Érzések, gondolatok. Jönnek, mennek, cikáznak, visszatérnek és én csak figyelem őket csendesen. Szemlélődöm. Nem vonom magamat bele. Nem vonódom bele, mert ha megtenném most minden még nehezebb lenne.
Valami történt, és akkor megváltozott minden!
Pontosan úgy, olyan finoman ahogy a hajnal jön el egy hosszú éjszaka után, vagy ahogy egy érett gyümölcs lepottyan a fáról, pontosan úgy, a megfelelő időben, az életünkbe belépett a halál. Veszteség, fájdalom, hiány. Vákum, amit nem lehet megtölteni, emlékek, érzések amiket nem lehet elfeledni. Elment egy Lélek, akinek most el kellett ahhoz menni, hogy újra meg tudjon születni. Tudjuk, hogy a megfelelő időben, helyen és módon történt, pontosan azzal a műgonddal tervezte el ezt is Isten, ahogyan a hajnalt vagy a gyümölcs beérésének pillanatát tervezi el. Pontosan akkor történik, amikor történnie kell.
Tudjuk, hogy a hajnal eljön, hogy a gyümölcs ami magába gyűjtötte a nyár összes ízét, egyszer leesik a földre… de tud-e örülni a hajnalnak az aki még aludni szeretne, és a leesett gyümölcsnek aki nincs ott, hogy mielőtt a földre leesne és sérülne, ő a fáról saját kezével vegye le?!
Pontosan a megfelelő időben érkezett és mégis váratlanul ért minket. Még az éjszakában jártunk és nem vártuk a hajnalt, még érlelni szerettük volna a gyümölcsünket…szerettük volna még érezni, szeretni, megérinteni, közös emlékeinket tovább gyűjteni. De ő másként döntött és elment. Elindult, hogy felszülethessen a Fénybe és testét átadhassa egy új jövevénynek. Itt hagyott minket. Hatalmas űr keletkezett. Kerestük de nem találtuk, láttuk de nem tudtuk érinteni. Szólítottuk, de nem értette, nem hallotta már meg.
Itt állunk a térben, a saját terünkben, abban a térben amit veled együtt töltöttünk be. S most, hogy elmentél, megváltozott minden!
Itt állunk a térben és bár a fájdalomtól nem látunk, mégis érezzük, hogy milyen sokan lettünk. Rengetegen vannak körülöttünk akik szeretetükkel és együttérzésükkel betöltik nekünk ezt a teret, s így bármilyen nehéz is éppen, mégis könnyebb. Sosem gondoltam volna korábban, hogy ekkora ereje van az együttérzésnek!
Együttérezni más mint szeretni…más féle szeretet árad belőle. Ez a szeretet amit kaptunk tőletek, ami az együttérzésetekből született olyan finoman töltötte be a terünket, szívünket, lelkünket és minden pillanatunkat, hogy semmi mást nem tudtunk tenni, mint megfürödni, elmerülni benne.
Feltöltődtünk ezzel a sok figyelemmel, szeretettel és ahogy ezek a finom minőségek elkezdték betölteni szívünket, lelkünket, úgy tudtuk pillanatról-pillanatra elengedni a fájdalmat, a keserűséget.
Itt vagyunk, itt állunk a térben, együtt veletek és köszönjük mindazt a szeretetet és figyelmet amit az elmúlt napokban kaptunk tőletek! Megtapasztalhattuk azt amiben mindig is hittünk, hogy a Szeretet valóban ott áll mindenek felett!
Köszönjük nektek, hogy velünk voltatok ezekben a nehéznek tűnő pillanatokban és percekben!
Így, veletek együtt mára már sok minden értelmet nyert és most már mi is ki tudjuk mondani, hogy a halál az életbe éppen a legmegfelelőbb pillanatban érkezett…mert nincs erre megfelelő pillanat, sosem álltunk volna készen! Így bármikor is történik, mi pontosan ugyanolyan értetlenül állnánk előtte…
Itt vagyunk, itt állunk a térben…EGYÜTT, veletek!
Hálásak vagyunk nektek, köszönjük, hogy itt vagytok velünk, köszönünk mindent!
Andi&Aletta