Megremegett az élet.

Hirtelen jött, nagyon hirtelen. Azt gondoltuk, hogy velünk ez nem történhet meg. Miért is történhetne, hiszen fiatal vagyok és egészséges. A napjaimat tudatosan élem. Teszem a dolgom, segítem az embereket. Látom, és figyelem az összefüggéseket. Figyelek, odafigyelek magamra és másra, mégis van valami, amit én sem vettem számításba.

Hirtelen jött, nagyon hirtelen. Egyik pillanatról a másikra érkezett. Mint a villámcsapás egy nyári estében. Amikor érzed a nap simogató melegét a bőrödön, mégis ugyanabban a pillanatban meglátod, a madarak vészjósló cikázását a fejed felett. Napnyugtával a szél erősödött és a következő pillanatban csak azt hallod, hogy a villám valakire, vagy valamire lesújtott.

Így érkezett a fájdalom. Pont így érkezett az életembe. Hirtelen és sebesen. Váratlanul, felkészületlenül lépett be. Megérkezett a halál szele. Ott akkor megremegett az életem. Emlékszem, szívemben őrzöm az ijedtséget. Te ott voltál velem, és fogtad a két kezem. A homlokunkat összeérintve próbáltunk kapaszkodni az életbe. Sírva és remegve mondtam: félek…, félek, hogy mennem kell, hogy a halál értem érkezett. Könnyeidet megtörölve csak annyit mondtál: „Én is félek, én is érzem. Én is érzem, hogy itt most vége lehet, hogy a halál hatalmas ereje itt ólálkodik körülötted.”

Egy pillanat ez, egy mindent meghatározó pillanat. Velem is megtörténhet. Bármilyen fiatal vagyok és szerintem egészséges, a halál mégis magával vihet. Zokogva kapaszkodtam beléd és az életembe. Istenem! Valaki segítsen! Kértem a Halált, hogy még ne vigyen, és kértem az Életet, hogy engedje, hogy még vele legyek. Élni akarok, korai lenne még a búcsú tőled.

Megremegett az élet, megremegett az életem. Talán a szerencsének köszönhetem, hogy tovább élhetek, talán az Isteni Gondviselésnek. Közel volt, nagyon közel, még soha nem éreztem ilyet. Csak most látom, hogy mekkora súlya van az életnek. Most érzem azt, hogy nem vagyok kész arra, hogy elveszítsem.

Kaptam egy új esélyt. Itt ebben az életben tovább élhetek. Maradhattam, itt maradhattam veled. Veled, az életben. Lassan ideje tovább lépnem. Meg kell látnom, hogy a kálváriának a végéhez érkeztem. Valaminek vége, és valami új kezdődik el. Bevallom néha még félek. Félek attól, amin keresztül mentem, pedig tudom, hogy ugyanaz már nem történhet meg. Mégis ott van a félelem megbújva a szívemben. Ideje a félelmet szeretetre cserélnem. Ideje újra megnyitni a szívemet.

Szeretettel körbeveszem a félelmemet. Engedem, hogy a fény meggyógyíthassa a szívemet. Elfoglalom újra a helyemet az életemben. Látom, hogy túléltem, de a túlélő szerepébe mégsem rekedhetek bele. Nem túlélni, hanem élni kell az életet. Engedem, hogy a sorosom vezessen engem, újra bízok a gondviselésben. Csak annyit ígérhetek, hogy: megyek és Élek!

Dömötör Aletta

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.