A pók hálójában…

Egyedül lézengsz a semmiben…

Magadra hagytak, már nagyon régen… nem emlékszel a történetre, csak az érzésre, arra a pillanatra ami az egész belső világodat millió darabra törte. A bizalmad, hited és az önmagadról alkotott képed szilánkonként hullott a földre… valaki összetört téged, összetörte a magadról, és a világról alkotott képed. Régen történt, nagyon régen. Gyermekkorod sötét rejtekében. Sötétben, mert az ilyen dolgok sötétben történnek, nem világosban, nem fényben…

Történt veled akkor valami, ami megváltoztatott mindent. Téged és az egész életedet, s mindezt egy szempillantás alatt tette. Nem volt esélyed még arra sem, hogy te magad felismerd, hogy összetörtél, darabokra hullottál éppen. Egyetlen pillanat alatt elintéztek téged… ott hagytak egyedül a semmiben.

Ők azt mondták, mindjárt jönnek, nem kell félned… de hogy ne féltél volna?! Nélkülük, nélküle… egyedül a semmi közepében. Születésed, érkezésed óta ezt érezted, hogy nem érted mit keresel itt, hova küldtek, minek érkeztél meg… nem találtad a helyedet, nem ismerted fel őket… csak úgy lógtál a semmiben. Körülvettek emberek, akik kedvesek voltak veled. Szerettek. A családod, a szüleid voltak ők, állítólag ők ismernek… azt mondták, hogy ők ismernek téged. Ott voltak veled, és segítettek téged. Aztán egyszer csak menniük kellett, fontos dolog történt éppen, és abban az óvatlan pillanatban, amikor minden más vagy valami más fontosabb volt mint te, magadra hagytak téged. Lehet, hogy csak percek voltak, neked mégis az örökkévalóságnak tűntek a percek… erre emlékszel, a nem múló időre. A fájdalomra, ami felemésztette belsődet, és persze a félelemre, a rettegésre, hogy mikor lesz már vége.

Nem lett vége… egyre rosszabb lett, és aztán megint történt valami, amikor azt érzeted, hogy az ami ott, akkor történik, akár az életedbe is kerülhet. Úgy érezted, hogy akár meghalhatsz mire ők visszaérnek… talán mások szerint ez túlzás, de kinek van joga elvitatni az érzéseidet, melyeket te éltél meg?!

Egyedül=veszélyben=veszélyben az életed…

Ezt az egyenletet te magadnak jó mélyen bevésted. Ez lett az, ami innentől kezdve működtetni kezdte életedet. Meghatározta mindennapjaidat, kapcsolódásaidat. Tulajdonképpen segített. Sokáig ezt hitted.

Segített abban, hogy elfogadd azt, hogy neked mindig szükséged van valakire. Mindig, állandóan kell valaki, aki biztonságot ad neked, aki megvéd téged, életedet. Kell valaki, aki mellett nem félsz, nem rettegsz. Bárkit elfogadtál, könnyen barátkoztál. Te voltál az, aki bárkihez, bármikor alkalmazkodtál. Könnyen ment, mert ha választanod kellett, hogy alkalmazkodsz, vagy újra megéled egyedüllétedet és ezzel félelmeidet, akkor már nem maradt kérdés a kérdés, hogy semmi nem számít csak az, hogy valaki legyen itt veled, hogy ne kelljen újra rettegned.

Ma már felnőtt vagy, túlélted… a gyermekkorodat, minden eddig napodat. Úgy érzed vége, szabad vagy. Szabad? Tényleg?

Hol vagy most és kivel vagy? Nézz körül! Mit érzel? Ki az, aki ott van veled? KI VAN VELED? Jól hallod! Igen, veled? Nem melletted, veled!

Látom, hogy nem érted és értetlenkedve nézel. Nem érted a kérdéseimet, pedig ma is pontosan ugyanazt éled. Nem változott semmi… minden pontosan ugyanaz. Van valaki aki ott van melletted, majd néha elmegy. Otthagy, egyedül a semmiben. Elhagy, magadra hagy, mert nem veled van, hanem melletted. S mert nem veled van, nem érthet téged. Sőt, még csak nem is ismer. Talán ő is ugyanúgy szenved mint te… talán ugyanazt élte meg, és ő is csak keresett magának egy embert, hogy biztonságba legyen. Meglehet…

Te akit látok, kerestél magadnak egy embert, hogy ne kelljen egyedül lenned, hogy megszabadulj a gondolattól, hogy egyedül az élet veszélyes.

Benne vagy a pók hálójában… és a kérdés az, hogy jössz ki belőle? Ott gubbasztasz középen és fel sem ismered, hogy most, ebben a pillanatban vagy a legeslegnagyobb veszélyben. Nem látod, hogy az akit te szövetségesednek hiszel, az a legnagyobb ellenséged. Nem érzed, hogy az akire rábíztad magadat, életedet, lassan, de biztosan elpusztít téged. Becsomagol, beburkol, hogy ne tudj menekülni innen. A háló egyre erősebb. Ha megmozdulsz, érzi és erősebbre fonja a köteléket. Hiteget, Ígérget. Olyat ígér, ami fontos neked. Rólad beszél, miközben sosem látott téged. Ő csak magát látja, érzi, hálóját önmagának készíti, áldozatát elrejti… ez vagy te. Te vagy az, aki a hálója közepében csücsülsz éppen.

Baj van! Látod? Érzed? Érzékeled? Hallod, amikor a többiek akik ismernek, szeretnek azt mondják, hogy nem jó az, ami történik veled, aggódnak érted?! Látod őket? Mi az, amit a világból még érzékelsz? Látod a hálót, ami szerinted védelmet ad neked? Látod a pókot ahogy szépen erősíti a hálóját, a köteléket, hogy te innen el ne menekülhess?

Nem tudom mit tegyek, hogy segítsek neked… itt vagyok és látom, hallom, hogy nem értesz. Nem érted azt amit mondok neked. Látom a szemedben, hogy elvarázsolt teljesen. Látom, hogy annyira rettegtél, féltél és ő a legjobbkor érkezett… a megérkezése, jelenléte jelentette akkor a megváltást neked. Látom, értem. Elfogadom, hogy így kellett lennie. Sőt, azt is elfogadom, ha örökre ott maradsz, vele. A te sorsod, a te életed.

Én csak azt akartam, hogy tudd, benne vagy a pók hálójában és ha szeretnél elmenekülhetsz…

Hogyan? Mit kellene tenned?

Talán csak annyit, hogy behunyod a szemedet és visszaemlékszel arra a legelső pillanatra, amikor veszélyben volt az életed… és meglátod, hogy megmenekültél, életben maradtál, pedig egyedül voltál, nem segített senki sem.  Legalábbis azok nem, akikre bíztak téged, akikben bíztál éppen…

Csak szerettem volna elmondani neked, hogy egyedül is képes vagy bármire, de ha nem szeretnél egyedül lenni, akkor keress valakit aki veled lesz, nem csak melletted!

Aki veled van, az sosem hagy el téged! Gondoskodik rólad, s ha kell, rábíz valakire. Nem hagy magadra, mert tudja, hogy az egyedüllét veszélyes. Neked veszélyes. Mert az egyedül érzése elpusztít benned mindent…

… mert te emlékszel, tisztán emlékszel a veszteségre, amit még az anyád méhében kellett elszenvedned. Együtt indultunk valakivel, ahogy a Csillagok az égen csoportosan születnek. Egyedül nem indul senki sem… mert ez a Rend, a Mindenség Rendje. Te út közben egyedül maradtál… és a másik aki veled együtt indult el, eltűnt a semmiben. Itt, ebben a pillanatban kötötted össze. Egyedül=életveszély.

Most már érted?

Keresd meg azt az embert, aki emlékszik mindenre pont úgy ahogy te, aki veled akar lenni, aki azokat az érzéseket akarja megélni veled, ami egész eddigi életetekben a legeslegtöbbet jelentette. Neked is és neki is, mindkettőtöknek. 

EGYÜTT AZ ÚTON, VÉGTELEN SZERETETBEN… így kezdődött az életed, és ha szeretnéd így is folytatódhat, sőt így is lehet vége…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.