Lezárult egy fejezet…

Bennem lezárult. A lapok megsárgultak, a múlt élményei elkoptak, szerte foszlottak. Voltak jó, és rossz napok, de most emlékeimből mind kikúszott. Őriztem sokáig a lángot, a hiú ábrándot. Kapaszkodtam a szépbe, kapaszkodtam az ígéretedbe. Sokáig jó volt látni, jó volt a szemedet megpillantani, jó volt a hangodat újra és újra hallani…

Régen kezdődött, talán túl régen. Megpillantottuk egymást és felismertünk a másikban valamit. Valamit, amit magunkban elnyomtunk, valamit amit mi addig felvállalni nem tudtunk.

Te derűs voltál és vidám, az élet napos oldalán álltál. A jövőn nem méláztál, a pillanatra reagáltál. A világban finoman, de mégis határozottan mozogtál, a helyeden voltál.

Én nyugodt voltam, türelmesen figyeltelek. A nyugalmam volt az, ami összekötött bennünket. Figyeltelek, sokszor figyeltelek, és figyeltem azt, hogy mit üzennek neked a fentiek. A sors megmarkolt téged, és magával ragadott. Fordított rajtad, és a földre dobott, s talán még egyet beléd is rúgott. Ott voltam és végig néztem. Láttam, hogy miként próbálod a derű álarcát felvenni mellőled. Utána nyúltál és belehajoltál. Arcodra mégsem illet, valamiért elcsorbult az éle. S ott a földön nézve, valami újat mutattál nekem. Megláthattam azt, hogy milyen a te igazi lényed.

Láttam, hogy az élet neked is fáj, hogy veled is kibabrált. Láttam szívedben a félelem csíráját. Figyeltem és a nyugalmammal tartottalak téged. Figyeltem, hogy miként lép a jövő szorongása az életedbe. S aztán minden csúszott lefele, a derű álarcát mégsem eresztetted, szorosan a kezedbe vetted, s arcodhoz emelted.

Az álarcod nélkül nagyon szerettelek. Szerettem látni az őszinte, igaz fényed. Szerettem látni a könnyed. Azért szerettem látni, mert éreztem, hogy érzel. Éreztem, amikor a szíved hevesebben vert. Éreztem, ahogy reagálsz az életre.

Aztán valami megfordult benned. Csípőre tett kézzel pöröltél  a Jó Istennel. A sorsodat magadtól megtagadtad, azt aki voltál, azt örökre elhagytad, kidobtad. A derű álarcát magadra szegelted, nem számított, hogy ezáltal arcodat sebekkel díszítetted. A fontos az volt, hogy többé ne mutasd meg fájó, hegekkel tarkított szíved. Nem láthatják az emberek, nem láthatják azok sem, akik szeretnek. Talán nem is akarod, hogy szeressenek, hiszen ha szeretnek, akkor kérik majd, hogy álarcodat időnként vessed le. Ezt aztán nem engedheted.

Hamis a derű, mert alatta a fájdalom munkál. Hamis a fájdalom is, melyet derűvel takartál, s közben szép lassan, te is hamissá váltál. Az igazi mosolyt vicsorra cserélted. Az igaz szeretetet, egy életre elfeledted. A pillanatra már nem reagálsz. Nem figyelsz a másikra, nem figyelsz magadra, ha tehetnéd, kifutnál a világ túlsó oldalára. Menekülsz a múlt elől, menekülsz önmagad elől.

Most már nem ismerlek téged. Nem látom azt, hogy milyenné tett az élet. Nem tudom, hogy mit, hogyan élsz meg. Elveszítettelek…, s talán te önmagadat is elveszítetted. Szívből sajnálom, hogy az igazi érzéseidet nem vállalod fel.

A hamis álarc még mindig fontosabb neked. Talán ez tartja benned az utolsó csepp lelket, vagy talán pont ez az, ami miatt elveszítetted.

Szerettelek, nagyon szerettelek, de nem tudom tovább nézni, amit magaddal teszel. Hamis világ, hamis emberévé váltál. Az álarcodhoz mindvégig ragaszkodtál. Én most búcsúzom tőled, és kívánom, hogy egyszer újra rátalálj a fényedre!

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.