A saját utad…

Valami történt és azóta megváltozott minden…sokszor elhangzik ez a mondat a Családállításokon. És tényleg van ilyen!

Még csak azt sem tudod pontosan, hogy mi is történt, amikor elkezdődött, mert azt a pontot nem is veszed észre. Már csak azt látod, érzed, hogy minden másként működik benned. Másként látsz, másként érzékelsz, máshogy működsz, valami eltűnt belőled.

Megszokott utakon járunk, betartjuk a szabályokat. Aztán elrugaszkodunk. Elkezdjük járni a sajátunkat. Néznek, bámulnak, felkérdeznek, megkérdőjeleznek, mindennel újra és újra vissza akarnak húzni a megszokotthoz, az övékéhez.

Tudatosan vagy tudattalanul teszik mindezt? Ebből a szempontból lényegtelen. A lényeg, hogy én, te, nem vesszük észre és elindulunk vissza…

Meg akarunk felelni egy kimondott vagy ki nem mondott elvárásnak, szeretnénk jól viselkedni, mindent megtenni, hogy mások velünk elégedettek lehessenek. S mindeközben eladjuk azt a mi számunkra a legeslegértékesebb: LELKÜNKET.

Olyan ez, mint amikor mész a járdán, a megszokott járdán, azon amin egy óriási lyuk tátong és te minden alkalommal amikor arra mész, belelépsz, nem kerülöd ki, mert neked arra kell menned. Minden belelépésnél tágul a lyuk, már olyan mély, mint egy kút, de te még mindig arra jársz, újra és újra belelépsz.

Belelépsz és már akkora, hogy elnyelt téged. Ott csücsülsz az alján. Ott ülsz és nem érted mi történik enned, veled. Hol van a járda, hol van az életed? Hogy kerültél ide?

Sötét van, olyan sötét van a gödörben, hogy becsukod a szemedet. Majd becsukod a szívedet is és csak ott ülsz csendben. A magad csendjében, ami egyre jobban összenyom téged. Ott ülsz és szenvedsz. Szenvedsz, mert nem látsz, nem érzékelsz semmit, korom sötét van.

Azon elmélkedsz, hogy lehet ilyen sötét, mi történhetett?

Nem látsz, nem érzékelsz, csak kérdezel. Magadtól kérdezel, mert itt egyedül vagy. Egyedül estél be ide.

Telnek a percek, órák, napok s talán hetek is. Egyre nehezebb, egyre jobban szenvedsz. Egód is feladja, nincs több válasz, dermedt csend lett. Fekete sötét és hideg van. Legyen már vége! Engedjen valaki ki innen!

Valami történik és megváltozik minden! Pontosan úgy, mint az elején. Megváltozik. Kinyitom végre a szememet. Látom, hogy én vagyok, látom, hogy hol vagyok, még nem tudom, hogy kerültem ide, de azt tudom, hogy kimegyek innen. Felállok végre és már látom a fényt a sötétben, a gödör a derekamig ér, kimászhatok belőle.

Erőt gyűjtök és kimászok. A gödör mellé állok. Mellé állok és elhatározom, hogy mostantól elkerülöm.

Elkerülöm akkor is ha másoknak ez nem tetszik, elkerülöm akkor is ha nem értik. Ez az én gödröm, azt teszek vele amit csak akarok, így hát mostantól elkerülöm!

Elindulok egy másik úton, másik járdán és figyelek. Figyelek, hogy ha itt is lenne gödör, akkor időben észrevegyem és elkerülhessem.

Egyik kedvenc versem ide illik éppen:

Portia Nelson: Önéletrajz öt fejezetben

1.Sétálok végig az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán

Beleesek.

Elveszett vagyok… remény nélküli.

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

 

  1. Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán,

Úgy teszek, mintha nem látnám.

Megint beleesek.

Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.

De nem az én hibám.

Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

 

  1. Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Látom, hogy ott van.

Mégis beleesek… ez már szokás.

Nyitva a szemem,

Tudom hol vagyok.

Az én hibám.

Azonnal kikerülök onnan.

 

  1. Sétálok ugyanazon az utcán

Van egy mély lyuk a járdán.

Kikerülöm.

 

  1. Egy másik utcán sétálok.

Váradi Andrea

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.