“Drága Édesanyám!
A szomorúságod és az elhagyatottságod megérintette a szívemet. Bár tehettem volna az utolsó időben is többet érted. Amíg melletted állhattam, amíg foghattam a kezed, addig a bűntudat nem érte utol a Lelkem. Aztán a Sors vagy az Élet úgy hozta, hogy életed utolsó hónapjait már nem tölthettem veled. A világot érintő járvány közénk állt, és neked nem maradt más csak a magány. Most a hiány és a fájdalom köt minket össze. Az elvesztés fájdalma és a Léted hiánya.
Talán ha veled lehettem volna akkor amikor a
ezen a világon behunyod szemed, elmondtam volna hogy mennyire szeretlek téged. Megköszöntem volna, mindent, amit tőled kaptam. Most azt tehetem, hogy hiszek a csodákban és elhiszem, hogy a fényben találkoztál újra az apámmal. Így tudhatom, hogy nem vagy egyedül.
Drága édesanyám elérkezett a búcsú ideje! Menj és a Lelked találjon Békére. Nekem még dolgom van az életben. Emlékedet megőrzöm a szívemben. Szeretettel elengedlek, és csak annyit kérek, ha elérkezik az én időm, várjatok édesapámmal kéz a kézben.”
(Ezt a Lélekoldást egy hölgy kérte, aki elveszítette az édesanyját. A kórházi látogatás a világjárvány miatt nem volt megengedett, így nem tudott mellette lenni, nem tudott elköszönni tőle.)
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta