Manapság bizony igen nehéz megtartanunk a kitartásunkat, a pozitív gondolkodásunkat, a szívünkben lüktető élet szeretetét.
Sokan, sokféle módon igyekeznek elvenni tőlünk a reményünket, a vágyainkat, az álmainkat.
Figyelünk, meghallgatjuk a másikat, hiszen jól neveltek vagyunk. Engedünk és teret adunk az általa megnyilvánuló negatívnak, passzivitásnak, elkeseredésnek. Bizonygatunk, próbálunk érvelni az élet mellett. Próbáljuk lelkesíteni és örömet, mosolyt csalni az arcára, hogy legalább egyszer egyetlen pillanatra elfelejtse, milyen nehéz is a sorsa.
Aztán a sok-sok próbálkozásunk során elfáradunk. Azt érezzük, hogy mi magunk is átvettük a mérgező és önpusztító kórt, az élet tagadását. Szertefoszlanak a vágyaink, szertefoszlanak az álmaink. Szertefoszlunk mi magunk is. Már csak árnyékai vagyunk önmagunknak. Ami volt, ami lelkesített az eltűnt, elveszett. Odaadtuk a csalódottságnak, odaadtuk a negativitásnak.
Most már nekünk próbál valaki bizonygatni. Belénk próbálnak lelket verni, és mi pedig a gödör legmélyén összekucorodva, bízunk abban, hogy az élet nem élve, az életben nem részt véve, hamar, nagyon hamar a kilépés megsegít minket.
Megtagadjuk az életet, megtagadjuk a jót, megtagadjuk már önmagunkat is. Megtagadunk bármit és mindenkit. Beszűkül a világ és beszűkölünk mi magunk is.
Aztán egy pillanatra feldereng! Ez nem is én vagyok. Én nem ilyen vagyok, vagyis nem ilyen voltam. Mi történt? Megváltoztattak engem az emberek? Az ő hozzáállásuk győzedelmeskedett felettem. Ők az életet rossznak látták és én átvettem, elhittem… Én vidám voltam és lelkesítő, másoknak reményt adó, és az életet nagy kanállal faló.
Jól nevelt voltam és meghallgattam. Engedtem a negatív hatásnak. Engedtem, sőt odaadtam az álmaimat a vágyaimat. Ennek itt most vége. Mostantól újra én vagyok! Mostantól újra a remény hírnöke vagyok, és mostantól újra megmutatom, hogy igenis van hova tartani, igenis lehet az életet szeretni.
Igent mondok magamra, és igent mondok az életere. Mostantól nem győzhet a negatív nézet. Én most döntöttem. Itt és most valaminek vége! Itt és most valami új kezdődhet el. A gödör mélyéről felállok, sőt felugrok és felkiáltok: „Én az életet választom!”
Szeretettel: Dömötör Aletta
2016.01.10.