„Kedves Andi és Aletta!
A mély belső átalakulásos hétvége már most tapasztalható eredményeiről szeretnék nektek beszámolni.
Úgy indultam neki a hétvégének, hogy húztam az időt az indulással, még szombat reggel is próbáltam lebeszélni magam arról, hogy elmenjek, jöttek a kifogások, okok, hogy miért is kéne itthon maradnom. Viszont tudtam, hogy nem mostanában lenne lehetőségem teljesíteni a gyakorlati hétvégét, így összeszedtem magam és már Pest felé buszoztam.
A hétvége számomra csodálatos volt, az a szeretet amivel körbeveszitek az embereket és segítitek a saját fejlődését is, szavakkal talán leírhatatlan, meg kell tapasztalni.
Ami azóta a helyére került bennem…..
Megjött a válasz magamnak, hogy miért is találkoztam anno a volt férjemmel, mit akart nekem megmutatni. Mire akarta felhívni a figyelmet.
Az egyik gyakorlat alatt nekem nagyon szorított a torkom, akkor Aletta mondta, hogy ez mit jelezhet és mit kell ilyenkor kimondani.
Hétfőn volt egy telefonbeszélgetésem a volt férjemmel és utána megint azt éreztem, amit ott a gyakorlatban, elkezdtem mondogatni amit Aletta javasolt és oldódott, megkönnyebbültem.
A másik az apukámmal kapcsolatos, amikor a bizalom fogalmát kaptam, beszélgettünk és mondtam neked, hogy az apám a kényes dolgokból mindig ki volt hagyva, mert hevesen reagált rá, így általában utólag került a tudtára vagy egyáltalán nem.
Ma reggel volt egy szituáció, az enyém, de tudtam, hogy hamarosan tudomást szerez róla mástól, mert elkerülhetetlen és én azt választottam, hogy oda álltam elé és elmondtam neki, hogy figyelj ez van, én intézem, az enyém.
Ő jött nekem azzal, hogy ez milyen szégyen, de normális hangnemben, nem kiakadva.
Mondtam neki, hogy szerintem nem az, ez van, megoldom.
Amióta ott voltam nálatok azóta nyugodtan alszom, előtte azért voltak alvás problémáim. 🙂
Még ugyan rövid idő telet el a hétvége óta, de már most vannak változások bennem, körülöttem. ”
2.
„Kedves Andrea!
Mikor szombaton azt mondtad, hogy más emberként fogunk haza menni, azt gondoltam magamban ez azért kicsit túlzás. Voltam már tréningen néhány helyen és valódi változást reméltem. Mindegyik építő és hasznos volt a saját területén, kellemes élményeket néhol még átütő felismeréseket is tapasztaltam. Egy kis idő után azonban mindegyik elvesztette a varázsát anélkül, hogy maradandó és jelentős változást okozott volna bennem. Azonban úgy éreztem, hogy egyre magasabb szintű mesterekhez vezet a „véletlen”.
Így jött el az ideje az egy hónappal ezelőtti találkozásunknak. Őszintén mondom, csak azért mentem el, mert az éves tananyag része volt. Gondoltam túl kell esni rajta.
A rajzolós feladatok eléggé távol álltak tőlem, és most már tudom, hogy mennyi mindenre jók. Főként, ha beszélni is tudunk róla. A második nap már sokkal nagyobb élményt jelentett, mert megerősítést kaptam. Nagyon kellemes, inspiráló érzésekkel jöttem haza, ezért írtam neked akkor az élményeimről.
Azt is tudtam előre, leginkább az NLP-s leckéket olvasva, hogy a következő alkalom még többet fog adni nekem. Valóban így történt, bár idő kell amíg képes vagyok ráhangolódni arra, hogy miért is vagyok egy ilyen csoportban. Mikor beszélni kell a mélyen elnyomott démonokról mindig azt gondolom, hogy ez felesleges panaszkodás ami nem vezet sehova és még szégyenlem is magam amiatt, hogy szegény öreg szüleimet így lefestem. Aztán valahogy mégis magával húz a lehetőség és a vágy, hogy végre valakinek beszélhetek arról amit gondolok és érzek.
Így megadom magam a helyzetnek és teszem amit tenni kell.
Valójában ez alkalommal többször is megfordult a fejemben az a gondolat, hogy én ezt nem csinálom. Nem akarok ezzel foglalkozni és nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy ilyen gondolataim vannak. Aztán egy nagyobb erő mégis benn tartott a helyzetben, hogy részem legyen abba amiért oda mentem.
Az első nap feladatai rendkívül jól felpuhították a megkövesedett érzelmeket, de különösebb hatással nem voltak rám.
Aztán a második nap délelőttjén amikor Ágival elkezdtünk dolgozni úgy éreztem nem jutunk sehova. Emlékszem, szerettem volna ha történik bennem valami. Bármi, csak érezzem, hogy van értelme annak, hogy hagyom magam szétszedni.
És egyszer csak meghallottam a hangodat. A kérdéseket amik végre eljutottak hozzám. Amik megérintették a részemet amelyik várta, hogy végre megszólítsák. Végtelen hálát és szeretet éreztem akkor, mint amikor valaki végre egy kősziklát mozdít meg és kezdi legörgetni rólad. Akkor, ott valami megnyílt bennem és csak azt sajnáltam, hogy nem maradtál végig velem. Olyan érzés volt ez amit még soha életemben nem tapasztaltam. A valódi odafigyelés érzése. Tudom, hogy neked ez napi rutin, de hidd el, hogy annak aki még soha nem élte meg azt, hogy a legbensőbb érzéseire figyeljenek annak ez katartikus élményt jelent. Az, hogy egy idegen embert valóban érdekel az én megoldatlan problémám és a legőszintébb segítő szándékkal és a legjobb tudásával fordul felém ez számomra életre szóló élmény volt. Most is folynak a könnyeim, mert újra átélem azt amit akkor éreztem.
Azonban én még egy tigris vagyok. Így a gyakorlat végeztével újra vissza tettem a maszkot mintha semmi sem történt volna. Aztán rád néztem és a mosoly amit az arcodon láttam örökre itt marad velem. Tudtad, hogy mit tettél velem. Láttam, hogy tudod mekkora volt a kő amit segítettél felemelni. És akkor arra gondoltam, hogy meg kell téged ölelnem. Tartozom ennyivel, hogy testközelből érezd azt a mérhetetlen hálát amit érzek. A színpadiasság nem az én terepem ezért csak reméltem a nap végéig, hogy ezt majd természetes módon megtehetem. Köszönöm a nagy rendezőnek, hogy ezt lehetővé tette nekem.
A délutáni gyakorlat eléggé reménytelennek tűnt számomra, mert már mindenki befejezte és nagy volt a zaj meg a zokogás is rendkívül zavart. Arra gondoltam, gyorsan végigszaladunk rajta és kész. Ez majdnem így is lett amíg el nem jött az a katartikus helyzet amikor be kellett volna lépni felnőtt életembe. Ami ott történt az életem meghatározó mérföldköve lesz azt hiszem.
Egyszer csak úgy éreztem, hogy hiába mondják, hogy lépjek előre, nem tudok. Nem akartam újra azt az életet amit már megéltem. És akkor valami hasonló történt mint amit veled kapcsolatosan tapasztaltam a délelőtti gyakorlatnál. Életke abban a pillanatban tudta, hogy most van az a helyzet ahol be kell avatkozni. Addig mintha ott sem lett volna. Amikor meghallottam a hangját és elkezdett beszélni hozzám úgy éreztem, mintha az életemet akarná megmenteni. Ugyanazt a kapcsolódást, együtt rezgést, őszinte szeretetet és az érzéseim iránt tanúsított mély alázatot tapasztaltam akkor is, mint amit délelőtt veled kapcsolatban. Hálás voltam érte, hogy végig ott volt és megtartott és figyelt rám, hogy mikor kell segítség.
Kérlek mond el neki, hogy köszönöm és szeretettel gondolok rá. Ahogy rátok is.
Alettával nem volt hasonló élményem, de a segítségért amit kaptam tőle a vezetésben neki is köszönettel tartozom. Több dolgot megtanultam tőletek ezen a hét végén. Számomra azonban a legfontosabb az, hogy mennyire fontos a segítőnek alázatot tanúsítani a kliens érzéseivel kapcsolatban. Többek közt ezt mutattátok meg nekem.
A történetemnek még itt nincs vége, mert a megnyílás utólag jó néhány megértéshez és felismeréshez vezetett. Még ma is fizikai tünetei voltak annak a belső háborúnak ami bennem zajlik. Reggelente meditálni szoktam és ma sokkal mélyebben és tisztábban láttam önmagamat. Mintha megnyílt volna egy belső kapu amin át mindent tisztán láthatok és egy eddig ismeretlen részemmel jutottam megegyezésre. Ez a részem mindig ellenállást és rossz érzéseket keltett bennem egy témával kapcsolatban és ma képes voltam rá, hogy tisztán lássam a szándékát és közös megegyezésre jussunk. Végre elmúltak a tőle eredő félelmek.
Most már kezd elcsendesedni bennem minden, de délelőtt az uszoda vízszintje biztosan megemelkedett a könnyeimtől amiket a tegnapi megéléseim emléke fakasztott.
A felismerések által olyan viselkedésbeli változásokra határoztam el magam amit még soha életemben nem tettem meg. Valóban itt az idő, hogy felvállaljam felnőtt életemet. Jobb későn, mint soha.
Remélem ezzel majd nem okozok senkinek fájdalmat és rossz érzések nélkül tudok beszélni róla.
Talán kicsit hosszúra nyúlt az élmény beszámolóm, de szeretném ha tudnátok milyen érzésekkel és megélésekkel jöttem haza.
További hasonló sikereket kívánok mindhármatoknak.
Szeretettel!”