Neked írom ezt a pár sort, csak neked. A szívemből, a szívedbe. Az érzelmek viharából kitörve és Főnixként felülemelkedve.
Van két szív, mely egyszerre szólal meg. Egyszerre, egy időben fújják, az Angyalok az égi harsonát, és szívükben mormolják: „Egymásra talált!” „Két szív egymásra talált!” A legszebb ami történhet itt a földön, amikor két magányos vándor felismeri egymásban lelkük elveszett, hiányzó darabját. A hiány, mely mindig bolygatta lelküket, elillan és tovaszáll. Felismerték, megtalálták! Egymás szemében megpihenve ringatóztak, és finoman, lágyan csókolóztak. A kérdés, nem kérdés tovább, két szív egymásra talált.
Szerelem az, amiről most beszélek. Egy szerelem, mely mindkettőnk világát menti meg. Egy szerelem, melyben lehet remélni, melyben lehet valami újat megélni. Melyben feloldozást nyerhetünk a múltunk alól. Megígértük magunknak, most más lesz mint eddig. Vigyázzuk és óvjuk a varázst. Nem engedjük, hogy bárki megsértse ezt a csodát. Mostantól én-neked, és te-nekem a legfontosabbá váltál. Nem kérdés, hogy mi az, amit a szívünk diktál… együtt, egymásért, míg világ, a világ.
Nézd csak mi történt, egy sötét felhő borítja egy pillanat alatt az eget. Villámait szórva kergetni kezdte, a szíveket éltető Angyali harsonát. Az égi harsona, mely eddig nekünk zenélt, hirtelen megállt. Nem játszotta a dallamot, melyeket az Angyala diktált. Mi történt? Talán megtört a varázs? Mondd, létezik ilyen, hogy alább hagy az égi áldás?
Keresem és kutatom a dallamot, melyet a szíveddel együtt adtál. Számon kérlek, hogy mondd meg hová lett a varázs! Rajtam újra a keresés lett úrrá. Keresem, kutatom… nem találom, nem maradt más, csak a hiány. Hiányzik a dallam, és hiányzol a dallam mögött te magad. Nem látlak, nem talállak, a felhő borújában nem láthatlak. A villámok még mindig cikáznak, és én felkiáltok: „Keresem a Lelkem egy darabját!”... a könnyem az arcomon végig szalad és egy emlékbe kapaszkodva hívlak. Gyere vissza, gyere vissza hozzám!
Egyszer csak egy hangot hallok, a hangodat amint azt mondod: Itt vagyok! Ez a legszebb szó a szádból. Itt vagy és én itt vagyok! Kézen fogsz és magadhoz húzol. Hol voltál?- kérdezem… elmosolyodsz, majd így válaszolsz: „Amíg a fejedben, a sötét, borús gondolatoknak adtál otthont, én itt vártam és vigyáztalak. Szerettelek és óvtalak. Figyeltelek és vártalak. Vártam, hogy felismerd, hogy magamra hagytál. Vártam, hogy visszatalálj.”… és én most visszataláltam. Megékeztem és újra látlak. Újra megfújták a harsonát, két szív egymásra talált!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta