Vajon mi van előbb az életünkben, a törés vagy a hiány érzése?
Először hiányzik valami, és ebből következően egyszer csak törés keletkezik, vagy a törésből lesz hiány bennünk? Mi volt előbb, melyik a régebbi?
Lehetséges-e, hogy egyszerre történtek, egyszerre jöttek létre, s hogy tulajdonképpen mindig együtt-egy időben éljük meg ezeket a minőségeket?
Mi történt, mi történhetett, amikor bennünk ezek a minőségek megszülettek, amikor belénk vésődtek? Miért hurcoljuk és teremtjük meg újra és újra a törést és a hiányt az életünkben?
Én úgy érzem, valahogy így lehet:
Egyszer régen, réges-régen a Mindenség szívében ringatóztunk a Szeretet terében. Együtt voltunk, kéz, a kézben a sok-sok Lélek. Megéltük a teljességet, az egységet. Aztán egyszer csak történt valami… éreztük, hogy valami történt és ennek köszönhetően valakinek, valakiknek indulni kell… Döntöttek felettünk, sorsunk és küldetésünk fölött…akkor még nem mi következtünk, de az, hogy ez így történt, hogy még maradhattunk, az csak egy szálon múlt… Éreztük mindannyian, hogy közel az idő és hamarosan bekövetkezik. Tudtuk, egyszer meg kell történnie, egyszer nekünk is el kell indulni, le kell születni. Vajon mi alapján döntenek sorsunk és küldetésünk felett? Visszanézve életeinket látják, hogy itt és most ki-mit érdemel?
Nem tudom, nem tudhatom. Nem látom és nem kutatom. Inkább elfogadom. Elfogadom azt amit adtak és azt is ahogyan adták. Hiszen én a kicsi vagyok és a Mindenség hatalmas! Hogy lehetne jogom felkérdezni, kíváncsiskodni? Jogom van itt lenni és élni. Megkaptam a lehetőséget, élhetek vagy nem élhetek vele. Ez lehet az én döntésem. Se több, se kevesebb!
Itt vagyok, megérkeztem. A teljes útra nem emlékszem én sem, ahogy te sem. Vannak bennem elképzelések, hogyan is történhetett, sőt emlék foszlányok is derengenek. Érzetek, érzések, melyek sokszor teljesen betöltenek, máskor teljesen eltűnnek. Érzetek az egységről, a szeretetről, a küldetésről, az életről… az előző életeinkről. Képek és érzetek, melyek jönnek és mennek. Feltűnnek, majd elillannak, talán nem is fontosak… de ha valóban nem fontosak, akkor miért vannak? Ha valóban lényegtelen akkor miért bukkan fel? S ki irányítja mindezt? Én magam? Magamnak? Hogy emlékezzek? Hogy felejtsek? Hogy fejlődjek? Hogy továbblépjek? Azért, hogy végre megértsem és beteljesítsem a küldetésemet, amit életek óta nem voltam képes? MIÉRT? Sorolhatjuk a miérteket és kereshetjük a válaszokat. Lehet, hogy pontosan ez az értelem az egésznek. A keresés és megtalálás, rátalálás, megértés.
Ha nem lenne bennünk hiány és nem lenne életünkben törés, vajon kérdeznénk-e, s eljuthatnánk-e enélkül a felelethez. Az önmagunk válaszához, a valódihoz, az igaz megértéshez?
A hiány és a törés talán együtt keletkeztek…akkor amikor az első, a legelső lépést megtettük a Teremtésben, amikor elindultunk, hogy megszülessünk a Földre. S az értelme talán az lehet ennek a két minőségnek, hogy általuk járhatunk be egy fejlődési ívet. Így lehetünk egyre teljesebbek, egyre többek, bölcsebbek és nem csak öregebbek.
Megérdemelt sorsunkat töltjük éppen, itt az ideje, hogy elfogadjuk ezt. Lássuk meg, hogy bár sokszor hiányt élünk meg, ezzel együtt lehetünk újra és újra teljesek, egészek. Fogadjuk el, hogy a teljességnek el kell törnie ahhoz, hogy aztán újra egy teljes lehessen, több, másabb, mint előtte.
A teljesség és a szeretet… ezek aminőségek a válasz a kérdésre…
A SZERETET a válasz… kérdésed bármi lehet… ez itt az élet, ez itt a szeretet lehetősége benned, bennem, mindenkiben. A szeretet… mert onnan indultunk el és oda érkezünk meg.
S ha a szeretet az eleje és a szeretet a vége, akkor szerinted mi lehet közötte???
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea