Megfakult emlékek…

Történetek, életünk tapasztalatai, megélések, érzések, melyek mélyen bevésődtek. Nem mi akartuk, hogy így legyen, hogy elraktározzuk ezeket, mégis megtörténik, és egész életünkben velünk lesz. Ezekre mondjuk azt leegyszerűsítve, hogy emlékek…

Amikor kimondom a szót, hogy emlék… először úgy tűnik, hogy valami jóról szól… valami olyanról, amit szívesen idézek fel. Aztán kimondom még egyszer… emlékeim, emlékek… minél többször mondom el, annál mélyebbre jutok magamban, érzéseimben egyre mélyebbre süllyedek… és egyszer csak ráébredek, hogy emlék nem csak az maradt ami jó volt nekem. Emlékké váltak rossz dolgok, történetek, érzések is bennem. Itt vannak, érzem. Sőt olykor élem. Újra megélem. Éjszaka amikor alszom, az álmaimban. Nappal, különböző történetekben, különféle emberekkel. Szinte ugyanaz történik meg, és persze ugyanúgy, és megint ugyanaz a vége. Nem lett jó belőle. Megmaradt a rossz emlék, és képződött még egy…

Olyan, mintha egyre többen lennének, az emlékek. Mi értelme? Talán figyelmeztetni akar valamire? El akar valamit mondani nekem? Nem értem… keresem a választ, de keresés közben csak egyre több lesz. Emlék, emlékek, régiek. Félelmetesek, félelmet, szorongást keltenek. Bennem, és azokban is akiknek esetleg elmesélem.  Ők sem értik. Nem érthetik meg, mert nem látják az összefüggéseket, hiszen nem ismerhetik az egész történetet.

Mit tegyek? Hogyan vessek véget ennek? Hogy legyen az egyre több helyett, egyre kevesebb?

Döntök, eldöntöttem… felhagyok a keresésssel. Nem keresem az értelmezését mindannak, amit megélek. Nem keresem az összefüggéseket. Próbálom elfogadni úgy ahogy van, úgy ahogy történik éppen. Nem keresem magamban, hogy mikor éreztem utoljára így, és mire elmlékeztet…ki volt akkor ott velem, mire emlékszem…

A helyzetet ami érkezik, és az embert benne új tapasztalásnak élem meg, új lehetőségnek. Ennek köszönhetően új, eddig ismeretlen érzések, gondolatok, és összefüggések jelennek meg. Most már ezek vésődnek be, ezek lesznek az új emlékek. Az új emlékek jó emlékké válnak, mert tudatosan állok benne ezekben a helyzetekben, és így semmi olyan nem kap teret, és lehetőséget, ami rosszá válhatna, nem engedem. Résen vagyok, és figyelek. Ha kell kitérek, ha muszáj, kilépek. Nem engedhetem, hogy rossz emlékeim száma növekedjen. 

Változik minden, és a mindenben persze én is változom.  Változnak bennem a gondolatok, és az érzések. Napról-napra, ahogy régen. A sok munkának meg van a gyümölcse… a sok-sok negatív emléket, felülírta, megváltoztatta a sok jó, amit gyűjtöttem.

Amikor elkezdődik valami, ami  régi rossz érzésre emlékeztet,  te is választhatsz, hogy belevonódsz, és ezáltal egyre mélyebbre süllyedsz, vagy egyszerűen azt mondod, hogy itt van egy helyzet, ami emlékezetet egy megkopott, régi érzésre…hát ha itt van, akkor most kihozok valami újat belőle! 

Megfakult emlékeink lassan, de biztosan teljesen elhalványulnak, és aztán teljesen eltűnnek. Egyszer, talán idővel.

Idő… egy kivágott fa történetei is jól látszanak az évgyűrűkben, és egyetlen éppen oda hulló levél ősszel… EMLÉKEZTET minket arra, hogy nézzük meg, vajon mennyit élt meg ez a fa? Mit élhetett meg az életében? 

Lehulló levél helyett emberek, és helyzetek… bennünk, lényegünkben a megfakuló, megfakult emlékek. Aki lát minket, az talán megkérdezi: Mit éltél meg életedben? Milyen emlékeket őrzől a régi időkből?

… emlékeim megfakultak… olyan halványak, hogy már nem tudom felidézni.

Pillanatok, érzések, gondolatok, és összefüggések. Ma már sok minden lényegtelen. Lényegtelen, ha elég nagyban méred… mondjuk Lélekben. Lélek pillanatok, Lélek képek, Lélek album. Igen! Az igazi, valód emlék ilyen. 

…s ha kívülről mozdulatlannak is tűnök néha, akár egy kivágott fa csonkja, téged majd egy rám hulló levél emlékezetet…és én tudom, hogy ha engem nem is, de a levelet észreveszed, és megkérdezed:—  -Mit éltél meg az életedben?

-Én ezt fogom válaszolni neked: Csak jó dolgokat! Lehet, hogy történtek rossz dolgok is, de ezekről az emlékeim teljesen megfakultak!

Megfakult emékek helyett, gyűjts te is Lélek pillanatokat,  rendezd össze a Lélek albumodba, hogy egyszer majd ha megkérdezik mit éltél meg, elmesélhesd. 

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea