A migrén és én…
A szabadság most egy új minőségben tört be az életembe. Éveken keresztül küzdöttem a migrénnel és a migrén küzdött velem. Hol én győztem, hol ő. Általában rendszeres vendég volt az életemben. Amikor megérkezett, akkor minden más eltűnt. Sötétre, csendre, magányra vágytam olyankor. Hiper érzékennyé váltam azokban a pillanatokban, órákban, napokban. Ha neszt hallottam az is zajnak tűnt és a fényeket is erősebben láttam, mint amilyenek valójában voltak. A migrén felerősített minden külső ingert, és gyakorlatilag elviselhetetlenné tette az órákat, amelyeket kinézett magának.
Aztán egy napon megváltozott minden. Megtaláltam, hogy mi generálja a migrénes fejfájást. Észrevettem, hogy olyankor érkezik, amikor a leginkább kétségbe vonom a saját igazságomat. Amikor hosszas napokat töltök azzal, hogy megkérdőjelezzem magam. A tudásomat, az életszemléletemet, a rálátásomat dolgokra. Ennek az alapja egy gyerekkori emlék volt. Valamit láttam, amit nem volt szabad látnom. Ott akkor elvették az igazságomat. Megkérdőjeleztették velem a valóságot, amit láttam éppen. Nem hihettem a saját szememnek. A migrénes fejfájásom sötét foltokkal kezdődött, ami eltakarta a valóságot előlem…
Ott akkor, amikor ezt felismertem, egy csapásra megváltozott minden. Ott akkor, szabaddá váltam a saját kényszeres önvádjaim alól. Felszabadítottam önmagam. Amit tudok, azt nem kérdőjelezem meg. Amit látok, azt tudom, hogy valóságos.
Ez egy újabb szintje számomra a szabadságnak. Hiszen a szabadságnak több szintje is van. Mindenesetre ez hatalmas változást hozott az életemben.
A migrén és én már csak emlékei vagyunk egymásnak. Tudom, hogy ha újra érkezne, akkor azt üzenné nekem, hogy újra önmagamat becsmérlem, és kétségbe vonom a saját igazamat. Sőt nem is csak kétségbe, hanem valósággal megtiltom magamnak, hogy lássam az igazat. Így, ha mégis jönne, akkor már szeretettel tudom fogadni, és önmagam elismerésével tovább is tudom engedni. Ez egy gondolati szabadság, mely az életemet változtatta meg.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta