Szavaink üzennek…

Úgy gondoltam mindig, és ma már úgy is érzem, hogy kiemelt jelentősége van a kommunikációnak, beszédnek. Az amit, és ahogy mondunk megbetegít, vagy meggyógyít minket, vagy akár sorsunkat pecsételi meg.

Generációk halnak meg, és velük együtt szavak, kifejezések, rituálék tűnnek el. Aztán eltelnek évek, évtizedek, és csak azután láthatjuk meg, hogy tulajdonképpen mit is veszítettünk el. Régebben amikor a lány férjhez ment, a fiú elkérte, kikérte a szülői házból, az apa hozzáadta, odaadta. A fiú elvette a lányt, a lány hozzáment a fiúhoz. Ezek a szavak azt jelentik, hogy a fiúból-férfi, a lányból-asszony lett. A szülők igenjében érik felnőtté, a gyermek. Aztán a frissen felnőttek elindulnak az életbe, életükbe. Nem egyedül, hanem szövetségest, társat keresve. Lányoknál az apa igen-je, lemondás a lányáról, a férfi javára. Átadja ezzel a kötelezettségeket, és a lehetőségeket. Fiúknál az anya kíséri a fiút, rábízza kedvesére, lemond ezzel a gondoskodásról, amivel addig fiát kényeztette. A gyerekek lemondanak a gyerekségről, vállalva kihívásokat, a felnőtt életet. Az esküvőn a jegyes pár az első sorban áll, egymás mellett. A szülők, a család, barátok mögöttük, támogatva őket. Szimbolikus felnőtté, társsá válás, ami nélkül a felnőtt élet elképzelhetetlen. Kellenek a szavak, kellenek a ceremóniák, hogy érezzük valami új kezdődik el az életünkben.

Amíg így volt, amíg ezek a szavak jelentőséggel bírtak, más volt a párkapcsolat, a szülőség, a felnőtt élet. Erő, energia volt benne, és szeretet. Felelősségvállalás egymásért, és kötelezettség érzés egymás szülei felé, hogy a családból kikért társunkat helyettük megtartjuk, szeretjük, gondoskodunk róla. A szülők kapcsolata is más volt a párral. Nem volt számonkérés, kíváncsiskodás, okoskodás. Felnőttnek látták, és kezelték őket, hagyták, hogy kipróbálják az életben erejüket, és megéljék egymás felé érzett szeretetüket. Nem a szülők akarták birtokolni ezeket a minőségeket, mert tudták, hogy számukra ennek már lejárt az ideje. Büszkék voltak felnőtt gyerekükre, annak családjára. Örültek a családba bekerült új embereknek, és főleg az unokának, amikor megszületett. Nem voltak kérdések, csak tények, melyek létéhez nem fért kétség sosem.

Aztán ahogy múlt az idő, és meghaltak a régiek, új, könnyebbnek tűnő szabályok születtek. Már nem kellett fogadalom, eskü a közös élethez, egyszerűen csak összeköltöztek a szerelmesek. A szülőknek így nem kellett elfogadni, áldást adni, odaadni, gyermekükről lemondani. Nem kellett a szülőket meggyőzni, igenjükért sokszor megküzdeni, bizonyítani. Akár az ő akaratuk ellenére is lehet párt választani. Ha a szülőknek nem tetszik a társ, megtagadják, a családba nem fogadják be. Azt gondolják, hogy ezzel a nemmel megoldják a helyzetet. Azt hiszik, hogy így velük marad a gyerekük, és nem következik be az, amitől a legjobban félnek, hogy elveszítik.

Most együtt élnek emberek, párkapcsolatban, házasság helyett. Száműzöttek szövetségesei a mai emberek. Magukat száműzték, vagy a családjuk kergette el. Bármelyik is történt, a lényeg, hogy ezért nincsenek ma jól működő felnőttek. Hiányzik a felnőtté érés, a fiúból már nem válik férfi, a lány nem érik nővé a férfi mellett, és már nem vállal szívesen gyermeket. Elvesztek, széthullottak a szerepek, és ennek megfelelően széthullanak a családok, egyre több a boldogtalan ember.

Mit tehetünk? Gondolkozzunk el, és változtassunk a hozzáállásunkon, és a kommunikációnkon. Emlékeztessük magunkat a régi időkre, az időtálló, valódi értékekre, és kérdezzük meg a körülöttünk élő, valóban felnőttként működő embereket, hogy mi hogyan teremthetjük meg ezeket. Kérjünk segítséget. Segítséget ahhoz, hogy legyen erőnk szembenézni a saját döntéseinkkel, a saját családi rendszerünkkel, a hozott mintákkal, és azzal, hogy mi magunk mit mulasztottunk el. Nem kell több, csak egyetlen felnőtt ember, aki megmutatja a helyes utat, hogy merre induljunk el. Ha helyes útra találsz, ha azon jársz, boldog, elégedett leszel.

Keress, kutass olyan szavakat, fogalmakat, amelyek ha használod őket, meggyógyítanak téged, és környezetedet. Állj be a saját helyedre, légy felnőtt végre! Felnőtt, aki stabil, magabiztos, és szeretetre dobban a szíve.

Tegyél rendet az életedben, Rendezd be te a saját személyes életteredet, mert csak te érezheted, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy beteljesítsd a feladatot, amiért megszülettél a Földre.

Várunk szeretettel Személyes Élet-Tér Rendezésre: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

%d blogger ezt kedveli: