Kezdet, valaminek a kezdete, mindennek a kezdete. Az együttnek a kezdete. A pillanat, az első pillanat. Az első dobbanás, az első és legmélyebb szívdobbanás.
Együtt…
Te és ő. Így együtt. Ugyanabban a pillanatban ugyanarra igent mondva, de mégis a sors hálójába belekeveredve. Az első és legmélyebb fájdalomban magadra maradva. Az együtt meghasadva, a világ összeborulva… te a hiányból táplálkozva, egyedül maradva, a pillanatban lefagyva megérkezel és jössz egyedül a világra.
Tudatod mélyen és egyértelműen tiltakozik az együtt, az egymásért, az egység ellen. Nem lehet, hogy még egyszer át kell, hogy éljed. Együtt = veszteség. Együtt = fájdalom. Együtt = gyász a szívedben. Lehasadt rólad minden, ami érzelem. Nem maradt más, mint a személyiséged. Szenvedés, fájdalom az egyedüllétben.
Elveszítetted az egységet magadban és elveszítetted körülötted. Okolod és hibáztatod a sorsod és a szüleidet. Önmagadat külön értelmezed. Külön, egyedül, a fájdalomban megrekedve. Megtagadtad az eredeted. Megtagadtad az egység szellemét a szívedben .
Ha merítesz az óceánból a kezedbe, nem értelmezheted úgy, hogy ez csak pár csepp a tenyeredben. A vízben ott rezeg az óceán üzenete. Ne feledd el, hogy az óceánból merítetted. Lásd, hogy mássá válik a kezedben, lásd meg az arcodat a víz tükrében. Gondolj most vissza, hogy honnan merítetted! Emlékezz az óceán végtelenjére… Emlékezz az eredetre! A kezdetre…
Emlékezz újra az együttre. Az indulás örömére. Nem értelmezheted magad külön, nélküle. Szívedben ott van az ő üzenete, még akkor is, ha a fájdalmad egy időre befedte. Emlékezz vissza az egységre! Nyisd meg a szíved és emlékezz! Kérdéseidre a választ mindig az eredetben leled.
Lehet, hogy markodból az óceán utolsó cseppje is elveszett, de soha ne feledd: a végtelen még mindig ott él benned!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta