Álmodtam egy Világot magamnak, ahol mindenki igaz és hiteles. Ahol a dolgok úgy történnek ahogy kell, hogy történjen, ahol igaz emberek vannak, ahol őszinteség van. Ez a világ a maga egyszerűségével volt csodás, és a maga egyszerűségével volt jól és könnyedén követhető. Az emberek szeme a tisztaságtól csillogott. Nyitottak voltak egymásra, nyitottak a változásra, nyitottak a szeretetre.
Volt ebben a világban egy hitem, mely szerint a Mindenségben Rend van. Ez a hit segített ebben a világban. Tudtam, hogy bármi is történik, az minden valami együttes jóért történik. Az energiák kuszaságában és átláthatatlanságában, van fent valaki, aki tudja, hogy mi miért történik.
Aztán történt valami. Elvesztem a világomban. Nem találtam magam. Egy sötét búra fedte le az életemet és fedte le az összes érzésemet. A búra alól nem tudtam menekülni. Követett mindenhova. Egyre nyomasztóbb volt az érzés, egyre elkeseredettebbé váltam. Már nem találom magamat, nem találom a világomat, pedig az én világomban igaz emberek vannak. Az én világomban ez nem történhetett volna meg, az én világomban szeretet van, nincs helye hazugságnak, ármánynak és manipulációnak. Áldozatul estem. Áldozatul esett a szívem. Egy nehéz nyomasztó átok blokkolta az életemet és a világomat.
Ez nem lehet, ez nem történhet meg velem. Hol van az a valaki aki fentről vigyázza az utamat, aki segít nekem, hol van a Mindenség, ahol Rend van? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben… Ki volt az és miért tette? Kerestem a válaszokat, kerestem a hitemet! A hitemet, miszerint a mindenségben rend van.
S aztán csak egyszer megérkezett. Megérkezett a hitem, hozzáfértem, újra kapcsolódtam magamhoz, a szeretet érzéséhez. Erőt vettem magamon, felálltam a földről, vettem egy mély levegőt, és azt mondtam, Megengedem magamnak, hogy az átok fölé emelkedjek. Gondolatban felálltam egy székre, olyan magasra ami felette van mindenkinek…és ettől egyszer csak megváltozott minden. Az energiák újra áramolni kezdtek bennem, megnyílt a szívem és egyre hevesebben vert. Érezni kezdtem, valódi, saját érzéseket. Megtörtént a csoda. Újra érzem, újra látom a világomat, újra érzek és ettől újra élek. Ebben a világban, az én saját világomban már újra szeretet van, együttérzés, egymás támogatása… Megérkeztem, újra otthon vagyok.
Még felmerül bennem, hogy hol volt a Mindenség, miért engedte ezt meg, miért nem védett meg… aztán jött a felismerés. Nem látom a teljességet! Nem látom, hogy mitől mentett így meg. Nem látom, hogy miért pont most zajlott le ez. Meghajtottam a fejemet a sors előtt, és azt mondtam, legyen meg a Te akaratod! Ha te így gondolod és így tudsz valami sokkal nagyobbtól és sokkal rosszabbtól megmenteni, akkor én ezt elfogadom. Elfogadom a sorsom, és elfogadom, hogy van fent valaki, aki látja a teljességet. Most újra rábízom magam a Mindenségre, és tudom, hiszem, meggyőződésem, hogy a Mindenségben Rend van. Így alázattal a szívemben, látom már hogy, mi miért történt, ma már sokkal többet látok, értek és tudom, hogy ez sem történt véletlen velem…A Mindenség valamit megint üzent nekem. Megkaptam, értelmeztem és megértettem. Történjen bármi, egyszer mindig helyére kerül mindenki és minden. Újra a helyemre kerültem, feloldozást nyertem. Itt állok most igaz hittel a szívemben és csak annyit tudok mondani, köszönöm, hogy megérthettem!
Tovább lépek, hiszen most már ez a tapasztalás is a múltam része. Megyek az utamon, teszem a dolgomat, segítek, tanítok, szeretek. Ennél többet nem tehetek…
Dömötör Aletta megélése.