Lélektánc

Találkozás, megismerés. Egymást felismerés. Elemzés, majd megértés… most nem lehet… túl későn vagy túl korán. Az idő nem alkalmas a találkozásra, a megélt pillanatokra.

Fájdalom, keserűség. Hiány. Sikoly és kiáltás. Alku, megalkuvás. Egyetértés születik, majd ebből lopott idő, lopott órák. Kevés, mégis sokkal több a semminél. Fájdalom minden elválás, de a bűntudat nem enged maradást. Szeretet, szerelem és mégis fájdalmas magány. Minden pillanat ami a másik nélkül történik, az csak erőlködés. Kényszerítés. Kényszeríted magadat, hogy menj tovább, de minek, ha így nem lehet haladás. Megtorpanás. Egy helyben járás. Körbe-körbe. Keresed. Nem látod arcát és nem érzed illatát. Amit maga után hagyott, szertefoszlott már… halvány emlékek, és minden érzés, minden kép erős fájdalommal jár. Hiány. Sikoly és kiáltás. Kérdezed… Miért így, miért nem lépünk már? Válaszol: Nem megfelelő az idő rá… Telnek a pásztor órák, lopott percek, órák, évek telnek el, és még mindig sikoly és kiáltás. Kiáltja a nevedet, mert megint nem talál…

A múló évek magukkal hozták vagy talán kikényszerítették a változást. Te szabad lettél már. Most ő az, aki elkötelezte magát. Sok a változás. Apró gyermekei hangjától hangos a ház. Tapintható, látható, érezhető, meg nem tagadható a döntése, a változás. Olyan, mintha tovább lépett volna, mintha lemondott volna rólad… olyan, mintha. Addig, amíg nem kerül közelebb, nem érzed, addig ezt hiheted. Amikor megérkezik, nem ezt érzed. … szeret, még mindig szeret. Engem. És én őt. Mindennél jobban. Talán el sem mondtam, talán el sem mondta. Vártunk egymásra. Hiába. Ahogy az apró esőcseppeket várjuk a tikkasztó kánikulában, ő ugyanúgy várta a pillanatokat. Azokat a pillanatokat, amikor ő és te ketten lehettek. Ami a tiétek. Ami megtöri a csendet a Mindenségben, és kaput nyit Isten szívéhez. Kinyílik a kapu, amin ti ketten beléphettek. Hazaérhettek.

Hunyd be a szemedet és mostantól belül keresd. Hallgass, figyelj! Az érzéseidre. A halk zenére, amit a szíve dobbanása játszik neked. Érezd az illatát, lásd az arcát, ismerd fel. Igen, ő az! Ő az, akivel megállítottam a folyton múló időt, és együtt értelmet adtunk mindennek ami előtte értelmetlennek és reménytelennek tűnt. Ő az, aki kiválasztott engem és én kiválasztottam őt, amikor felismertem.

Érzések, közös szívdobbanás. Megérkezés, megértés. Együtt áramlás, pulzálás, lüktetés, lángolás. Majd elcsendesedés. Mélység. Tisztaság. Csendesség, olyan csend amiben minden hang a helyére került végre. Harmónia. Finomság. Együtt. Egység. Boldogság. Szeretet és szerelem. Végtelen.

Végtelen idő és végtelen szeretet…

Nincs már szükség lopott percekre, órákra, bizonyságot nyertél. Érzed, tudod, felismerted. Ez a valami, ez a különleges valami a tiétek. Csak a tiétek. Nem férhet hozzá ember, nem férhet hozzá semmi ami emberi, Isten kezében van, ő az aki védelmezi.

Odaadás, megadás, megérkezés. Otthon vagytok! Megérkeztetek. Itt a helyetek. Együtt, szeretetben, szerelemben a végtelenben.

Hátrahagyva a világi dolgokat, csak a Lélek dolgaira figyelve. Érezve, érzékelve, megélve. Mélyen, mélységes mélyen.

Halljátok? Szól a zene?

Észrevettétek? Táncoltok mindketten.

A Lélek tánca ez… érezzétek és éljétek meg! Ez a valódi szeretet, szerelem, amikor talán nem is vagytok egy helyen, a Lelketek mégis együtt táncol a végtelen szeretet terében.

Engedjétek el a világot! Itt akarjátok, ebben a térben, mert itt sikerülhet, itt a tiétek lehet, itt megélhetitek.

S miközben szól a zene, Isten a tenyerén tart mindkettőtöket…biztonságban, szeretetben táncolhat a Lelketek.

Gyönyörű dallam, ami belőletek született.

Égi zene, a Lélek dallama, Lélektánc lett belőle.

Folytassátok… táncoljatok, mert a zene sosem érhet véget!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea