta keresem a megfelelő kifejezést… szakembert?, terapeutát?, segítőt?) … Maradjunk abban, hogy Andit egy találkozás után receptre íratnám mindenkinek gyógyszer helyett 🙂
Rákerestem Andira Facebookon (hol, máshol? 🙂 ) és egyből megjelent egy általa létrehozott esemény: családállítás április 19-én, amihez segítőket keresett. El sem olvastam a részleteket, kattintottam a csatlakozás gombra; tudtam, hogy ott kell lennem, ez Anyukám születésnapja… Ma már észreveszem ezeket az apró jeleket, tudom, hogy nincsenek véletlenek, rengeteg lehetőségünk van az életben, csak a legtöbb ember észre sem veszi őket, úgy sétál el mellettük. Beszéltük Andival telefonon, majd pár nappal az esemény előtt rákérdezett, biztos megyek-e? Alig vártam!!! És közben az is kiderült, hogy állíttatásra is van lehetőségem, egy percet nem haboztam, mert most azt éreztem, hogy igen, már készen állok rá! Előző nap valami megmagyarázhatatlan feszültség volt benne, várakozással teli, de kicsit benne volt az ismeretlentől való félelem is.
Odaértem reggel, épp a kapucsengő melletti táblát tanulmányoztam, hogy hová is kellene becsöngetnem, – mindezt egy palack vízzel a hónom alatt-, mikor megszólalt mögöttem egy mély férfihang: 24-es. Ránéztem, és tudtam, hogy őt fogom apámnak választani az állítás során, így is lett 🙂 Utána elmesélte, hogy mennyire hasonló a sorsunk, és neki is óriási segítség volt ez a szerep! Azok a fránya véletlenek!!! 😉 Felmentünk, pont kezdődött: sokan voltunk, de egyből otthonosan éreztem magam, annyira barátságos, szeretetteli hangulata volt az egésznek!! Többen, mint az „apám” is, évek óta járnak oda rendszeresen és mindig kapnak valami újat, valami pluszt, de voltunk bőven újak is. Andi megkérdezte, ki szeretne az első lenni, senki nem jelentkezett… pedig elmondása szerint „tolongás” szokott lenni. Én meg – ha már ott vagyok, minden mindegy alapon – jelentkeztem. Sosem láttam ilyet, történjen, aminek történnie kell, legalább semmi nem befolyásol – futott át az agyamon. Bevallom, azért a kisördög is ott motoszkált… az is bennem volt, hogy na, mivel én nem tudom, hogyan is kell működnie ennek az egész izének, ha kamu, hamar kiderül számomra… Utólag is elnézést Anditól, Angitól ezért a gondolatért, de ez is hozzám tartozik 🙂
Kiválasztottam apámat, anyámat, magamat és kezdődött az „előadás”… én meg kapkodtam a fejem… kívülről láttam a családunkat, az általam elfoglalt helyet benne… és döbbenetes volt hallani, hogy ki, hogyan érez! Andi behívott még pár embert és aztán beálltam én is a saját szerepembe…ami azután következett, azt nem tudom leírni… felemelő volt, frenetikus, megmagyarázhatatlan, csodálatos… az elfogadásról, elengedésről, megbocsátásról, terhek visszaadásáról, továbblépésről szólt.
A következő állításban nem vettem részt és nagyjából még a sajátom hatása alatt álltam (illetve ültem egy párnán, a fal mellett) de az azutániban a férj egy korábbi, le nem zárt kapcsolatát alakítottam, az félelmetes volt! Egy harmadikban voltam ego, egy negyedikben pedig anya, akit a saját apja nem ismert el, mert fiút szeretett volna… én ugye Attilának „készültem”… véletlenek??? Ez volt az egyetlen olyan állítás, amiben az elejétől kezdve szerepeltem és azt kell mondjam, legalább akkora hatással volt rám, ha nem nagyobbal, mint a saját családállításom! Itt az elejétől ÉREZTEM, hogy ahová állítottak az nekem nem jó hely, veszettül bizsergett, húzott a bal lábam, hogy arra kell eltávolodnom. Mikor gyerekként térdeltem a szerepbeli apám előtt, még mielőtt kimondta volna, hogy ő fiút akart, olyan taszítást éreztem, hogy majdnem hanyatt estem!
És a vége, a nap megkoronázása: szellemi anya voltam egy leszületés misztériumban! Egy teljesen új aspektusban éltem át az anyaságot, gyönyörű volt az egész! 🙂
Fáradtan mégis feltöltődve, sok sírás után mégis vidáman jöttem haza, valami teljesen új élménnyel gazdagodva, amitől jobb lettem… nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit éltem át! Félek is tőle, hogy nem tudom átadni az érzéseket és emiatt csak egy üres írás lesz ez a bejegyzés… de ennél többre nem vagyok képes, nem tudom, lehet-e egyáltalán… tiszta szívemből ajánlom mindenkinek, akinek bármilyen problémája van az életével, sőt, annak is, aki úgy érzi, nincs, menjen el legalább egyszer, segítőnek! Mert egy minden racionalitást mellőző, rejtett problémákat feltáró, érzelmekkel teli, sírós, nevetős, szeretetteljes élmény, amivel ráadásul másoknak is rengeteget segítünk! :-)”
Forrás: Mindennapajándék.blog.hu
„Minden ember küldetéssel érkezik a Földre. Ennek a kijelentésnek az igazságtartalma egy Leszületés Misztériuma családállítási forma résztvevőjeként vált bizonyossá bennem. Egy széken állva az épp megszületendő léleknek a Szellemi Atyjaként tapasztaltam meg, hogy létezik egy „Erő” – amit részben én testesítettem meg az állítás során -, amely útjára bocsájtja és „feladattal” ruházza fel a születendő lelket, olyannal ami az övé, ami ő rá szabott. A folyamat során az egyedüli fájdalmat az elválás adta, de mire a leszületett gyermek a földi szüleihez megérkezése után, a terem közepén lévő kört formáló embereket megkerülve tett egy kört, és elhaladt előttem, ennek a fájdalomnak nyoma sem maradt, derű érzése járt át, melyet a gyermek és az élet nagyszerűsége váltott ki bennem. Hálás vagyok, hogy megélhettem egy ilyen nem mindennapi szerepet.”
„Melyik jobb? Állíttatni vagy segítőnek lenni?Az állítás akkor jó, ha valami nagy probléma van az életedben, és azt gyorsan meg akarod oldani, változtatni. Állításután nagy változások jönnek létre a környezetedben is. Ez maga a csoda, mert úgy változnak meg az emberek, hogy nem veszik észre és nem tudják, hogy nekik változniuk kéne. Persze csak akkor, ha hagyod dolgozni az energiát, elhiszed és beengeded a változást.
Eleinte azt hittem, hogy az állíttatás a „jobb” és hasznosabb. Azután rájöttem és megtapasztaltam, hogy a segítői szerep az egyik legszebb és legnagyobb szolgálat. Úgy segítesz, hogy a többszöröse jön vissza, már akár ott a térben is.
Mi az ajándéka? Hatékony munka és felismerés magaddal kapcsolatosan. Megláttatja a „hibáidat” és a benned levőpotenciálokat, lehetőségeket.
Az egyik döbbenetes élményem az volt, amikor egy nagyon kedves, szeretettel és elfogadással teli, kicsit sérült bácsinak állítottunk, és én az ő párját személyesítettem meg. Ebben a „szerepben” olyan szeretet minőséget éltem meg,amit előtte még soha. Soha nem voltam egy finom, lágy, kedves, nőies nő. Nem is ismertem milyen az. De amit ott a térben megéltem, az megmutatta mivé is szeretnék válni. Ha egyszer megérzel valamit a térben, azt utána könnyebb megfogalmazni, létrehozni, feléleszteni vagy megélni.
Az állítás után megkérdeztem az Anditól: „Miért kaptam ezt a szerepet? Én nem vagyok ilyen!”, a válasza: „Mert benned van a lehetőség!”.
Ez egy gyönyörű és nagy ajándék volt számomra. Ma már szépen haladok ebbe az irányba, és mindig érzem magamban ezt a szeretet minőséget, így könnyebb tartani az irányt. Ha elakadok, mindig visszaemlékezek a szerepben lévőenergiára, és újra tisztává válik az irány és a cél.”
Veronika
„Hosszú ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy főszereplője legyek egy családállításnak, csak nem találtam a megfelelő helyszínt. Aztán egy barátnőm hívására jutottam el Alettához, aki első pillanatban szimpatikus volt, ekkor még csak segítőként vettem részt, de tudtam, hogy ha valaha állítattok, akkor csakis Aletta segítségével teszem.
Elérkezett a nagy nap, a szándékom az Anyává válás, már a segítők kiválasztásánál a torkomban dobogott a szívem, aztán a folyamat olyan dolgokat szabadított fel bennem, amikre soha nem gondoltam volna. Hihetetlen volt érezni, átélni azokat az erőket, energiákat amik „rendezték” az állítást. Szívszorító, és megrázó volt szembesülni mindazzal, ami mélyen, eltemetve bennem volt. De a fájdalmas ráébredés és tapasztalás mellett volt valami iszonyú jó érzés, tudtam jó helyen vagyok, jó úton haladók, mind ezt úgy, hogy számomra a lehető legmegfelelőbb ember fogja a kezem.
Azóta eltelt másfél hét, sok minden előtört belőlem, sok minden eszembe jutott… Tudom, hogy erre kellett elindulnom, még ha ez nem is az út vége volt. Tudom, hogy van még dolgom! De elkezdődött!
Köszönöm Alettának a végtelen szeretetet, ami sugárzik Belőle, és a segítséget, amit csak Ő tudott megadni.”
Zsuzsi
„Mikor beállok egy szerepbe, különböző negatív érzeteim vannak, amikor az állítás során sikerül feloldani a problémákat, a végén egy valamit érzek, hogy REND van bennem. Nincs hiányérzet, nem kívánok mást, nincs kérdés, csak nyugalom, harmónia árad szét testemben, lelkemben.
Ott megérzed, hogy egy „szálon” vagyunk összekötve, hogy bizony mindenért, amit teszünk, gondolunk, cselekszünk, azért felelősek vagyunk, mert minden hat mindenkire, emiatt a közös „szál” miatt. Egy kapcsolatban nincs olyan, hogy takargatod, titkolózol.., mert minden átmegy, lenyomatot hagy a másik Lelkében.
Az elején volt egy tucat állítás, amiben segítettem, ahol rengeteg felismerésem volt. Pár zacskó papírzsepi elfogyott, mire oda eljutottam, hogy számomra mi legyen a megfelelő szándék.
Látható a segítések során is mennyit lehet fejlődni.
Elmondhatatlanul felemelő érzés beállni egy magasabb rendű szerepbe, például, ahol megtapasztaltam milyen, mikor a személyiség visszakapcsolódik a Lélekhez.
Nagyon jó látni, amiért számomra hiteles a rendszer, amikor a segítő finoman terelgetve, minden tudását bevetve, intuíciójára hagyatkozva segít ki néha átfordíthatatlannak tűnő állapotokból.
Ott önmagad lehetsz, mindenki megmutatja a saját batyuját, biztonságban vagy, mert Aletta őrködik és segít mindenben, ha engeded.”
Tisztelettel: Ordódy Luca Viola
„Mikor azt kérdezted, hogy fogalmazzam meg, mi a szándékom a családállítással, hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. Hisz úgy gondoltam, hogy már a koromnál fogva, nincsenek megoldatlan problémáim. Hisz már megbocsátottam mindenkinek, már el tudok fogadni mindenkit olyannak, amilyen. Hisz mindenkit lehet valamiért szeretni. Már nincs bennem harag, csak szeretet.
Akit el kellett, azt elengedtem. Igazából azért kértem az állítást, hogy teljesebb legyen a további életem, és feltétel nélkül tudjak szeretni a hátralévő életemben.
Mégis megdöbbentett, hogy a tudatalattimban mégsem engedtem el még édesapámat, akit fiatalon vesztettem el, hirtelen. Pedig ennek már 35 éve.
Édesapám asztalos volt, nagyon jó szakember, jó apa, de sajnos sokat ivott, és az ital rossz tanácsadója volt. Mégis mindig megbocsátottam neki, mert nagyon szerettem.
Remélem a Te segítségeddel, most már valóban elengedtem.”
Köszönöm
Gabi
„Többször voltam segítő családállításokon, és már ez is számtalan felismerést és fejlődést hozott a lelki és önismereti utamon.
Az első saját állításom novemberben volt, amelyet az édesanyámmal lévő közeli, mély, de nagyon viszontagságos és „nem RENDezett” kapcsolatomra állított fel Andi. Az ott történtek elmondhatatlanok. Akkor olyan megvilágításba került az életem, amely rengeteg bennem lévő korlátot és tudattalan blokkot, szinte azonnal oldott. Egy állítás, egy évig dolgozik, de a változást már pár nap múlva tapasztaltam és ez a folyamat még most is tart. Ebben a témában, tudom, hogy még van feladatom, de kimondhatatlan hálát érzek az indulásért, és nem kérdés, hogy szülői kapcsolatokra történő állításaimra mindenképpen Andi vezetését szeretném segítségül kérni.
Mivel nagyon komolyan foglalkozom az önismerettel, februárban elérkezettnek láttam az időt és felkészültnek éreztem a lelkemet egy Aspektus-állításra. Aletta több állításán is részt vettem, mint segítő, ezért pontosan tudtam, hogy biztonságban, odafigyelésben és szeretetben tudhatom az én-részeimet, ha Őt kérem meg ennek az állításnak a levezetésére. Az ottani tapasztalás fantasztikus volt, és mérföldkövekkel hozott közelebb önmagamhoz. Úgy érzem, az állítás óta az én-részeim sokkal nagyobb harmóniában, együtt mozognak, és sokkal tudatosabban tudom élni úgy a mindennapjaimat, hogy jobban átlátom, mi zajlik bennem.
Andinak és Alettának nagyon hálás vagyok és érzem, hogy mindig fogni fogják a kezemet ezen úton.
Szeretettel ajánlom mindkettőjüket. Ha Őket hívod segítségül, biztos lehetsz benne, hogy jó kezekbe kerül az életed.”
K.B
Sziasztok!