*A szeretetért

Vannak helyzetek, emberek amiket, akiket időközönként el kell engednem. El kell engedni, hogy jobban már ne tudjon fájni. Mert ilyenkor fáj, mert már nem valódi. Nem valódi a pillanat, a figyelem, az érintés, az érzés, a szeretet. Csak eljátszom…mert megszoktam. Mert jobb eljátszani, mint elveszíteni. Többet ér a hamis, mint az, amibe kerül a valódi. Ragaszkodom. Először azt gondolom, hogy a másikhoz vagy a szituációhoz, de aztán ráébredek, hogy tulajdonképpen az illúzióhoz. Ahhoz az illúzióhoz, amit magamnak teremtettem. Megteremtettem ezt a valótlan érzést, mert ez is több, mint a semmi. Vele, a másikkal is jobb, mint egyedül lenni. Feladom önmagamat egy valótlan érzésért, helyzetért. Ezt teszem, mert az gondolom, talán mindenki más is ezt teszi.

Aztán egyszer csak elérkezik az a pont, amikor bennem valami megváltozik, valami mindezt megelégeli. Ilyenkor kinyílik bennem valami, és olyan dolgokat látok meg, ami talán nem is emberi. Bepillantást nyerhetek egy olyan valóságba, ami Isteni. Érzem, hogy ez is hozzám tartozik, valamiért mégis távoli. Ahhoz, hogy ide megérkezhessek, valóban meg kell érkezni. Ide nem lehet a szokásos módon belépni, itt le kell térdelni. Le kell térdelni és fölfelé kell nézni. El kell engednem az emberit, hogy befogadhassam az Istenit. Oda kell adni mindent, ami nem hozzám, nem a valódi önmagamhoz tartozik. Most meg kell értenem, hogy miért kell ezt tenni és aztán el kell engedni. Elengedni, hogy mehessen, és helyébe új jöhessen. Most nem kell megállni, nem kell körülnézni, másokkal foglalkozni, problémákat megoldani, segíteni…most egyszerűen tovább kell menni.

Tovább kell menni, hogy magammal lehessek, hogy megérkezhessek önmagam belső csendjébe, szentélyébe. Belső csendemben természetesen Létezem. Megnyugvást érzek, érzem, hogy megérkeztem. Egyenletesen lélegzem, szívem megpihen. Térdre borulva kezemet imára kulcsolom, és beszélek…elmondom Istennek, hogy mennyire fáj nekem. Az összes fájdalmamat megosztom vele. Elmondom, hogy itt, ezen a ponton én most nem tudok már többet tenni, elengedem. Miközben ezt teszem, csak figyelek. Figyelek egyszerre befelé és kifelé, hogy mi az, ami változik bennem. Nem mozdulok, de éber vagyok, minden érzékszervemmel figyelek. Valamit várok. Talán csodát várok végre. Hogy az, amit én nem tudtam megoldani, az most már tőlem függetlenül megoldódjon. Szükségem van erre a csodára, minden sejtemben érzem. Érzem, sőt tudom, hogy megtörténik, érzem, már itt van a levegőben…még nem látom, még nem érem el, mégis tudom, valami tudja bennem.

Elfogadtam a sorsomat, szenvedtem talán már eleget ahhoz, hogy a csoda velem is megtörténjen. El tudom fogadni azt, amit a Mindenség akar tőled és tőlem. Nem harcolok vele és nem harcolok már veled vagy érted. Megértettem, hogy ami történik velünk, annak van értelme, annak valamiért pontosan úgy kell lennie.

Ma már látom az összefüggéseket, tudom, hogy mindennek meg volt a maga értelme. S ha mást nem is, de alázatot tanultam minden nehéz helyzetben. Hálás vagyok érte, mert így aki, ami nem szolgált, azt elengedtem. Itt térdelek most előtted, és arra kérlek, hogy láss meg engem és adj nekem a világodban helyet! Már nem akarok segíteni, csak itt szeretnék lenni. Együtt, veletek.

Megértettem, amit meg kellett érteni, most már érezni szeretnélek. Megnyitom feléd a szívemet és ettől a pillanattól kezdve szeretek és megosztom a világgal a Fényemet. Alázattal elengedek mindent, amit el kell engednem ehhez. Készen állok rá, hogy megtörténjen.

Én látlak téged és te láthatsz engem! Találkozzunk a szeretet terében!

Váradi Andrea

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.