Játszmáink…
Kívülről felnőttnek látszó emberek ők, akik először benne maradtak a gyermeki szerepkörben, átruházva ezzel másokra a felelősséget. Könnyebbnek, egyszerűbbnek érezhették az életet, hiszen nem nekik kellett döntéseket hozni. Nincs bizalmuk az életben, megszokták, hogy egy másik ember vezeti őket. Nagyobb, erősebb, aki irányít, döntéseket hoz helyettük, és nekik nem kell mást tenni, csupán végre hajtani. Amikor valaki alárendelődik, a helyzetben részt vevő másik spontán dominánssá válik. Amikor nincs egyenrangúság, nem tud másként történni.
Így lehet a legkönnyebben áldozattá válni. Megengeded, hogy valaki, aki nálad többnek, jobbnak tűnik, döntéseket hozzon helyetted, utat mutasson, gondoskodjon rólad amikor szeretne, és az neked is éppen kényelmes.
Ebben a könnyűnek érezhető alkalmazkodásban lehet teljesen elveszíteni önmagad, belső lényeged. Mikor felismered, hogy baj van, akkor már késő lesz!
Amikor felismered, hogy áldozat vagy, menekülnél, de már nem látsz kiutat. Benne vagy a pók hálójában, és nem enged, nem ereszt. Hiába szeretnél mostantól felnőttként viselkedni, önálló döntéseket hozni, nem engedi. Nem ereszt, mert attól, hogy te szeretnél az erődbe újra beleállni, ő nem szeretne gyengébb lenni. Márpedig ahogy te erősödnél, ő úgy lenne egyre kevesebb, hiszen áldozat nélkül tettes nem létezhet…
Szüksége van rád, nélküled nem működhet a megszokott szerep. Segítséget nyújt, gondoskodik, szeret. Akkor, addig, és úgy, ahogy éppen jó neki. Ahogy neki jó, és nem neked. Ő nem lát téged, nem érdekli, hogy az amit és ahogyan tesz jó-e neked. S hogy miért engeded?
Valamikor nagyon régen talán tettél valamit, ami miatt szégyent érzel…vagy valaki megalázott, megszégyenített, és ezzel megfosztott az erődtől, gyermeki szerepbe kényszerített. Elveszett az önbecsülésed, úgy érezheted, hogy a többiek jobbak nálad, többet érdemelnek. Bünteted magadat, kerestél valakit, talán többeket is, akik valamiért akkor érzik jól magukat, ha másokat bántanak, büntetnek.
Tettes és áldozat…játszma. Eljátsszuk, eljátsszák velünk. Hagyjuk, engedjük, életre hívjuk. Miközben ezekben a szerepekben élünk, nem vagyunk valódi önmagunk. Belső világunknak hátat fordítunk, és magunktól egyre messzebbre kerülünk. Szorongunk, félünk, pánikba, depresszióba esünk. Megbetegszünk…és ha szerencsések vagyunk, lesz még egy esélyünk…hogy változzunk, változtassunk, önmagunkra, és az igazságra ébredjünk.
Amíg itt vagy az életben, bármikor dönthetsz úgy, hogy vége…és nem leszel többé prédája senkinek…felállhatsz, és erődet visszakövetelve, lehetsz önálló, szabad ember.
Azt mondják, hogy szög van és kalapács…tettes, és áldozat…én azt mondom, van az ember, aki eldöntheti, hogy kezébe veszi-e a szöget vagy a kalapácsot…tettessé válok, vagy áldozattá…kéz nélkül, ember nélkül, tudatosság nélkül nincs más, csak játszmák…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com
