Van egy álmom. Itt él bennem. Nem tettem le róla, nem tehetem. Az álmom az egyetlen, mely ínséges időkön átvezet. Kivezet a kuszaságból, a végeláthatatlan valótlanságból. Álom ez, mely a lényemet határozza meg.
Sokszor vágyakozunk, álmodozunk. Egy jobb világ után sóvárgunk. Keressük, kutatjuk… majd újra álmodjuk. Amikor lehull a sötét éjszaka leple, és újra átvezet bennünket abba a világba, ahol minden és bármi lehetséges, akkor elhisszük egy pillanatra, hogy ami ott van, amit ott tapasztalunk és színesen megélünk, azt felébredve is hihetjük, bízhatjuk, remélhetjük.
Sokszor mondják: „Ébredj fel! Ez itt a valóság, ne álmodozzál!” Kérdezem én, kinek a valósága az, ami fájdalommal jár?! Kinek a valósága az, ahol az álom, nem álom már?! Kinek a valósága az, ahol az emberek már feladták?! Céljaikat , vágyaikat a megsemmisülés kútjába dobták?! Miért ez a valóság?
Amíg álom van a szívemben, addig erő van a testemben.
Amíg álom van a szívemben, addig a remény éltető ereje tovább léptet.
Amíg álom van a szívemben, addig nem halhatok meg.
Az álom az, ami életet lehel a szürke, megfásult lelkekbe. Az álom az, ami elhiteti veled, hogy holnap egy másik világra ébredhetsz!
Álmodj bátran, és ne hidd el, hogy egyszer majd fel kell ébredned! Ez egy olyan világ, ahol ébren is álmodhatsz, álmodva is élhetsz!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta