A te felelősséged…
Tudom, hogy mit érzel, én mégsem támogathatlak meg ebben. Elismerem a fájdalmadat, de kérlek ne kérd, hogy megerősítsem. Pont elég nehéz már így is neked. Én azért vagyok most itt melletted, hogy megfogjam a kezedet. Nem veszek el tőled semmit, mindent a szívedben őrizhetsz.
Évek óta reméled, hogy egyszer más lehet a világ körülötted. Elhitted, hogy jó lehet, hogy a változás előre lendíti majd az embereket. Hitted és remélted, hogy meglátják azt, amit te megtapasztalva megmutattál. Létedet titok soha nem övezte: megmutattál mindent, amit csak lehetett. Követheti bárki azt, amit te képviselsz. Vállalod és felvállalod mindazt, amit az élet kínál neked. Megtanítod mindazt, amit te megtanultál. Emberekből, jó embereket formáltál. A fájdalmaid közepette a szívek megnyitásával foglalkoztál. Te akkor is ott álltál, amikor magadra maradtál. Tudtad, és hitted, hogy a változás egyszer jót hozhat el. A mai napig reméled, hogy a világból a jó nem veszik el.
Most felerősödött a félelmed, hogy van olyan, akit még mindig nem a szeretet vezérel?! Ez nem lehet, ez nem történhet meg. A szeretet nevében, csak szeretni lehet, mégis családok mennek tönkre, dőlnek össze. Emberek veszítik el a bizalmukat a szeretetben. Újra megkeményednek. Megijednek attól, amit magukról tudnak meg. Fejvesztve menekülnek. Önmaguk árnyékával szembe, soha nem néztek. Eltűnt belőlük a vágy egy jobb világ után. Nem marad más, csak amit az ego diktál. Tudatukat újra az “én” uralja. Nem figyel most rád, nem figyel arra, amit te tanítottál.
Azt gondolja a szeretet nagy felelősséggel jár. Fél a szeretet terhétől. Igen terhétől. Teherként nehezedik a vállára és préseli ki belőle mindazt a kegyetlenséget, mellyel körülvette magát. Préseli ki belőle a rosszat, felszínre hozza a fájdalmakat, felszínre hozza a legnagyobb hiányosságokat. Mentegetőzik és védi magát. Ezzel a védelemmel szorítja az egójába saját magát. Bár figyelné azt, amit te tanítottál. Akkor tudhatná mindazt, hogy ez a változással jár. Jó emberré csak az lehet, aki a saját árnyoldalával is szembe nézett. Nem attól válik valaki rosszá, hogy az árnyai diktálnak, hanem attól, hogy még mindig ezt az oldalt választja. Választja a nehezet, sötétet, rosszat, gonoszat… Talán így büntet, talán így bünteti meg saját magát. Változás kell, mert egyre nehezebb mindenkinek.
Itt most, csak a szeretet, az ami segíthet, ami átsegítheti az embereket.
A szeretetet táplálva, újra könnyebbé válhat.
Látom a szemedben, hogy mindezt saját fájdalmadként éled meg. Szomorúvá tett, hogy újra a démonjait választotta a Fény helyett. Te láttad a szemében, hogy a Fénye mindezt felülírhatná, hogy a bátorság meg van benne, hogy a saját világát jobbá tegye… de nem tette! Még nem tette meg. S ki tudja, egyszer talán ő is vállalja azt a felelősséget, amivel Önmaga árnyékával is szembenézhet. Amikor ezt megteszi, akkor lassan, lépésről-lépésre felszabadítja önmagát. Felismerheti a lényeget, a valódit, azt az erőt, ami mindent irányít. Megélheti a szeretetet őszintén, tisztán. Ez az út, az ő útja. Neki kell elindulni rajta, neki kell végigjárnia.
Hidd el nekem, TE mindent megtettél. Fényt és reményt vittél. Igazat és valódit hirdettél. Mostantól csak remélheted, hogy a jóság és a szeretet egyszer örökre beköltözik a lényébe és ezzel életébe. Ez már nem a te felelősséged!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
