Lélekként, a világban…

Eltávolodtam, talán el is vesztem… Újra bolyongok a semmiben, vagy a semmi határán. A valami legszélén állok, és tartok valahová. Elindulás… megállás… meghátrálás. Újra, és újra. Mindig egy, és ugyanaz, mert vannak dolgok, melyek sosem változnak.

Keresek… keresem a helyemet a világban. Ebben a világban… ebben a felesleges zajoktól hangos, felületes, kicsit őrült világban. Elindulok, kipróbálom magamat itt-ott, így-úgy, majd megállok és megállapítom, hogy ez nem az, ez nem az én helyem, nem ezt kerestem. Állok egy darabig egy helyben, majd meghátrálok. Visszafordulok. Lényem olyan részéhez, ami időleges megoldást hoz. Racionalizálok, megértek, tanulok. Figyelek, befogadok. Integrálnám, de nem tudom… nem érzem, hogy akarom. Nem az enyém, és ezt én jól tudom. Mégis itt vagyok. Egy idegen világban, idegenként, ide nem valóként élve, vagy talán csak bolyongva, keresve.

Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni!

Ki akarok szállni!

A drámákból, játszmákból, szerepekből, hiába való helyzetekből. Elég volt! Itt a vége!

Elengedem az engem körülvevő világ elvárásait, és ezáltal megérkezhetek oda, ahova elindultam valamikor, egy másik világba, önmagam belső világába.

A Lélek világába érkezem meg. Ide mezítelen lábbal, csendesen lépek be, nem piszkolom össze a világ porával. Béke, csend, nyugalom, szeretet, ez várt engem. Hazaértem. Újra… már voltam itt többször, többször is megérkeztem, aztán valamiért újra elindultam. Újra itt hagytam, feladtam… aztán mindezt megmagyaráztam. Hogy kell, szükséges a világban ott lenni, részt venni, szerepeket vállani, azokat méltóképpen eljátszani. Kell tanulni, és tapasztalni, többé válni… kell, mondják… ki  mondja? Én mondom magamnak. Az a részem mondja, szinte utasítva, aki nem tudja mi a Lélek útja. Azok mondják nekem, akik még sosem jártak önmaguk belső, valódi szentélyében.

Mezítelen lábbal, hittel a szívemben érkeztem, hogy újra megélhetem. S, hogy ez biztosan megtörténhessen, felajánlok a világban megszerzett javaimból, szerepeimből, tudásomból mindent. Odaadok mindent azért az álomért cserébe, hogy újra kapcsolódhatok a végtelen szeretettel, újra megélhetem, érezhetem a szívemben.

Kérem, igen kérem, sőt könyörgök a Sorshoz, istenhez, hogy láson meg engem. Lássa meg a szándékomat, számítsa be eddig elvégzett munkámat, és adjon lehetőséget nekem egy új minőségű életre. Sors! Téged szólítalak…emlékszel? Én már emlékszem. Szeretni küldtél ide, a Földre. Próbáltam, elbuktam, feladtam, meghátráltam… a feladattól eltértem.

Itt, és most tisztán emlékszem a feladatra, a küldetésre, és mostantól felelősséggel vállalom a sorsomat, azt amit nekem szántál, befogadom mindazt, amit nekem szánsz. Meghajolok, s ha kell, le is térdelek… mit mondasz?! Álljak fel? Nem állok? Észre sem vettem…

Állok…igen, most állok. Érzem, hogy valami elindult bennem. Melegszik a testem. Érzem a szívem, érzem, hogy újra érzek. Érzem újra a szeretetet, egyre nagyobb, egyre több, egyre nagyobb teret tölt be.

Végtelen… a végtelen bennem… köszönöm, hála érte!

Váradi Andrea

www.talentumok.com

 

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.