Amikor kimondod, hogy múlt, örülsz, hogy már nem vagy ott, hogy vége van. Tovább léptél, évek, évtizedek teltek el azóta. Sok minden megváltozott benned, és körülötted. Ezerszer próbáltad kitörölni azokat az emlékeket, melyek megkeserítették gyermekkori életedet. Úgy érzed, hogy túl vagy rajta, hiszen megértetted, hogy minek-miért kellett történnie. Megértetted, és elfogadtad, hogy ott akkor azok az emberek, akik gyermekkorod részei voltak arra, annyira voltak képesek. Talán már megbocsátottál nekik, elengedted sérelmeidet, és begyógyítottad fájó sebeidet. Annyiszor gondoltad újra, annyi mindent próbáltál megváltoztatni benne. Magyaráztad így, magyaráztad úgy, és a végén már te magad is elhitted, hogy nem is úgy történt, ahogy te emlékszel. Elhitted a többieknek, és aztán már magadnak is, hogy te voltál ott rossz, vagy túl érzékeny, túl reagálod azt ami történt, felejtsd már el…
Már neked magadnak is eleged van abból, hogy vannak helyzetek amiken nem sikerül túllépned. Vannak emlékek, melyket elvenen kell újra élned. Időről-időre, pontosan emlékeztetve az eseményre, érzéseid szintjén újra éled. Felbukkanó érzések, te magad sem érted. Éjszakai álmok, képek, melyek összefüggéseket üzennek. Nem érted, még nem érheted. Nem ismered fel, mert annyira mélyen van benned, annyira fájt amikor elszenvedted, ott azon a ponton olyan nagy a veszteséged. Még az is lehet, hogy ott akkor, abban a történetben egy részed elveszett. Elveszett, és azóta is csak bolyong, keres téged. S hogy megtaláljon, hasonló helyzeteket teremt neked, hogy találkozhasson újra veled. Te nem is tudod, hogy elveszett, mégis ez a hiányzó rész, ennek fájdalma, sérülése uralja az életedet. Életesemények jönnek-mennek, és az elveszettnek hitt részed megjelenik, és olyan érzéseken keresztül üzen, melyek számodra is idegenek. Nem ismered fel a saját viselkedésedet, nem érted, hogy azt amit teszel, és főleg ahogyan teszed, miért teszed. A hozzád legközelebb állók csodálkozva néznek, nem értenek, nem ilyennek ismernek…
Az elveszett, belőled kint rekedt rész átveszi az irányítást a személyiséged, viselkedésed, és így az egész életed felett. Figyelmet követel, megoldást akar, azt akarja, hogy ismerd fel a helyzetet, és változtasd meg. Most csináld másként, legyen más a vége, ne történjen ugyanaz meg, mert ha újra megtörténik, legközelebb még hangosabban jelez. Nem adja fel.
S, hogy hol jelenik meg a gyermekkorban megsérült, belőled kint rekedt rész, hol követel helyet? A felnőtt kor legérzékenyebb pontján, a párkapcsolatunkban természetesen. Mert ez az a hely, ahol leginkább magunk tudunk lenni, ahol egykori önmagunkhoz leginkább hűen tudunk viselkedni, ahol szeretnénk jól csinálni, ahol szeretnénk megpihenni, szeretni. Ez az a közeg, tér, ahol az érzéseink a leginkább meg tudnak jelenni. Ez az a hely, ahol olyannak, amilyenek vagyunk éppen, el tud a másik fogadni. Itt, ebben a biztonságosnak tűnő térben tudjuk magunkat leginkább gyógyítani.
A párkapcsolatunk az a hely, ahol a leginkább akarunk magunkon változtatni, ahol ha megszólítanak minket, hajlandóak vagyunk meghallani. Itt, ebben a szeretet térben jelenik meg az a belső vágy, hogy milyen jó lenne újra teljesnek, egésznek lenni, és ezt az egész Én-t a másiknak odaadni. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a részeinket haza kell hívni. Nem tudatosan hívjuk meg a részünket, részeinket, csak abból tudjuk meg, hogy megérkezett, hogy megjelennek a vele kapcsolatos érzések.
S, hogy mi volt előbb az érzés, és az teremti meg újra a hasonló helyzetet, vagy a helyzet teremtődik meg, és abban ezek a régi érzések újra születnek, ezt nem látni pontosan. A legfontosabb felismerni a visszatérő érzést, megtalálni, hogy hova, milyen szituációhoz, és kihez, kikhez tartozik, és magadban kimondani: “Itt, és most a saját jogomon a változást választom, és ezzel a sorsomat újra írom!”
Aztán csak várj, figyelj, és érezd ahogy a jég lassan felenged benned, és újra érezheted a szeretetből áradó melegséget.
Búcsúzz el attól a régi helyzettől, azoktól az emberektől akik a helyzet megteremtésében részt vettek, és egy újabb részeddel gazdagabban, teljesebben élj boldogan a felnőtt életedben!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
