Felnőtt emberek, akik még ma is a szülői elismerésért, a családban őket megillető helyért küzdenek. Párkapcsolataikban tükröződik vissza, hogy ott, a legelső pillanatban valamelyik szülő a fogantatásra, születésre, az életére nem mondott igent. A kapcsolataikban sem érzik magukat fontosnak, az első helyet valahogy sosem kapják meg. Szeretők, fel nem vállalt társak ők, akik nem kívánnak…

Gondolhatod azt, hogy a legnagyobb fájdalmat, és ezáltal traumát az okozza, amikor elveszíted a másikat. Sokszor az a legnagyobb trauma, hogy kapcsolatban maradsz, találkoztok. Minden ilyen találkozásnál megsérülsz. Újra és újra elveszítesz önmagadból egy újabb darabot. Egy részt, akinek létezéséről rajtad kívül senki nem tudott…egy érző részedet, ami másoknak talán láthatatlan, neked mégis önmagad pótolhatatlan…

Hiábavaló küzdelem…

Az emberek többsége egy teljesen megváltozott világban, a régi megszokott módon szeretné még mindig működtetni az életét. Nem veszik figyelembe, hogy az az értékrend ami volt, mára teljesen értéktelen lett. Eltűntek a jól működő, bizalmi viszonyon és szereteten alapuló családi kötelékek. Feszültséggel telítettek a családdal való találkozások, ünnepségek. Kritika, ítélkezés, intolerancia van az elfogadás helyett.…

Az elengedés leckéje…

Elengedni nehéz…mert nem tanította meg senki, hogy mikor és hogyan kell jól csinálni. Helyette megtanították, hogyan kell a méltatlanságot elviselni, hitrendszerünket, érzéseinket, alapvető szükségleteinket feladni. Elviselni a magányt, pótcselekvésekbe menekülni, függőségi viszonyokat építeni, önmagunkat és a másik embert tárgyiasítani. Lemondani önmagunkról, és helyette a domináns másikhoz igazodni. Igazságtalanság előtt fejet hajtani, kiszolgáltatott helyzetben benne maradni,…

Az élet nem rólad szól, hanem érted történik!

Minden ami történik veled az életedben, minden találkozás, és esemény azért jön létre, hogy te felismerhesd benne azt az üzenetet, amivel tovább léphetsz. Előző életeinkből jövünk, ahol már elértünk egy tudatossági szintet. Ebben az életünkben egyrészt emlékeznünk kell arra, hogy meddig jutottunk el az előző életeinkben a fejlődésünkben, másrészt tovább kell fejlődnünk, hogy egy következő…

Légy éber…

A mindennapok szintjén nem vagyunk tudatosak arra, hogy kik azok az emberek, akik új emberként, vagy visszatérő újként megjelennek az életünkben. Pedig ezek az emberek, az energiák szintjén, kinyitják vagy becsukják az ajtót valakinek. Amikor egy ajtó bennünk kinyílik, régóta nem látott, nekünk kihívást jelentő régi kapcsolatok jelennek meg az életünkben. Fagyos, hideg szélként lépnek…

Állj bele a sorsodba!

Már nem lehet semmi olyan, amilyen volt… és talán pont ez a lényeg, hogy ne is legyen olyan amilyen volt. Az átmenet, az átállás viszont nagyon nehéz folyamat. Egyrészt magában hordozza a veszteséget, másrészt nincs még kész az új Élet. Mindenki életében vannak olyan események, melyek megváltoztatnak mindent. Amikor felébredünk, amikor újra öntudatunkra ébredünk, akkor…

Legyen újra jóság a szívünkben…

Sok minden megváltozott a világban. Már nem úgy működnek a dolgok, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Óriási változások történtek a világban, és ezek a változások kikövetelik az új működést. Évtizedekig tanították, tanítottuk, hogy hogyan kell önmagunkat képviselni. Fontossá vált az „énidő”. Fontossá vált minden, ami az énről szól. Az emberek igyekeztek felszabadítani önmagukat a bántalmazó kapcsolatokból,…

Szerető Kedvesség, Együttérzés meditáció.

Nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen meditációt érdemes gyakorolni, hogy megtaláljuk belső középpontunkat, egyensúlyunkat. Mi a Szerető Kedvesség, Együttérzés meditációt gyakoroljuk, és ezt javasoljuk neked is. A beágyazott video angol nyelvű, mi így fordítottuk: Szerető Kedvesség Meditáció Kezdjük azzal, hogy kényelmes ülőhelyzetbe ülünk. Tartsa a gerincét magasan és egyenesen, és enyhén hajtsa hátra a…

A Mester jogai…

Szükségünk van a mentális kapaszkodókra a mindennapokban, hogy a kihívások, és nehézségek mellett is képesek legyünk fókuszáltak maradni, és a saját utunkon megállíthatatlanul haladni előre. Adamus Saint Germain összegyűjtötte számunkra azokat a mondatokat, melyek minden időben a segítségünkre lehetnek. Használd minden nap, és meglátod a csoda nem marad el… Tudtad, hogy TE is lehetsz Mester,…

Áldás az életedre…

Felszabadítom a szüleimet az érzés alól, hogy cserbenhagytak. Felszabadítom a gyermekeimet az érzés alól, hogy mindig büszkévé kell tegyenek; hogy saját útjukat járhassák szívük állandó sugallatát követve. Felszabadítom a társamat a kötelezettség alól, hogy engem kiegészítsen. Semmiben sem szenvedek hiányt, együtt tanulok minden lénnyel, mindig. Köszönöm nagyszüleimnek és ősatyáimnak, hogy összegyűltek azért, hogy én ma…

Asszertív jogaink és kötelességeink.

1.) Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek. Neked is ugyanígy kell bánnod a hozzád fordulókkal. 2.) Jogod van kifejezni a véleményedet olyan formában, hogy az mások számára ne legyen sérelmes, megalázó. Másoknak is ugyanígy joguk van kifejezni a véleményüket. 3.) Jogod van megfogalmazni a szükségleteidet (a másik hibáztatása, megalázása nélkül).Másoknak…

Saját készítésű kártyáink, könyveink

WEBÁRUHÁZUNKBAN megvásárolhatod átutalással, vagy bankkártyás fizetéssel, és postán elküldjük neked, postadíjat nem számolunk fel. 1. LÉLEK CSILLAG kártya:  A Lélek-Csillag egy komplex összefüggésrendszer, több módszer segítségével láthatsz rá egyéni utadra, sors feladatodra. Új minőségű megértéseket kaphatsz, tisztábban láthatod saját magadat és utadat. A Számmisztika és a Színterápia alapjait és rendszer szabályait megtartottuk, és mégis egy teljesn…

Amikor a szeretet Terében vagyunk…

Segítségre van szükségem ahhoz, hogy megmutathassam, létezik a mai világban is Szeretet. Nem adtam, és nem is adom fel azt a víziómat, hogy legyen bármilyen nehéz az élet, mindig hozzá lehet férni egyetlen szikra szeretethez, ami megváltoztathat mindent. 13. éve dolgozom mint Családállító a Térben, és az első pillanattól kezdve arra törekedtem, hogy munkám során…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce
WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings