Felismertem, megláttam a szándékod mögött megbújó lényeget. Egy pillanatra megremegtem. A régi félelmek, finoman bekúsztak az életembe. Újra itt vagy és újra megkísértesz. Félelmeim miatt, vajon feladom-e az életem? Bekúsztattad mindazt, amitől a legjobban félek, hogy elveheted az életem…
Talán nem tudod, de sokat tanultam, tanulmányoztam. Tudást gyűjtöttem és tapasztaltam. Többször is hibáztam, volt, hogy a tettest nem találtam. Mást okoltam, fájdalmaimért a felelőt nem találtam. Aztán elérkezett a pillanat, amikor látni akartam… Most már résen vagyok és hamarabb meglátom. Felismerem azt, hogy mi a szándékod. Látom, hogy a Lelkeket birtoklod. Elveszed, megszerzed… félelemben tartva nyerészkedsz. Most újra azt mondom, hogy felismertelek! Látom a tetted mögött megbújó lényeget!
Talán egy pillanatra megbotlottam, mint ahogy a gyermek is többször elesik, mire megtanul járni. Ezzel mind így vagyunk. Elesünk, majd felállunk és újra járunk. Talán nem csak megbotlottam, el is estem, azonban újra felálltam! Nem pihenek, továbbmegyek. Én megyek és szeretek!
S hogy veled mi lesz? Nem tudom… Túl sok mindent tettél, megsebzett szívekbe túl sok félelemet rejtettél. Ha ezt egyszer mind visszakapod, az őrület lesz az otthonod!
Szeretettel: Dömötör Aletta
