Fénypontok…

Szürkeség, sötétség, egyedül vagy. Bolyongsz a semmiben. Keresel valamit, keresed magad. Nem látsz, nem érzékelsz, csak vagy. Érzékszerveid eltompultak, érzéseid eltűntek, elhagytak. Gondolataidat tökéletesre formáltad. Minden olyan kérdésre meg van a biztos válaszod, amit valaki neked szegez… Tudnod kell a válaszokat, hogy ne lépjenek közelebb, ne ismerjenek fel. Tudni kell távolságot tartani, hogy ne láthasson és főleg ne érezhessen téged.

A szürkeség, a sötétség nem is nyomaszt… tulajdonképpen jól esik neked. Megszokta már a szemed. Annyit látsz, annyit érzékelsz, ami jól esik éppen, amennyit be tudsz fogadni.

Az egyedüllét és a bolyongás sem nyomaszt… megszoktad. Jobb így neked. Nem szólítanak meg, már senki nem kezdeményez, nem akarnak barátkozni veled, sőt már nem  is látnak, hogy ott vagy.

Az érzések sem hiányoznak… érzések nélkül könnyebb neked. Képzeld csak el, hogy mi történne, ha az évtizedek óta elnyomott érzések egyszer csak mind felszínre kerülnének?! Elsodornának, talán megsemmisítenének.

A gondolataid… lassan elfogynak a magyarázatok és a kifogások, lassan értéktelenné lesznek ésszerű válaszok. A válasz már nem felelet a kérdésre. Már nincs köze a valósághoz. Azt gondolod, hogy benned él, a te válaszod… de mindez illúzió!

Illúzió amit élsz, ahol vagy, amit érzékelsz, érzel és gondolsz magadról és a világról.

Illúzió, ami egyszer megszületett a valóság helyett, hogy jelenlétével eltakarja a lényeget. Ott, akkor becsuktad a szemedet… azóta szürkeség van, sötét van, egyedül vagy és bolyongsz a semmiben.

De mi volt előtte? Vagy mi van utána? Mi van a történeted előtt vagy azóta? Hol vagy most? Kereslek… Hiányzol nekem.

Kereslek, és megtaláltalak végre! Látlak, érezlek! Hol vagyunk? Már jártam itt… felismerem. Én is bolyongtam itt a semmiben. Ismerős minden… a fény hiánya, az egyedüllét érzése, a sok gondolat a fejemben… itt jártam, de aztán elmentem innen. Tovább léptem.

Addig kerestem, kutattam, amíg minden válasz elfogyott a fejemben. Kiüresedtem. Nem voltak válaszok. Feladtam. Elengedtem. Elengedtem a szürkeséget, a sötétséget, az egyedüllétet, a gondolkozást, mindent ami addig betöltötte az életemet. Összekuporodtam olyan kicsire amilyenre csak bírtam, és sírtam. Ordítottam. Fájtam. Becsuktam a szememet és azt kívántam, hogy mire újra kinyitom, egy másik világban legyek…

… Felébredtem. Itt vagyok és te itt vagy velem. Eltűnt a megszámlálhatatlan kérdés a fejemben, csend van végre. Érzések jönnek és mennek, helyet cserélnek.

Szürkeség van, olyan mintha köd lenne. Most látom, hogy egy híd tetején állunk mindketten. Egy híd, ami összeköti az egyik pontot a másikkal… egy régi világból, az újba vezet.

Látom és érzem a híd jelentőségét, a színek üzenetét, az egyedüllét értelmét és a találkozásunkban megbújó lehetőségek sokszínűségét.

Minden érzékszervemmel érzékelek, Lelkemből érzek, elmémmel megértek. Itt vagyok a pillanat teljességében.

Itt, ebben a pillanatban amit most érzékelek, Fénypontokat látok a sötétségben. Fénypontok… emberek, akik felébrednek. Felébrednek, és találkozunk a hídon, ami egy régi világból egy új világba vezet minket.

Fénypontok… a Lelketek fénye. Látom, érzem.

Fénypontok… ami a legnagyobb sötétség közepette is Fény maradt, soha nem tűnt el a semmiben.

Fénypontok… TE és ÉN… a többiek.

FÉNYPONTOK.

A Lelkünk Fénye.

Itt van, itt volt és itt lesz.

Örök, halhatatlan, valódi és igaz.

Fénypont, a Lélek fénye.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.