A Tér, amit te magad töltesz be.

Amikor megszületünk, egy olyan térbe születünk bele, ahol sok-sok ember vár minket. Szüleink, testvérünk, nagyszüleink, szűkebb és tágabb családunk. Ennek a térnek a legfőbb jellemzője, hogy mi vagyunk a kicsik benne. Kicsik vagyunk, mert vannak, akik előttünk érkeztek meg ide. Mi, aki utóbb érkeztünk, alkalmazkodunk az előttünk érkezettekhez. Tanítanak, nevelnek minket. Megmutatják, hogy mit lehet, mit tehetünk meg, és mi az, amit nem. Ha ügyesek vagyunk megdicsérnek, ha hibázunk megbüntetnek. Itt, ebben a térben mindig igaz marad, bármi történjék is, ide tartozhatsz, itt van a te helyed, amit ők elismernek.

Amikor felnőtté leszünk, elindulunk és elhagyjuk ezt a teret, és mindezt azért, hogy létrehozzuk a sajátunkat, a miénket. Ebben az új térben először egyedül vagyunk benne… furcsa érzés, nagy a csend. Nem mondja meg senki, hogy mit lehet, és mit nem. Nincs dicséret, nincs büntetés sem. Nem figyelnek a többiek. Azt teszünk, amit akarunk, és az egyetlen ami számon kérhet, a saját lelkiismeret. Itt, ebben a térben egyszer csak megjelenik az, akivel szívesen osztjuk meg terünket, társunk lehet. Már ketten vagyunk, egy térben. Te a tiédben és ő, az övében. Mindenki a maga által megalkotott térben. Olyan ez, mint két kör, először egymás mellett, majd egymáshoz egyre közelebb. Aztán metszéspontok keletkeznek, s jó esetben a saját körök egyszer csak eltűnnek, és létrehozzuk együtt a közös terünket. A közös térben benne vagy Te és Én, és kettőnk összessége: MI vagyunk benne. Minden ami fontos neked, és minden ami fontos nekem. Mindenki, aki fontos neked és mindenki, aki fontos nekem. Család, rokonok, barátok. Ez a Tér hasonlít az előzőre, mégis valami teljesen más lett benne. Sőt, valaki lett más benne: TE. Itt te vagy az, aki legelőször érkezett, így te hozod létre a szabályokat és kereteket. Az maradhat, aki megfelel ennek. Akinek nem felel meg a te tered, az elmehet.

Telnek az évek… a Tér egyre csendesebb lesz. Fogynak belőle az emberek. Vannak, akiket az idő vezet ki innen… felnőtt gyermekeid, meghalt szüleid és rokonaid, barátok, akik nem becsültek. Sokan még a társukat is elveszítik, azt akivel egykor létrehozták azt a teret. Elment, vagy talán meghalt… a lényeg, hogy már nincs itt, nincs veled. Egyedül maradtál a kiüresedett térben… hatalmas a csend. Nem érzed itt jól magad, nem találod a helyedet benne. Hiába jönnek néha haza a gyerekek, testvéred vagy szüleid látogatóba… belépnek, majd kilépnek. Már nincs, aki itt maradjon veled. Valaminek vége lett. S ha vége, hát menni kell… tovább kell lépni, vissza a saját magad által megalkotott egyéni teredbe. A tiédbe.

A Tér, a tiéd, amin nem osztozol most éppen senkivel. Magad vagy, magadra maradtál, magadra hagytak, elhagytak, elmentek. Itt hagytak téged. A semmiben… így érezheted.

Ez az a pillanat, amit először nem szeret senki sem. Megszoktuk, még akkor is megszoktuk a közös tereket, ha zavartak minket. Mert ott, legalább nem kellett egyedül lenni, egyetlen percre sem. Volt ott valaki… nem baj, hogy bosszantott, hogy más volt, hogy hazudott. Ott volt, veled volt, és ez neked jó volt. Ezt gondolod…

De most, itt és most amikor benne állsz a saját teredben és minden porcikádban érzed a hazugságok súlyát, most is ezt gondolod? Amikor azt tehetsz amit csak szeretnél, és akkor teheted amikor csak szeretnéd, akkor is ezt gondolod? Amikor végre teljesen, tisztán és őszintén önmagad lehetsz, akkor is azt gondolod, hogy érdemes volt megkötni a kompromisszumot?

Elindultál, de meg nem érkeztél… megbicsaklottál félúton. Rád tört a fájdalom… panaszkodsz. Ahhoz, hogy panaszkodj, kell valaki akinek panaszkodhatsz…visszaléptél. Megijedtél, féltél, rettegtél. Megmagyaráztad magadnak, hogy így lesz jobb. Neked, másnak is, mindenkinek. Ezt gondoltad, ezt hitted. Elhitted, hogy így jobb lesz neked. Hátra fordultál, visszamentél oda ahol már régen nincs is helyed. Olyan térbe, ahol sosem fogadtak be. Sosem kellettél TE. Belőled egy darab kellett. Szerepek, ígéretek, felszín ami kecsegtet. Valakit-valamivel…, de nem téged.

Hiszem, hogy bár úgy teszel mint aki nem lát és nem hall, mégis érzékelsz. Tudom, hogy a Lelked egy térben van velem, így rajta keresztül üzenem neked, hogy nem vagy jó helyen. Az a hely, már nem a tied. Gyere, indulj tovább a te teredbe. Mit tegyél? Állj fel egyenesen, hagyatkozz érzékszerveidre. Lásd, halld, érezd! Figyeld magadat a térben és tedd fel magadnak a kérdést, hogy jó helyen vagy-e?

… igen, én tudtam, hogy ez lesz a válasz… indulni kell. Lépj először csak egyet, aztán még egyet…látod menni fog. Sok pici lépéssel eljutsz a tér szélére. Már csak egyetlen lépés, és kint is vagy belőle.

… nem, nem a semmibe érkezel, nem, nem leszel egyedül ígérem.

A saját teredbe érkezhetsz, oda ahol mindig a legigazabb önmagad lehetsz. Ott lesz veled a Lelked, és számtalan olyan ember, aki igazán szeret. Azok, akik szívesen jönnek hozzád, a teredbe vendégségbe, majd hazamennek a saját terükbe. Nem hangoskodnak, csendesek, nem hagynak rendetlenséget. Tisztelik a te teredet. 

A Tér, amit te magad töltesz be, csodálatos… színes, szivárványos. Kellemes, jó érzésekkel van tele. Nyugalom és szeretet van benne. Talán halk zene is szól, de még az is lehet, hogy te magad örömödben dúdolsz éppen.

A tér amit te töltesz be, ott lehet az én terem mellett. A terünk akár összeérhet… lehet metszéspontja is a terünknek. Mi döntjük el. Bármi lehet, ami jó neked és jó nekem. Csak egyetlen dolog nem változhat meg benne, hogy a tiédet te hoztad létre, ahogy én az enyémet. 

… még nem hoztad létre azt mondod…értem. Akkor kezdj bele, mert itt van az ideje!

A Tér amit most töltesz be, az nem a te tered, és már nincs benne helyed… ezt mutatják a helyzetek amikbe belekényszeríted magad.

… ezt én üzenem… de természetesen megvárhatod azt is, amíg a Sors elparancsol onnan…

Emlékszel? Már volt ilyen…

Tudom, hogy nem akarod újra, hogy azt akarod elkerülni, ami már megtörtént egyszer… ezért kell most a saját teredbe belépni, a másé helyett… ez az egyetlen lehetőséged!

Hidd el, ez csak két lépés: egy lépéssel kilépsz innen, és eggyel belépsz a saját teredbe.

Sikerülni fog… tudom, érzem. Itt vagyunk veled, ezt soha el ne felejtsd!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

http://www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.