Visszatérés tábor. Veszteség és gyászfeldolgozás, felépülés a családi traumákból.

Ha úgy érzed, hogy valahol mélyen van benned fájdalom, veszteség érzés, akkor téged várunk erre az öt napra, hogy mutathassunk olyan új nézőpontot, és módszereket, melyek segítenek abban, hogy továbbléphess, és olyan sikereket érhess el az életedben, amihez nem feltétlenül tartoznak hozzá a veszteségek.

  • 2019. Március 13.-17. (szerdától-vasárnapig)

Ha életünk természetes folyamatai szerint szeretnénk élni, létezni, akkor meg kell tanulnunk elengedni, elveszíteni mindazokat, és mindazt, aminek már nincs a mi életünkben helye, ideje. Miközben felnövünk, a társadalom, és a család arra kondicionál minket, hogy szerezzünk meg dolgokat, hogyan érjünk el valamit, ami számunkra fontos. Miközben felfelé, és előre törekszünk, észre sem vesszük, hogy miközben ezt tesszük, az elismerésért, a ,megszerzés öröméért mennyi fontos embert, helyzetet elveszítünk. Miután nem vesszük észre, tovább megyünk. Így csak egyre több a veszteségünk, és az általa okozott fájdalom, hiány érzet, bűntudat.

Tudjuk vagy sem, ezek az érzése átveszi az uralmat gondolataink, és cselekedeteink felett, elkezdjük ezek szerint az érzések szerint, és az általuk okozott gondolatok szerint élni az életünket. Így csak egyre mélyebbre kerülünk, egyre több, és több traumát, veszteséget gyűjtünk be.

Ha szeretnéd megszakítani ezt a kört, szeretnél változtatni, szeretnéd megtanulni, hogyan dolgozhatod fel az elszenvedett veszteségedet, fájdalmat, várunk szeretettel a csoportban!

Amikor úgy érzed, hogy lábaid már elmerülnek az anyagi világ sarában, mocsarában, akkor jött el a legvégső ideje, hogy emlékezz. Emlékezz arra a virágra, aki TE vagy, a Lótusz-virágára, ami ott nyílik a szívedben.

 Emeld fel lábadat, és emeld fel Lótusz Szellemedet a legmagasabbhoz, ami számodra létezik. Hunyd be a szemedet és tárd ki a szívedet!  Tágra nyitott szívedben, boldogan tárd ki Lelkedet a Szellem Fényt adó, melengető Napsugara előtt és hagyd, hogy a magasabb világokból kiáradó Fények érleljék belsődet.
Lásd, érezd és emlékezz a Lótusz csodálatos virágára.free-lotus-flower-wallpaper
Tavak, mocsarak iszapos fenekéből kiindulva, tör a víz felszíne fölé. Az anyagi világ sötétjéből a Fény felé emelkedik. Kiterjeszti leveleit, majd a Nap Fényének hatására kivirágzik.
Emelkedj fel te is az anyagi világból a Fény felé, saját Fényed felé, engedd, hogy a Lélek, a saját lelked Fénye vezessen utadon!
Nézz vissza és tudd, lásd a mocsarat, a sarat, de ugyanabban a pillanatban lásd azt is ahogy a víz felszíne felett éppen virágba bomlasz…
A Lótusz virága a legcsodálatosabb és te ennek a csodának részese vagy!

Gyere, és beszéljünk olyan fogalmak fontosságáról, mint az önmagunkkal szembeni együttérzés, megértés, elfogadás, alázat, szeretet. Ezek a minőségek segítenek minket a továbblépésben, és abban, hogy képesek legyünk fájdalom nélkül elengedni azt, aminek már nincs ideje…

Olyan módszereket adunk a kezedbe, melyek segítségével otthon, egyedül is tudsz dolgozni.

Ebben az 5 napban a Családból hozott, és ott elszenvedett traumákat dolgozzuk meg.

Helyszín: Szentbékkálla, utazás egyénileg.

Időpont: 2019. Március 13.-17.

Részvételi díj: 67.000 ft/fő, amit 3 részletben lehet befizetni. ( December, Január, Február) A részvételi díj tartalmazza a szállás 2 ágyas, fürdőszobás szobákban, csütörtök, péntek, szombaton ebédet, és a szakmai programot. ű

Érdeklődni, jelentkezni lehet: infovaradiandi@gmail.com

Várunk szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

%d blogger ezt kedveli: