Nem kell tovább tartanom, elengedhetem. A félelem generálta görcsöt kiengedhetem. Részemet képezte, egy voltam vele. Időnként fel sem tűnt a jelenléte, máskor azonban bekeményített, egyre erősebben kellett küzdenem vele. A fájdalmak emlékével erősödtek a tünetek. Bezártam, magamba zártam ezeket. A gyomromban őriztem a félelmet. Vannak helyzetek, amelyekre egyből jelez. Amikor méltatlannak tartom a helyzetet. Amikor az emberi méltóságom megremeg. Mindezt magamba fojtom és lenyelem. Ezzel az önfegyelemmel titkolom és rejtegetem a megélésemet.
Nem mutatom meg, hogy amit tettél, azáltal mit éltem meg. Nem adtam meg soha, hogy lásd mit tettél velem. Magamba rejtettem. Aztán az élvek alatt ezek felgyülemlettek. Még mindig nem mutatom, még mindig elfojtom, még mindig nem láthatod az igazi arcom. Azt az arcot, akit meggyötört a szándékod. Ha elég bátor lettem volna, már kimondtam volna: „Engedj végre szabadon!” „Nem kell, hogy szeress, csak kérlek ne bánts többet!”
Mára már nem bírom… Túl sokáig tartott az önuralom. Betegségeket teremtettem, csak hogy téged ne bántsalak meg. Féltettelek attól, ha egyszer előtör belőlem, vajon hogyan éled meg. Féltettelek attól, hogy neked is annyira fájna, mint amennyire nekem. De kérlek hidd el, már nem bírom tovább! Betelt a tartály, nem fér bele több elfojtás! Nem tehetem tovább ezt, amit teszek, nem vihetem tovább a terheket. Ennek itt és most vége. Elengedem, és lesz, ami lesz…
Újra kell mindent gondolnom, újra kell az életemet huzaloznom. Tudd, hogy nem ellened, hanem magamért teszem. Gyógyulnom kell. Mostantól ha bántasz engem, a fájdalmamat feléd megélem, megmutatom neked. Tovább nem pusztíthat odabent. Már nem tehetem, nem fojthatok el mindent. Tudnod kell, hogy mit teszel, és nekem gyógyulnom kell. Látnod és érezned kell, hogy bántasz engem. Ha látod, tudod, akkor te is változhatsz, te is gyógyulhatsz. Így gyógyulhatunk mindketten.
Nézőpontot kell váltanom, s most, hogy ezt kimondom, kezd valami kioldódni bennem. Elengedhettem, felengedhettem a feszültséget… megengedtem magamnak valami mást, valami újat. A gyomromban szorító érzés lassan kienged. Most szembesülök vele, hogy mekkora teher ez. Mekkora belső feszültség lelt otthonra bennem… és most megpihenhetek. Megengedem magamnak, hogy másképp legyen, hogy a bánatot ne kelljen magamba zárva cipelnem.
Saját magamban vigaszra leltem. Megfordítok magamban mindent, amit eddig éltem. Ha fáj amit teszel, megmutatom neked. Nem titkolom el előled a valódi megélésem. S, talán ezzel egy új ember leszek, ki tudja… a lényeg, hogy gyógyuljak…
Dr. Edward Bach azt mondta : „Ahol Egység van, ott egészség van!” Mostantól törekszem a belső egységemre, és ha belül megteremtem, kívül is meglelem. Így lesz a veszteségből-győzelem… így lelhet valódi vigaszra a szívem.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta