Mire a felnőtt világ küszöbére érünk, számos élethelyzettel találkozunk. Vannak akiknek könnyebb volt a gyermekkoruk, és vannak akiknek nehezebb. Életünk során sérüléseket szedünk össze, sérülünk mi magunk és sérülnek a szerepeink is.
Akinek a gyermekkora traumatizált volt, ő a felnőtt életére akár teljesen elveszítheti a bizalmát az élet és az emberek felé. Félelmében bezárja a szívét, hogy többé a szeretet nevében ne bánthassa senki. Bezárt szívében őrzi a legfájóbb pillanatokat, azokat a fájdalmakat, melyeket még maga elől is rejteget. Nem akar már emlékezni. A feledés homályába kergette magát, és talán maga a történet is feledésbe merült. Egy valami, azonban mindennél erősebben él. Az érzés! Az érzés, melyben egyedül maradt. Ott, akkor úgy érezhette, hogy lemondtak róla. Magára maradt. Ő és a fájdalma. Már csak ez maradt. Fél szembenézni, fél újra érezni, fél újra megélni, és fél bízni.
Talán te segíthetsz neki, talán te a közelébe tudsz férkőzni. Ha meglátod a fájdalmát, és meg tudod tartani, akkor újra vissza tud nyitni. Figyeld és hallgasd őt. Figyeld és lásd meg őt. Segíts neki, hogy emlékezhessen, hogy a lezárt fájdalmát újra felidézhesse, meggyászolhassa, és tovább léphessen. Amíg nem tud visszatérni, nem tudja megsiratni, saját fájdalmát elismerni, addig nem tud megérkezni. Addig nem tud újra nyitott szívvel lenni, addig nem tud igazán szeretni. Szeresd és lásd őt a fájdalmán keresztül is.
Figyeld meg, és lásd most más szemmel!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta