Búcsú nélkül mentél el…

“Talán nem véletlen, hogy a végén így alakult minden. Talán így könnyebb mindkettőnknek. Te megnyugodhatsz, hogy nem láttam szenvedésedet, én elengedhetem a bennem életre kelt bűntudatot, hiszen nem én döntöttem.

Elképzelem, hogy milyen nehéz lehetett neked egyedül indulni a nagy útra, hogy milyen nagy lehetett benned a magányosság érzése. Tudnod kell, hogy mindig veled voltam, minden pillanatban elképzeltem, hogy ott ülök melletted, fogom a kezedet, és búcsúszó helyett, minden együtt töltött pillanatért köszönetet mondok a Sorsnak, az Életnek.

Drága Édesanyám! Hálás szívvel köszönök neked mindent, és kérlek ígérd meg nekem, hogy amikor majd eljön az én időm, te ott leszel, és vezetsz engem.

Csak elköszönök, ahogy mindig, mert tudom, találkozunk még…Isten veled!”

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

%d bloggers like this: