Szabadon…

Az életünk nem más, mint találkozások. Emberek és helyzetek. Jönnek, mennek, jövök, megyek. Tapasztalok és élek. Ennyi lenne…ha olyan ennék, mint mások, ha én is úgy működnék, ahogy mások. Ha én, ők lennék, akkor csak jönnék és mennék s közben élnék.

Az életem nem más, mint találkozások. Emberek és helyzetek. Jönnek, mennek. Jövök és megyek. Tapasztalok és élek. S miközben mindez megtörténik, érzek, látok, kapcsolódom. Nem csak úgy jövök és megyek, mint ők, én kapcsolódom. Mindenkihez, bárkihez. Akihez akarok és akihez sosem akarnék, ha abban a pillanatban tudatosan döntenék.

Elérnek a helyzetek és elérnek az emberek. Hosszú évek óta figyelek miközben jövök és megyek, és mégis még mindig elérnek… helyzetek és emberek, akik-amik újra és újra térdre kényszerítenek. Megkérdőjeleznek, azt üzenik, hogy térdeljek le, fejemet hajtsam meg. Ők azt várják tőlem, hogy őket kérdőjelezzem meg, vagy az adott helyzetet, vagy a sorsot, Istent… de én, miközben térdelek, nem ezt teszem.

Térdelek és kérem a Mindenséget, segítsen, hogy megértsem. Segítsen megérteni, hogy mi történik éppen, s hogy miért történik velem. Mit üzen nekem?! S ha nem kapok választ, akkor magamban keresem. Keresem a hibákat, hogy hol és mit rontottam el. Csendben vagyok, hallgatok, nem kiabálok vele, nem kérem számon, hogy miért tette. A csendben keresem a válaszokat.

Alázat… van akivel együtt született, valakiben megszületett. Sokan vannak, akik még a fogalmat sem ismerik fel. Alázat, ami szükséges az élethez és a térdre kényszerítő helyzetekhez. Alázat, ami szükséges a magam fajtának ahhoz, hogy ne meneküljön el, ne adja fel. Alázat, hogy megértsem és elhiggyem, hogy annak, hogy létezem, és teszem amit, és ahogyan tudok éppen, az értékes és van értelme.

Alázat… hajolj még mélyebbre, légy még megértőbb, adj még többet!

Már nem is térdelek, hason fekszem a porban, arcomon veríték cseppje folyik le… szenvedek. Elszenvedem. Megszenvedem. Várom a megváltást, hogy megérkezzen, s azt mondja: Állj fel! Várom, de nem érkezik meg. Egyedül vagyok, egyedül maradtam, itt senki más nem lehet velem. Aki szeret azért nem, mert fájna neki amit lát, fájna neki, hogy ennyire fájok éppen. Aki nem szeret, az meg azért nem lehet itt, mert nem kaphatja még ezt is meg tőlem… nem adhatom oda ezt is neki, hogy megmutatom mit okozott bennem. Így is túl sokat vett el tőlem.

Egyedül vagyok a saját kietlen pusztaságomban, szenvedek. Fáj mindenem, fáj minden. Kimondott és ki nem mondott szavak, befejezett és befejezetlen mondatok. Helyzetek és emberek. A valóság az élet. Az életem. Az enyém, az amit nekem  szántak odafent.

Valóban ezt érdemlem, ilyen életet szántak nekem? Hol hibázom el?

Érted vagyok, értetek vagyok, szeretek és szeretetből kapcsolódom. Segítek és támogatok. Megértek és elfogadok. Megbocsátok, és újra lehetőséget adok. Felállok és újra nekiindulok. Majd újra térdre rogyok, újra a földön vagyok. Tényleg ez a sorsom?! Ki mondja? Hallgatok, de válasz nem érkezik, így azt is gondolhatom, hogy mindezt csak én mondom. Én hiszem, hogy így kell hozzáállnom és ez a sorsom. S ha én gondolom, akkor változtathatok. Változtathatok a hozzáállásomon.

Változtatok és most amikor felállok, elhatározom, hogy mostantól szeretek és szeretetből kapcsolódom. Segítek és támogatok. Megértek és elfogadok. Megbocsátok, és újra lehetőséget adok. Felállok és nekiindulok.

Másként, mint eddig, nem bármikor, nem bárkinek, nem akárhogy. Úgy, hogy ÉN is ott vagyok benne, úgy, hogy nekem is legyen jó. Már nem csak téged, titeket látlak, már látom magamat is, és mostantól magamból kiindulva kapcsolódom.

Nem láttam magamat, nem éreztem a fájdalmakat amiket mások és a helyzetek okoztak. Most már látom! Érzem és felismertem, hogy van már bennem elég alázat az élethez. Már nem mondom többé magamnak azt, hogy: Az Élet még több alázatot követel tőlem…

Itt vagyok, állok. Elindulok, teszem a dolgomat, amiért itt vagyok. Láthatsz, érezhetsz, kapcsolódhatsz. Szerethetsz és hozzám tartozhatsz. Segítek és támogatok. Megértek és elfogadok. Megbocsátok, és újra lehetőséget adok.

Én, Én vagyok! Elindultam, s hogy találkozunk-e akár egyetlen pillanatra is, az nem függ mástól csak a hozzám való viszonyulásodtól. Ha szeretet van a szívedben, szeretet van benned, akkor találkozunk. Szabadon, egymást nem bántva…

Ha nem találkoztunk, akkor elmentünk egymás mellett, és ez így volt jó…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

 

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.