Egyedül maradt gyerekek.- Családállítás igaz történet.

Szükségünk van arra, hogy megértsünk dolgokat, hogy egy-egy történetben felismerjük saját sorsunkat, önmagunkat. Így születhet meg bennünk a felismerés, belátás, elfogadás, és ezután léphetünk tovább.

Nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy van-e szabad akarat, vagy erősebb a Sorsszerűség, az elrendeltetettség? Ezt a kérdést mindenkinek saját magának kell megválaszolni…mert sok mindentől függ, hogy te hogy tudsz adott helyzetben dönteni, ki tudsz-e bizonyos helyzeteket kerülni, vagy életedet az örökölt minták vezetik. Mert a Sors nem más, mint ránk hagyott, örökölt családi minták, és energiák. Valamikor, valaki tett valamit, vagy éppen elmulasztotta megtenni, és az energia az utódok életében megpróbál kiegyenlítődni. Az energia, az energia, és mint ilyen kiegyenlítődésre törekszik. Nem nézi, hogy ki az, akinek éppen ad valamit, vagy ki az akitől elveszi, csak az egyensúly lehetősége vezérli.

Az sem számít, hogy felnőtt, vagy gyerek életében történik. Így lehet az, hogy már egy gyerek életében is megjelenik a Sors, és elvesz valakit, valamit.

Képzelj el egy tizenéves kislányt, aki az édesapját egyik pillanatról másikra egy balesetben örökre elveszíti… fél árván marad, élete itt, ezen a ponton megtörik. Nem érti, nem értheti… Mindössze elszenvedi. Életét a fájdalom, és a hiány vezérli, energiái nagy részét a gyász elviszi. Talán egész életében ez a veszteség az egyedüli, ami igazán fontos marad neki, mert nem érti, hogy miért vele, miért pont ő, miért neki… tengődik, sodródik, és közben növekszik. Felnőtté válik, és családot alapít. Két lánya születik. Telnek-múlnak az évek, és ő a családba, a saját családjába a fájdalom, és hiány érzése miatt soha meg nem érkezik. Talán mindig keres, vár valakit, valamit… talán a válaszokat keresi. A lényeg, hogy nem érkezik meg, így bár ő nem halt meg, mint az ő édesapja, de gyermekei számára elérhetetlen marad, így ők ugyanazt a hiányt élik meg, amitől neki kellett volna őket megkímélni. Bár ott volt, elhagyta gyermekeit, mert nem tud kötődni, jelen lenni.

Én voltam, én vagyok az, aki gyerekként ezt éli. A hiányt, a fájdalmat, a veszteséget, a gyászt, a reménytelenséget, hogy ő , az én anyukám nem tud kapcsolódni, nem tud szeretni. Nem tud, nem mer, mert ott akkor, olyan nagyon rossz volt neki. Akit talán a legjobban szeretett, azt a Sors elvette tőle, és ő ezt a mai napig nem érti…  nem érti, hogy miért vele, miért pont ő, miért neki kellett mindezt elszenvedni. S mert nem érti, ott maradt abban a pillanatban, amikor a veszteségét éppen elszenvedi. Élete történik, de ő nem éli. Megrekedt, ott maradt abban a már régen elmúlt pillanatban, a fájdalomban, veszteségben, gyászban. 

Megértettem azóta… döntésem következményeként átmenetileg nem élhettem együtt a gyerekeimmel. Nem voltunk együtt fizikai szinten, nem éltünk egy helyen, de bennem mindvégig ott voltak, élő kapcsolódást éreztem, és egyetlen pillanatra sem adtam fel a reményt, hogy megváltozik a helyzet, és újra együtt leszünk. Ma már tudom, hogy ez a remény vitt tovább, ez adott erőt az akkor elviselhetetlennek tűnő fájdalomhoz, veszteséghez, a túléléshez.

Vannak dolgok, amiket nem tudunk elkerülni, amit meg kell élni, tapasztalni. Talán nem véletlen. Talán így fejlődünk benne. Talán így hagyunk egyre tisztább, és könnyebb mintát a családi rendszerben, hogy az utódainknak egyre könnyebb legyen.

A halál az élet része mint tudjuk, mégsem kell mindenkinek gyerekként ezzel szembesülni. Azt gondoljuk, hogy a legnagyobb veszteség valakit a halála miatt örökre elveszíteni. Mekkora fájdalom ehhez képest az, amikor valaki ott van, él, és mégis elérhetetlenné, megközelíthetetlenné válik? A halál tiszta ügy… fogja, és elviszi, így mindenki tudja, hogy onnantól az adott embert el nem érheti. De amikor ott van, amikor látod, érintheted… és mégsem kötődik?! A halál nem a legrosszabb ami velünk történik! A legrosszabb egyedül maradni. A halála után is lehet valakihez kötődni, és az életben is lehet kötődések nélkül élni. Nem a halál, vagy a Sors a tettes! 

Életünket valami, valami nagyobb mint mi, vezeti. S mert nagyobb, tudja, hogy nekünk merre felé kell tartani. Az adott ember felelőssége, hogy a helyzetét hogyan kezeli, hogy Sorsát elfogadja, vagy ellenáll neki. Ez a döntés, választás, az egész életedet, és kapcsolódásaidat megpecsételi.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.