Rabul ejtett Lelkek, elrabolt életek…

Itt vagyunk együtt, ugyanabban a világban. Egyformának, vagy legalábbis hasonlónak tűnünk. Lehet, hogy van másságunk, különbözőségünk, de azzal együtt elvegyülünk. Nem akarunk kilógni a tömegből. Megtagadjuk önmagunkat, elvegyülünk. Ezzel a döntéssel önmagunktól egyre messzebbre kerülünk. Azt gondoljuk, hogy mi irányítunk, és majd ha akarunk visszalépünk. Vissza magunkba, saját értékrendünkbe, felvállalva és elismerve különlegességünket, értékeinket. Azt gondoljuk, hogy mindezt megtehetjük. Azt hisszük, hogy bármikor így dönthetünk.  Amikor ezt gondoljuk, tévedünk.

Nem lehet így! Nem lehet visszalépni, nem lehet ugyan oda visszatérni, önmagunkon belül. Bár az idő, a folyton múló idő segít, hogy egyre távolodjunk, vannak emlékek, nyomok, melyek örökre ott maradnak bennünk. Belénk égnek, örökre meghatároznak minket. Megváltoztatnak, átalakítanak, és ennek hatására már semmi nem lehet ugyanolyan.

Ugyanolyan… milyen?!

Olyan tiszta, mint volt…

Olyan ártatlan…

Olyan valódi és igaz…

Olyan amilyen egykor voltam, Önmagam…

Valami, valahol elveszett, de vajon mindez mikor történhetett? Hogy lehet, hogy nem vettem észre? Hol voltam amikor megtörtént mindez? Hol voltak azok akik szerettek, és miért nem szóltak nekem, hogy veszélyben vagyok, veszélyben van a Lelkem, az egyetlen kincsem az életemben…

Ott voltam, és ott voltak. Szóltak, figyelmeztettek és ebből én semmit nem hallottam. Láttam az arcokat, hallottam a hangokat, de azok bennem semmivé váltak. Mivé is válhatott volna, amikor ott, abban a pillanatban én magam is csak semmi voltam. Semmi és senki.

Hogy lehet valaki semmi és senki?! Ki vagyok én, a semmiben? Hol vagyok egyáltalán én, és az életem?

Amikor ezeket a kérdéseket önmagamnak feltettem, már réges- régen túl voltam a saját történetemen…

Vannak akik jó embernek születnek, Fény van a szívükben, szeretet és segítenek szívesen bárkinek. Ezek az emberek keresik, hogy segíthetnek, világukat amiben élnek, hogyan gyógyíthatnák meg. Ők maguk szenvednek… talán születésüktől kezdve. Még az is lehet, hogy már a fogantatástól kezdve. Talán leszületni sem akartak, ők azok, akik nem maguktól jöttek, ők azok akiket küldtek. Küldték őket, hogy világunkat gyógyítsák, jobbítsák meg. Megérkeznek és minden pillanatban érzik a saját szenvedésüket és azt a szenvedést is amit a többiek, mások élnek meg. Érzik a másikat, érzik világukat. Itt járnak közöttünk, és világítanak. Ők azok, akikkel jó együtt lenni, időt tölteni, akikkel mindig van időd találkozni.

Ők azok, akik észreveszik a másikat, akiknek számítasz. Igen, TE! Te is és mindenki más is. Először érzékeny, önbizalom hiányos, félénk, szorongó gyermek. Majd bizonytalan ifjú, későn érő fiatal felnőtt lesz. Álmodozik, kalandozik, mindig a jobbra, többre vágyik. Jobb emberekre és több szeretetre…mert ez az ő valódi értékrendje. 

Felnőttként még sokszor kalandozik, álmaihoz a végsőkig ragaszkodik, egészen addig amíg egyszer csak a semmiből megjelenik valaki, akiért legdrágább kincseit is képes sutba dobni.

Megérkezik valaki, aki azt mondja szereti. S mert szereti, szeretetét elhiteti, elhisszük neki. Nem látjuk őt, nem látjuk a valódit. Látunk valamit, valakit, aki óriási. Valaki, aki a világot jól ismeri és látszólag jól működteti. Miből gondoljuk ezt? Hát abból, hogy ő nem lóg ki… sehonnan, semmikor. Ő olyan, mint a többi és mi azt gondoljuk milyen jó neki. Észre sem vesszük, és belopózik a lényünk belsejébe, ellopja álmainkat, vágyainkat, és az ellopott remények helyett, kapunk tőle egy jól élhető, hétköznapi életet. Megmutatja, hogyan működik a világ, segít eligazodni benne. Helyek, idő és szerepek. Ismeretlen fogalmak voltak, egészen addig amíg nem történt meg…

Amíg nem történt meg az a valami, ami megváltoztatta egész életemet. A pillanat, amikor az általam szeretett ember rabul ejtette Lelkemet és ezzel elrabolta életemet. Hogyan történhetett? A szeretet nevében, szeretetbe öltöztetve. Azért így, mert másként sosem történhetett volna meg. Ez volt az egyetlen esélye, és igen, ő megtette. Neki ez volt a dolga, elvégezte. Gyűjti a Lelkeket, rabolja az életeket. Azért teszi, mert egyedül életképtelen. Képtelen… bármire. És ezt tudja. Titkolja. Még önmaga előtt is. Álruhába bújik, megtéveszt mindenkit. Viselkedése magabiztos, tudása stabil alapokon nyugszik. Sosem gondolnád, hogy pont ő az, aki ezt teszi. Mire felismered már késő, addigra te már nem vagy sehol, már csak ő létezik.

Benned él, rajtad keresztül létezik. Használ téged, az energiádból táplálkozik, a reményeidről és az álmaidról beszél, elhiteti, hogy ő is erről álmodik. Örülsz neki, mert ő az egyetlen aki olyan mint te, aki azt érzi és azt gondolja amit te, aki hasonló világról álmodik. Odaadod magadat teljesen, levetkőzöl minden ellenállást s feloldódsz végre. Megérkezett! Végre!

Telnek a hónapok, az évek. Emberek jönnek és mennek, beszélnek hozzád, neked, de te nem hallod meg őket, mert TE már önmagadban nem létezel. Nincs te barátod, te munkád, te véleményed, te családod, te szabadidőd, te akaratod. Ő van. Nincs semmi más, csakis ő létezik. Hol vagy te? Nem vagy…ő van benned és te eltűntél… de talán nem örökre.

Rabul ejtette Lelkemet és elrabolta életemet…

… és aztán történt valami, ami megváltoztatott mindent. Jött valaki aki nem akart jönni, akit küldtek. Talán éppen értem. Még éppen időben. Még nem volt késő… visszatértem.

S mert végig jártam az utat, és most már itt vagyok, itt a saját életemben a saját Lelkem által vezetve, így felismerem azokat akik azért vannak itt, hogy rabul ejtsék a Lelkeket és elrabolják az életeket.

Tudom, hogy nem tudok segíteni, tudom, hogy nem lehet idő előtt senkit kimenteni és azt is tudom, hogy nem nekem kell megtenni. Nekem csak el kellett mesélni a saját történetemet és tudom, hogy vannak, akik felismerik magukat benne. Talán így szólhatok, talán így ébreszthetek.

Értetek küldtek engem…

Mit hoztam nektek? 

Igazi, valódi szeretetet. Olyat, ami mindentől független. Ami nem vár semmit cserébe, még szeretetet sem. Az igazság tükrét tartom neked, s ha szeretnéd, belenézhetsz. Megláthatod magadat és életedet, aztán dönthetsz, hogy megtartod-e a tükröt, vagy darabokra töröd el… 

A példámat hoztam el nektek, sajátomat és olyan emberek példáját akiket nagyon szeretek. Jelenleg az ő Lelküket is rabul ejtették, életüket elrabolták, és én ezt látom és nem tehetek semmit sem. Hiába a barátom, hiába a gyerekem, nem menthetem meg. Talán értük nem engem küldtek…

… de az is lehet, hogy egyszerűen csak várnunk kell, mert még nincs itt az ideje…

Én vagyok, magam vagyok, tiszta vagyok, újjászülethettem. 

Szeretet van a szívemben, Lelkem vezet engem, álmodom a reményt és beteljesítem. 

Ez az én dolgom, engem ezért küldtek…

Te, akit szólítok most… Ébredj! Nézz bele egy tükörbe! Keresd magadat benne! Keresd a reményt, a vágyat, az álmokat…idézd fel! Emlékezz!

Világítani fogunk neked a sötétségben, mindig lesz legalább egyetlen mécses fénye, ami hazavezet téged…

Keresd a Fényt a sötétségben! Akár csak egyetlen fény pontot, ami haza vezethet a saját Lelkedhez, elvezethet a saját életedbe. 

Téged is küldtek… 

Várnak rád a többiek… mindig lesznek jó és rossz emberek.

Rabul ejtett Lélek, elrabolt élet… megéltem…

…visszatértem. 

Itt vagyok veled, veletek, hogy Fényt gyújtsunk a sötétben!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.