Búcsú a fájdalomtól.

Búcsú a gyermekkorunktól, búcsú a háztól. Búcsú azoktól, akiket valamikor szerettünk, de aztán az élet közénk állt és szét mentünk. Búcsú egy társtól vagy egy jó baráttól, kinek jövőjében már nem szereplünk. Nehéz pillanatok ezek. Az elválás, a szétválás, a többé össze nem tartozás. Megszoktuk, hogy van,létezik, hogy az életünket színesebbé teszi. Aztán egyszer csak a színek fakulni kezdenek. Már nem látom színesnek, telítettnek, aztán egyszer csak már nem látlak téged sem. Még egy ideig reménykedem, majd a remény képei bennem összetörnek, éles szilánkjaival sebeket ejtenek. Pulzáló, erős érzetek. Már fáj ami történt velünk, velem, veled. Már érzem, hogy lassan vége. Tudom, érzem, hogy újra búcsúzni kell és a búcsú előtti pillanatokban az érzések újra felerősödnek. Én sem tudom és te sem tudod mi lesz. Nem sejtem és te sem sejtheted. Mi döntöttünk és valami mégis összeköt minket. Elengednénk egymást, de nem lehet. Egy láthatatlan szál nem enged. A fájdalom nem enged. Összeköt veled. Gúzsba köt mindkettőnket.

Ahogy telnek a napok, percek, egyre tisztábban látjuk, hogy a búcsú perce elérkezett. Már nincs mit tenni. Vége! Már nem tudok mit mondani neked… a szavak belebotlanak a nyelvembe és a hangok elenyésznek. Itt állunk megdermedve, mert a búcsú emlékeztet. Emlékek bukkannak fel, fájnak, sajognak. Emlékszem és te is emlékszel. Sokszor búcsúztunk már el. Helyzetektől, lehetőségektől és emberektől. Újra és újra, mert az élet ilyen. Találkozunk majd elválunk, kötődünk, majd elengedünk… továbblépünk.

Amikor valakihez, valahova megérkezünk, akkor látjuk meg, hogy a fájdalmat magunkkal hoztuk, tőle búcsút nem vettünk. Sosem gondoltuk, hogy ez éppen olyan fontos, mint az újrakezdésünk.

Most érezem, hogy elérkezett az idő, hogy önmagunk fájdalmának is búcsút intsünk, és mindketten továbblépjünk. Köszönjük meg egymásnak, hogy itt voltunk, találkoztunk, megpróbáltuk. Köszönjük meg, aztán menjünk. Lépjünk tovább az életünkbe, hogy a múltnak, a találkozásunknak, a fájdalomnak búcsút inthessünk.

Elengedlek téged és a kettőnkhöz tartozó jó és rossz érzéseket, a fájdalmat és félelmet. Engedem, hogy tova szálljon belőlem, a lelkemből egy szeretett térbe, oda ahol a fájdalomból-szeretet lesz.

Látlak téged és érezlek! Elismerem a fájdalmat amit én okoztam neked és együtt érzek veled. Ennél többet nem tehetek. Ezzel együtt engedlek most el.

Pillanatok ezek. Pillanatok, amikor újra egyedül maradok önmagam belső terében. Már nem vagy itt velem. Egyedül vagyok, a saját megéléseimmel. A fájdalommal, amit te hagytál itt nekem, a felismerésekkel, melyekre általad tettem szert. Egyedül vagyok a könnyeimmel és a Lelkemmel. Kérem, hogy segítsen… hogy könnyebb legyen.

Lélegzem, engedem… itt vagyok, a pillanatban. Egyedül… Az egységben… A teljességben… VÉGE! A fájdalomnak vége…itt nincs helye. Nem tartozik ide. Hozzád és hozzám tartozott, de azzal hogy elengedtelek, más helyre kerültem. Kívülről-belülre. Megérkeztem.

Megértettem és engedem. Engedem, hogy a búcsú megtörténjen. Elengedem azt amit te itt hagytál nekem. Utánad küldöm a fájdalmat, a te fájdalmadat, mert ez a tied. Te adtad nekem. Én elfogadtam, de most visszaadom neked. Búcsút intek. Neked és a fájdalomnak. Menjetek. Én is megyek. A mi történetünknek vége, és ezzel most a fájdalomnak is vége lett.

Búcsúzom a fájdalomtól, nincs rá már szükségem. Veled kötött össze. Nekünk kellett. Már nincs együtt, vége.

Szeretet van és béke. Megértés van, megnyugvás van.

Szeretet VAN! Mindig, amikor ezt választjuk, amikor ennek adunk helyet és lehetőséget. A szeretet van és ott áll mindenek felett!

Búcsúzz, ha menned kell!

Végtelen szeretettel: Andi&Aletta

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.