Emlékezni olyan, mint egy kiolvasott és elrakott könyvet újra elővenni. Leporolni, kinyitni, újra olvasni.
A történet újra megelevenedik. Amikor emlékszel, akkor ugyanez történik.
Előveszed a könyvet, könyvedet és újra olvasni kezded a saját történetedet. Visszalépsz az időben és megelevenedik minden. Helyek, helyzetek és emberek. Megélések, érzetek, képek. Olvasod, figyeled és közben újra éled. Újra megéled mindazt, amit már egyszer, vagy akár többször is átéltél ebben az életben.
Ez a könyv a te könyved, az életed könyve. Az emlékeid gyűjtőhelye. Időnként előveszed, leporolod és újra megnézed.
Talán azért, mert valamit keresel. Már annyiszor elolvastad és megnézted, de valami még mindig nem kerek a történetben, valami még mindig hiányzik belőle. Keresed… keresed a szavak mögött megbújó betűkben, az érzések mögötti érzetekben. Keresed, de nem találod most sem.
Emlékek… jó és rossz dolgok. Előkerülnek, előidézed őket. Magadból, magadban keresed. Mert azt mondják, ez jó neked. Azt mondják, ha emlékszel, megtalálhatod az igazságodat, és akkor attól, hogy meglelted, gyógyulhatsz végre. Keresed a gyógyírt magadra, az életedre. Keresed a válaszokat a benned lévő sok-sok kérdésre.
Emlékek… itt vannak benned, tudod, érzed. Van egy könyved, az életed könyve.
Benne van minden. Benne van az igazság az életed első pillanatától kezdve. Sőt, talán már az előtte lévő pillanatok, hetek s hónapok is belekerültek. Apád és anyád kezdték el írni a könyvedet. Az te könyvemet, a te életedet. Ők elkezdték, aztán odaadták neked. Átadták, hogy írd tovább, hiszen ez a te történeted.
Most, hogy újra lapozgatod, valamire felfigyelhetsz… vannak ismétlődő sorok és történetek benne. Hogy lehet? Hogy nem vetted észre? Már leírtad korábban ezeket a sorokat, emlékszel, hogy megtetted. Akkor hogy kerülhet ide?
Emlékek… egymásra épülnek, egymásból élnek. Egyik a másikból, a későbbi a korábbiból. Éltetik egymást, éltetnek téged és ezzel benne tartanak a történetedben.
Sok-sok éve olvasod a könyvedet és nem teszel mást, mint emlékszel… valld be őszintén, ettől könnyebb lett neked? Ma már tisztán láthatsz és érezhetsz mindent. Tudhatod, hogyan és miért fogantál, ki örült neked és ki nem. Tudhatod, hogy a szüleid mit és hogyan éltek meg és ennek rád nézve mi a következménye. Ismered a történetedet betűről-betűre.
Emlékek… melyek eddig meghatározták az életedet. Meghatározták azzal, hogy folyamatos figyelmet követeltek tőled.
Emlékek, melyek belevetültek a pillanatok szépségeibe.
Emlékek, melyek meghatároztak téged.
Emlékek, melyeket fontosnak hittél, hogy az igazságodat meglelhesd.
Emlékek, emlékeink könyve… a múltba vezetnek vissza minket.
Vajon gondoltál-e arra, hogy amíg a múltban időzől éppen, mi történik veled a jelenben? Ki éli azt a pillanatot, amelyikből a következő pillanatban emlék lesz? Ki írja akkor a történetet?
Tudom, hogy azért emlékszel, azért lépsz újra és újra vissza, mert valamit keresel. Hidd el, amit keresel, nem ott találod meg. Nem az emlékeidben.
… azt gondolom amit keresünk nem más, mint a FELEJTÉS bölcsessége. Annak lehetősége, hogy amit már megéltünk, azt elengedjük, elfelejtsük, és így továbblépjünk.
Emlékezés és Felejtés…
Most megfoghatod a könyvedet és becsukhatod végre. Tedd egy olyan helyre, ahol bármikor eléred. Tudd, hogy bármikor a kezedbe veheted, hiszen ez a tied. Tedd fel a polcra, aztán fordulj előre. Előre a saját életedbe. A pillanatba, ide. A jelenbe.
Emlékezés és Felejtés… TE döntesz, hogy mikor melyiknek van itt az ideje!
Engedd szabadon a történetedet és ezzel a szereplőket, engedd meg nekik, hogy új életre keljenek, új történetekbe, könyvekbe kerüljenek bele!
Szabadítsd fel magadat… olyan sokat emlékeztél, most felejts végre! Engedd el!
Érzed? Látod? Hallod?
Hol vagy?
Látom, lassan megérkezel… ide a pillanat teljességébe.
Hogy vagy? Ugye milyen jó itt?
Örülök neked!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea