Családállító tábor

  • 2018. Április 18.-22.

Szeretnénk segíteni, megmutatni, megtanítani azt a Rendet, ami alapján mindenki a helyére kerülhet a családban. 

Mindannyian tudjuk, hogy a Családok „bajban” vannak és segítségre szorulnak. Évtizedek óta hordozzuk tudattalanul ugyanazokat a mintákat és ezek szerint éljük az életünket. Ennek eredménye, hogy a mai gyermekek nem érzik jól magukat a világban, egyre jobban szenvednek. A felnőttek szétestek, mert nem nőttek fel az élethez, családok bomlanak fel. Felborult a Rend, s mert senki nem tanította meg, hogyan kell rendet tenni, a helyzet nem javul, nem változik. Mi segíteni és támogatni szeretnénk azokat, akik nyitottak, megtanítjuk, hogyan lehet rendet tenni magunkban, majd családunkban és megtanítjuk azt is, hogy mi szerint, mihez igazodva lehet, kell ezt megtenni. Olyan módszereket mutatunk, melyek segítségével egyéni tudatossági szint váltást lehet meglépni, ennek köszönhetően egy-egy problémás helyzetre másként lehet rálátni és más, új megoldási módszereket lehet találni.

Szeretnénk segíteni a mai gyerekeket abban, hogy olyan szülői hátérrel nőhessenek fel, ami megfelelő hátteret ad nekik egy minőségi gyermek és felnőtt élethez. Gyere és tanuld meg a Rendet, azokat az egyszerű gyakorlatokat, melyekkel te is rendet teremthetsz családodban.

Reggel és este meditáció, közös mantrázás a belső egyensúly, csend megteremtéséhez.

Témák, melyekkel biztosan foglalkozunk: 

  • Kinek hol van a helye?
  • Mi a jelentősége annak, hogy ki-mikor érkezik az adott rendszerbe?
  • Mit jelent az, hogy egyensúlynak kell lenni a kapcsolatokban?
  • Ki az aki oda tartozhat az adott rendszerhez és ki nem? Mi az odatartozás ára?
  • Mitől gyerek, a gyerek? ( …mert ugye a gyerekséget nem az életkor határozza meg, hanem a viselkedés milyensége)
  • Mitől függ, hogy jól működhet-e a párkapcsolatom, a felnőtt életem?
  • Hogyan lehetek jó szülő, mit tegyek, hogy az legyek?
  • Alap dinamikák, összefüggések, beállítások a térben.
  • Társkapcsolati kérdések, gyermekvállalás, meddőség, válás.
  • … és még sok-sok minden, amit majd te kérdezel meg tőlünk.

Szeretettel várunk a Káli-medencében egy csodálatos vendégházban, elhelyezés 2 ágyas szobákban. A részvételi díj tartalmazza a szállást, csütörtök, péntek, szombaton ebédet menü rendszerben a közeli étteremben + a szakmai programot.

Részvételi díj:  67.000 ft/ fő/4 éjszaka.

Jelentkezéskor 27.000 Ft helyfoglalást kell fizetni.

Jelentkezni lehet: 06-20-410-05-07, infovaradiandi@gmail.com

Várunk Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.