Minden gyerek családról álmodik…
A mai világban, amikor alig van olyan gyerek, aki családban nőhetne fel, nagyon nehéz gyereknek lenni, annak maradni. Az elvált szülők gyermekei sérülnek, elveszítik a családban helyüket, akaratlanul felnőtté lesznek. Olyan helyzetbe kerülnek, ahol meg kell védeni az egyik szülőjét a másikkal szemben, esetleg segítenie kell, támaszt kell nyújtani valamelyik szülőjének. Hatalmas, nehéz teher ez a gyereknek….
A gyerek, amikor érkezik, az anyára, és az apára együtt mond igent. Családba indul el, és ehhez képest sokszor már csak egyvalaki várja, a másik már ott sincs ott.
A szülők felelőssége az, hogy ha köztük véget ér a kapcsolat, annak milyen hatása lesz a gyerekre. A szülők válását a gyerek nem tudja érzelmi traumák nélkül megúszni, mert ő, a gyerek, mindig családról álmodik. Arról álmodik, hogy a probléma megoldódik, a szeretet a mindennapokba visszakúszik. A gyerekek számára nem opció a válás, szakítás, egymás elhagyása, a kapcsolat megszakadása.
A válás után is szükségük van mindkét szülőre, ők ugyanúgy szeretik egyiket, mint a másikat. Nagyon sokszor elfajulnak a felnőttek dolgai… haragszanak, megtagadnak, elhidegülnek, és elhidegítik a gyereket. Tudattalanul elvárják a gyerektől, hogy ő is haragudjon, ő se találkozzon, ne szeressen, ne kötődjön a másik szülőhöz. Általában az a szülő kívánja ezt meg, akinél ott maradt a gyerek. Óriási károkat okoznak ezzel!
Ilyen esetben a gyerek önmagában megtagadja az egyik szülőjét, hogy a másiknak megfeleljen. Megtagadja anyját, vagy apját, egységét, otthonát. Megtagadja azt ahova, amibe érkezett, a szeretetet. Hiszen jó esetben minden gyerek szeretet kapcsolatba indul el. Az a gyerek, aki megtagadja otthonát, vagy valamelyik szülőjét, gyökértelenné válik. Gyökerek nélkül nem lehet kivirágozni, nem lehet erős fává válni. Gyökerek nélkül elkezdünk sorvadni… nem működik a világunk, életünk.
A gyerek- felnőtt életében, a párkapcsolatában, felnőtt kapcsolataiban, munkahelyén mindez visszatükröződik. Mindez azért is történik, hogy ő is meglássa, megértse, hogy boldog élete csak akkor lehet, ha gyökereit elismeri, felismeri. Helyet kell adnia a megtagadott szülőnek, el kell ismerni, hogy ő mint gyerek nem ítélkezhet, nem törhet pálcát felette. Amikor ez az elismerés, elfogadás megtörténik, élete megváltozik, jó irányba indul el. Sorozatos kudarcok helyett, sikereket érhet el, boldog, elégedett, egész ember lehet, aki anyjából és apjából lett, és mégis kicsivel több lehet. Ez a kicsivel több segít a megértésben minket, abban, hogy megérthetjük szüleinket. A megértésnek nem a gyermekkorban van ideje, meg kell érnie rá a gyereknek.
Amíg a gyerek felnőtté válik, a szülőknek kell segíteni. A szülőknek kell úgy hozzáállni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön benne. A válás után is megmaradhat egymás tisztelete, elismerése, támogatása annak, hogy a gyerek kacsolatot tarthasson az őt nem napi szinten nevelő szülővel.
A válás nem egyenértékű azzal, hogy valamelyik szülő lemond a gyerekről! A válás azt jelenti, hogy valakitől elveszik a gyereket. Az ő gyerekét, aki hozzá éppen úgy tartozik, mint a másik szülőjéhez, aki jogot formál arra, hogy a gyereket onnantól kezdve ő nevelje. A válás mindenki vesztesége, az egész rendszer sérül benne. Így meggyógyulni is csak együtt lehet, ha összafogunk, és együtt emlékezünk a kezdetekre, arra az időre, amikor még minden jó volt… az álomra, a közös tervekre, arra az ideára, amire a gyermekünk született.
Itt az ideje, hogy a felnőttek felelősséget vállaljanak végre, és tetteikkel, illetve mindazzal amit nem tettek meg, szembenézzenek!
Bármi is történt, képesnek kell maradnunk a gyermekeink lelki egészsége érdekében és védelmében normális kapcsolatot tartani, kommunikálni, sőt ha kell, együttműködni.
Fel kell nőni ahhoz, hogy azt az ideát, amiből a család létrejött, meg tudjuk őrizni, azért képesek legyünk lemondani, elengedni, megérteni, elfogadni.
Szülőnek lenni…
Úgy kezdődik, hogy vágyunk.
Vágyunk arra, hogy kettőnkből legyen valami más, valami több.
Legyen valami, valaki, aki őrzi, megőrzi az érzéseket, az emlékeket, kettőnket, összetartozásunkat őrzi meg.
Szeretetünket, szerelmünket bezárjuk a lényébe, minden egyes sejtébe.
Vágyunk, kérünk, akarunk….
Egy gyermeket kettőnkből lett EGY.
Kérjük Istent, a Mindenséget, hogy ajándékozzon meg minket.
Adjon nekünk lehetőséget, hogy szeretetünket, gondoskodásunkat MI ketten EGYÜTT, oda adhassuk, egy parányi embernek.
Vágyunk, akarjuk, tervezzük, megálmodjuk.
Hívjuk és kérjük gyermekünket, hogy szülessen meg, hogy érkezzen meg.
Várjuk és készülünk az érkezésére, pontosan olyan gondossággal és aprólékossággal, ahogy fontos Vendég érkezésére szokás készülni.
Annyira várjuk, annyira vágyjuk, hogy végül megkapjuk, megérkezik.
Ő az aki minket választott, nálunk akar élni, tapasztalni, tanulni, szeretni.
Csodáljuk apró pici testét, imádjuk apró lábát, kezét, bőrének finom illatát, tekintetének kristály tisztaságát.
Napról napra változik.
Kinyílik számára a Világ, és mi segítünk ezt neki meglátni.
Tanítgatjuk, nevelgetjük, szeretjük és óvjuk. Követjük lépéseit.
Majd egyszer csak valami történik, és minden megváltozik… a két felnőtt egyre jobban távolodik, majd útjuk elválik…
… ott marad a gyermek, aki őrzi az érzéseket, emlékeket, kettőnket őrzi meg. Örökre!
Emlékezz! Emlékezz arra, hogy ő kettőtökhöz indult el, arra mondott igent. A feladatunk megmaradni neki, segíteni, támogatni, szeretni!
A szülők feladata egymás elismerése, tisztelete, egymást segíteni abban, hogy a gyerek a legtöbbet kaphassa tőlünk.
Valamikor igent mondtunk… egymásra is… ez egy szövetség, egy ígéret. Vannak olyan ígéretek amiket fel lehet oldani, de amikor egy Lélek sorsa múlik azon, hogy mi kitartunk-e ígéretünk mellett, a Sors nem oldoz fel minket….
Szülővé válni lehet… de szülőnek lenni, sosem múlik el, nincs vége!
Minden gyerek családról álmodik, mert számukra a család az Egységet tükrözi… a helyet, ahol mindenki a helyén van, ahol ő lehet a kicsit, akinek nincs más dolga, mint fejlődni, érni, befogadni, majd útnak indulni, és tovább adni.
Generációk sorsa és élete azon múlik, hogy szülőként hogyan tudunk működni. Generációk lenyomata mindaz, ami miatt most a családok eljutottak erre a pontra… itt az ideje ezen változtatni, megérteni, és végre másként csinálni.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
