A Lélek bennem…

A Lélek bennem teret követel. Halkan súg „engedj közelebb”! Finoman ringat, lágyan érint meg. Szívemet ünneplőbe öltözteti fel… szeretni jött a Földre… engem, téged.

A Lélek bennem a legnagyobb kincsem, mégis ez a kincs az, amit a legszívesebben mutatok meg. Engedem, hogy itt legyen, engedem, hogy megérintse a szíved, hogy összekapcsolódjunk, és együtt emlékezzünk az Otthon melegére.

Engedj közelebb. Engedd, hogy kapcsolódjak veled. Itt vagy? Én már megérkeztem. A Lelkem itt van, érzem, ahogy megváltozik minden. Lelassul az Élet. Halkabb és lassabb a szívverésem. Belülről figyelek. Minden olyan nyugodt és kellemes. A csend kézen fog és magával visz a végtelenbe. A térbe… oda, ahol minden olyan természetes. Innét indultunk! Emlékszel?

A Lélek bennem őrzi az üzenetet. Emlékszik minden szívverésre. Emlékszik a teljességre. Ha engedem, üzen nekem. Megüzeni, hogy mikor mit kell tennem. Olyan, mintha előre látna mindent. Talán ő kapott hozzám egy kézikönyvet. Amikor csendben vagyok, meghallhatom a következő fejezetet. Finoman vezet, a bajban megtart engem. Azt üzeni, eddig még nem volt bajban az életem. Ő tudja, hiszen ő lát mindent előre. Ha ő mondja, én elhiszem. Talán nincs is olyan, hogy „baj”. Talán csak fejezetek vannak. Hol hosszabbak, hol rövidebbek.

A Lélek bennem vezet engem. Életeken át kíséri a léptem. Emlékeket őriz, és kérlel, hogy az életemet tapasztalva éljem. Ne engedjem eltűnni a semmiségbe. Töltsem fel újra és újra a szívem. Kapcsolódjak a saját fényemhez… és én megteszem. Hiszen tudom, hogy így léphetek előre. Így kerülhetek egyre közelebb. Így egyszer megérkezhetek. … és hogy utam merre vezet, most még nem is sejtem. Amíg a Lelkem vezet, addig tudhatom, hogy a biztonságot meglelem.

A Lélek bennem, most hozzád vezetett. Valami dolgunk lehet az életben. Ha mindketten figyelünk, talán felismerhetjük ezt. Talán csak egy pillanat, egy mosoly, talán egy búcsú… talán a Végtelen. Várom, hogy felismerj, hogy megláss engem. Várom, hogy meglásd a saját fényed.

Ki tudja? Talán a Lelkeink egyszer összekapcsolódnak, pont úgy, mint odafent. Emlékszel?

Behunyom a szemem és figyelek. Valami magával ragad, valami szárnyakat ad, és repít a széllel. Szárnyalok, a Lelkem szárnyal bennem. Él, Létezik, Szeret!

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta